mindegy milyen érvekkel jössz nekik semmi sem felel meg. Hiába mondod hogy nem vagy egy párt mellett sem úgysem fogadják el. Túl vakok hozzá. OV az isten, és szerintük ő csinál mindent jól. Az mindegy hogy náluk ment tönkre a mezőgazdaság, és azóta sem állt talpra, és hogy a sok pénz amit láttak adósságot jelentett, amit megint nem értenek de ezek csak mind szájtépés. Mint látod nem figyelnek másra csak amit szeretett, túlmagasztalt vezérük mond. Ha azzal jössz hogy a tárki nem túl korrekt, mert részrehajló akkor mivel mutatsz ellenpéldát? tuti hogy kapásból lezsidóznak mert szerintük a többi szerveztet ami ilyesmit néz tuti zsidó, vagy szdsz, mszp szimpatizáns. Nekik a politikusok közül simán elfogadható ha valaki a nézeteiket vallja. A nemzet szerintük csak azokból áll akik velük értenek egyet a többi pár millió meg kommunista, liberális barom akik nem tudnak semmit. Egyre jobban megértem azokat akik kiutaznak külföldre. Nemhiába az orvosok nagy része kikérte a bizonyítványt eddigi munkájukról a külföldi munkavállaláshoz. Én is ezen gondolkozom főleg ha a fidesz lessz kormányon. Inkább megyek olyan helyre ahol emberként kezelik azokat akiknek más a véleménye. Nemhiába tartunk itt ahol.... Aki nem tetszik nekik azt ellehetetlenítik, lezsidózzák, lekomunistázzák, és nem engedik érvényesülni. Inkább egy olyan társadalmat keresek ahol nincs ennyi antiszemita barom. Norvégia, Svájc, Anglia a legszimpatikusabb. Aztán ha kihalnak mert már nem lessz kivel üzletelni(nem állnak velük szóba) akkor talán vissza lehet jönni, de akkor már nem Magyarországnak fogják nevezni az országot.
Kotta normálisan meg tudja személyeskedés nélkül mondani a véleményét. Ha ilyen lenne a jobb oldal lehetne velük tárgyalni a többiek csak anyázni, zsidózni, cigányozni tudnak semmi mást. Még észere sem veszik ha velük ugyanezt csinálják, csak még jobban parasztok lesznek és nem gondolkoznak. Így tényleg értelmetlen velük akármit is kezdeni. Egy jobb életről ebben az országban nem is gondolkozhat senki aki nem jobboldali, szélsőséges nézeteket vall, hisz akkor tuti nekiesik a sok retardált. KB ennyit ér magyarnak lenni manapság. Nemzeti tudat kimerül a politikai látásmódban.... Szép új nemzetet építenek:D
Kotta egy értelmes ember aki meg tudja fogalmazni véleményét anyázás nélkül is. Ez becsülendő, és ilyennek kéne lennie a többinek is. De mint látod egyik sem követi, csak az anyázás, fikázás megy. Kb ezt nyomta 6 éven keresztül a fidesz is de szerintük konstruktív volt. Azt meg nem veszik észre hogy a fidesz a kormányzása alatt véghez vihetett szinte mindent amit akart.... Ha ezt felhozod azt mondják hogy ellenkezett az ellenzék. Ja csak nem lehetetlenítette el a kormány munkáját.