Anglia egy magyar lányon, Nagy Krisztinán röhög. A britek legújabb tehetségkutatóján a zsűri alig bírta ki nevetés nélkül, hallva Krisztina produkcióját. A 21 éves magyar lány egy Shakira-dalt próbált elénekelni.
sztm kevésbé izgult, mint béna volt, lehet hallani a hangjába az idegességet de bénaságot is, a zenei ízlése is gáz, de az emberek többsége hülye, és úgyis erről (igenis erről az egyről) fogják az egész magyar társadalmat elítélni mert az emberek nagy része olyan sík matt hülye, mint egy homár, persze mind azt hiszi, hogy okos, és mindent tud, ezért ne m tanulnak sohasem. Ebből adódóan igenis elítélik az országot. Az hogy itt egy két ember azt mondja ő ne megy emberről ítél, lehet, de ő saját magát ne hasonlítsa máshoz, mert a többiek nem ő. Nem kollektív tudatunk van, ezen felül valahol a legtöbb embernek úgyis csak a szája jár ;) és elítélnek másokat, olyan szituációkban ahol észre sem veszik, ezzel foglalkozom, nap mint nap változó napszakokban, és azt tapasztalom, hogy a rögtönítélő bíróság mindenhol felüti a fejét, mert minden embernek megvan a maga világa és gondolkodásmódja tudatosan ugyan nem ítélkezik de a tudat alatt azonnal ítéletet alkotnak ami ha kellő intenzitással jár a tudatos gondolkodásra is áthat, általában álcázva valami ürüggyel kifogással.
Voltak a ruszki videók ahol mindenféle őrültségeket csináltak, azt is sokan nézték és bizony rá is mondták youtubés kommentekbe is, hogy mekkore idióták. Ugyanez az effektust fordult el őa németeknél a srác meg kislány Schnappi das Kleine Krokodil fellépésüknél, vagy itt a másik gyönyörűség a kleiner teschno hai, sőtt visszemnőleg az unreal tournamentes gyerek aki üvölt ordít és veri a gépet. Na nem egy ember mondta aki látta a videót, hogy látszik milye nfaszkalapok ezek a németek ilyeneket csinálnak. Ennyi itt az ítélkezés ránk mégjobban megy, mivel rólunk senki sem tud semmit, németekről még úgy ahogy, de magyarországot senki sem ismeri a németekhez képest. Tehát igen, bizony erről az egy csajról jól lenéznek minket, hogy mekkore gypsek vagyunk. Izgulásról annyit, hogy nem egy fellépő izgult már de ilyen béna egyik sem volt, itt ne mez volt a mérvadó, azért fejtegetem a dolgot mert fontos, erre ügyelni kell, mivel ezek a gondolatok és ítéletek véleményekhez vezetnek azok pedig érzelmekhez. És mint köztudott mind fontos dolgot az érzelmek vezérelnek. Ezt a csajt vehetjük személyes belső árulónknak is, mivel minyanyiunknak ártott, és rontja az image-t személyes dolog ebből adódóan. De vannak a média sztárok is na azok még a ... Szép image az országnak :D így menjen ki az ember külföldre XD Éljen a szólásszabadság!!!