Best of Izé

Nyilván szigmoid görbén sem egyszerű meghatározni, hogy hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik (a töréspont kijelölése ettől függetlenül nem önkényes), de nem igaz az, hogy egyenletes, megfoghatatlan átmenet lenne a fajok között, mint amit állítottál. Ad absurdum ez azt jelentené, hogy minden élőlény végül is egy "fajba" tartozik, ami nyilván nem helytálló, mert csak a hozzá hasonlóval tud életképes utódokat létrehozni, és minél nagyobb a genetikai távolság, annál kevésbé képes erre. Viszont ennek a "sikeres szaporodásnak" az esélye a genetikai távolság növekedésével sem mutat fokozatosan csökkenő tendenciát (mint ahogy a te elved szerint kéne viselkednie), hanem egy bizonyos, (elvileg) jól meghatározható "genetikai különbség-küszöb" után lezuhan nullára.

Persze a természeti jelenségek (pláne a bonyolult biológiai történések) számszerűsítése mindig nagyon nehéz, hiszen egy absztrakt, ember által alkotott (így tökéletlen) logikai rendszerre akarjuk interpretálni, a matematika nyelvére lefordítani a történéseket, ami óhatatlanul információvesztéshez vezet. De ennyi erővel az egész természettudományos kutatásnak semmi értelme nincs, mert a rendszert a maga teljes komplexitásában soha nem fogjuk tudni vizsgálni, felfogni, már csak azért sem, mert mi is a részei, termékei vagyunk.

Abban nyilván igazad van, hogy sok, ma még a konvencionális besorolás szerint "fajnak" megállapított egység valójában nem faj, illetve nem csak az vagy nem minden tartozik bele abból, amit most oda tartozónak gondolunk. De megint csak azt tudom mondani, hogy szerintem ez inkább a mi modellünk, módszertanunk, kapacitásunk hiányosságaira, mint a természeti jelenség hiányára bizonyíték.