Nem újkeletű dolog, de még mindig aktuális, ugyanis a kamera azóta is üzemel, sőt már több kereszteződésbe is telepítettek hasonlót, ami a kiszabható bírságokból befolyó összegeket meghatványozza.
Én is veszprémi vagyok, nap mint nap járok arra autóval, néha gyalog is. Sajnos ezzel azt érték el, hogy ha még 5mp van a számlálón, már nem sokan mernek átmenni. Pedig 5 másodperc sok idő, jó esetben 2-3 autó még simán átmehetne de nem baj, jobb így, mert az autósok legalább nézelődhetnek míg a dugóban állnak. És egyáltalán nem balesetveszélyes az a kereszteződés, nem sok gyalogost ütöttek el ott. Több esély van arra, hogy a Kossuth utcán (sétálóutca) megbotlik és összetöri magát a gyalogos (mert olyan rossz az út) mint hogy azon a zebrán elüssék.
Ez egyértelműen a lehúzásról szól.
Ezt bizonyítja az az eset is mikor az a hatalmas vihar volt idén nyáron és szinte az összes kamera tönkrement a városban. Ezek után több boltot kiraboltak, több balhé is volt csak a belvárosban (gondolom, ez a véletlen műve) és csupán egyetlen kamerát javítottak meg hirtelen. Mondanom se kell, hogy nem azok közül az egyiket amelyik a közbiztonságot szolgálja hanem a százezreset.
Általában szabályosan vezetek, nem száguldozok így egyetértek azzal, hogy igenis meg kell büntetni a piroson áthajtókat meg a gyorshajtókat, nem indexelőket, önmagukat be nem kötőket, de nem egyből 100ezerre! Szerintem az korrekt lenne ha első esetben küldenének egy figyelmeztetést és a következő legyen 100000.
Sokan 2 hónapig dolgoznak ennyiért. A büntetések árát átvesszük az Unióból de a fizetést nem.
Ugyanakkor szerintem ugyanúgy meg kellene büntetni azokat is akik főúton egyenesben vagy jól belátható kanyarban ok nélkül 70-nel mennek. (itt nem a kamionokra, majdnem széteső Trabira vagy a jól megrakott utánfutós autókra gondolok) Ugyanígy a városban 35-40-nel 'száguldozókat' is mert az ilyeneket meg kell előzni és ugye ez veszélyesebb mint ha 100-zal megyek 90 helyett vagy 50 helyett 60-nal. Ugyanígy a biztonsági öv büntetés is 30ezer lesz (talán már annyi is) egyértelmű, hogy ennek is a lehúzás a célja. Pedig ezzel maximum magamnak árthatok.