Hahaha. Na most lelki szemeim előtt megjelent egy empatikus, szociálisan érzékeny patológus, aki miután barátságosan köszöntötte a pácienst udvariasan a boncasztalra tessékeli őt, miközben sűrűn szabadkozik annak hidegsége miatt. Miután a "beteg" helyet foglal a doktor szakszerűen de a lehető legkíméletesebb módon nekilát a "kezelésnek", s hogy a páciens ne legyen "feszült" a terápia alatt az orvos kellemes beszélgetést kezdeményez pl. a családról, a sportról vagy a zenéről. Ám még a legtapasztaltabb patológus praxisában is gyakran előfordul, hogy halálos diagnózist kell felállítani. A doktor ilyenkor mindig gombócot érez a torkában és a sírás kerülgeti, de ilyenkor mindig erősnek kell lennie, hiszen a beteget nem rémítheti meg.