Nem azt mondtam, hogy egy orvos bunkó kell, hogy legyen. Akkor inkább így írom: ELSŐSORBAN hozzáértőnek kell lennie szerintem. Sokra mész egy kedves, de sarlatán és nem megbízható orvossal...Amúgy nyilván ez attól is függ, hogy milyen szakterületen dolgozik. Egy fogorvos, gyermekorvos munkájában biztosan jobban számít, hogy tudja kezelni, megnyugtatni a pácienseket, mint egy altatóorvosnál vagy sebésznél (esetleg patológusnál, ugye)...
Az orvos téma csak úgy jött, hogy ki érthet jobban a biokémiához, anatómiához: egy orvos, biológus vagy egy testneveléstanár. Nem volt ez hangsúlyos rész sehol, csak valaki utána ráharapott.
Amúgy a biológusok és az orvosok között annyi különbség van, hogy az orvosoknak csak egy fajt kell ismernie, nekünk meg mindegyik élőlénycsoportot, mi inkább elméleti kutatásokkal foglalkozunk, ők meg az ismeretek, eljárások szakterület szerinti, gyakorlati alkalmazásával. (Tehát ők szinte semmit nem tanulnak pl. az evolúcióról, mi meg igen keveset pl. a gyógyszertanról, mert más a célja a két szakmának, de a "törzse" ugyanaz.)
A kutató orvosok, akik nem a páciensek ellátásával foglalkoznak, ugyanolyan témákon dolgoznak, mint az immunológiai, mikrobiológiai, élettani, szervezettani vagy biokémiai szakirányra ment biológusok. Ennek megfelelően sok biológus is dolgozik gyógyszergyárakban, orvosi kutatóintézetekben. Tehát nehéz a két szakmát szétválasztani.
Amúgy biológus már vagyok, nem leszek. Most a doktori fokozatomat csinálom. :)