Mielőtt sokan örömükben, mások bánatukban kapnának sírógörcsöt szögezzük le: Gyurcsány Ferenc konstrktív bizalmatlansági indítványt nyújt be, ami azt jelenti, hogy a Parlamentnek egy ülésen kell dönteni (többségben, legalább 2 párt egyetértésével) a kormányfő leváltásáról, és új kormányfő személyéről, melyre az mszp kongresszusának is igent kell mondania. Ez azt jelenti, hogy akinek Gyurcsány személyével van baja, az örülhet kicsit, de a FIDESZ nélkül esetlegesen egyetértő mszp, szdsz, mdf(ex-mdf) képviselők meg tudják szavazni az új kormányfőt. Ennek tükrében elképzelhető, hogy az új kormányfővel a fidesz továbbra is elégedetlen lesz, és kb ugyan ott tartunk majd, mint most, annyi különbséggel, hogy más neve lesz a kormányfőnek és eseleg az szdsz hosszabb távon visszaáll az mszp mellé, hogy a 2010es választásokat esetlegesen visszaszerzett szavazóikkal újra megnyerjék. Mint pártfüggetlen szavazópolgár mondhatom, nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán részt akarok venni a választásokon, sem 2010-ben sem később, ugyanis akárki lesz a kormányfő a 2 nagy párt úgyis állandóan egymást fogja szapulni ahelyett, hogy az ország érdekét néznék. Remélem nem lesz igazam.