A környezetemben szinte mindenkinek vannak, ha nem is ennyire kirívó módon, olykor-olykor hasonló megnyilvánulásai. Még nekem is. "Ezt elb@sztam" (lásd még öszödi beszéd: "Elkúrtuk", -ták, -tam.) A tehetetlenség érzése, a tudat, hogy jobban kellett volna viselkednünk egy bizonyos helyzetben, s hogy milyen kár, hogy nem pergethetjük vissza az eseményeket, pedig most már azt is tudnók mit mondjunk az illetőnek, stb. Erre jöhet még pluszként egy-két üveg söröcske is. Én megértem a tatát és nem nevetem ki. Ti azonban csak tegyétek. Jusson viszont eszetekbe, ha majd rajtatok is nevetni fognak mások, hogy emberek vagyunk, és talán épp ezért esendők is.