Nem akartam már kommentet írni ehhez a posthoz, mert máshol már kifejtettem a véleményem erről az egész kérdéskörről...de ha már meg lettem szólítva... :D
Igen, az embergyerekek viszonylag fejletlenül jönnek a világra (azért azt nem mondanám, hogy "koraszülöttek", egy kiskenguru pl. sokkal fejletlenebbül születik, csak az meg az erszényben marad tovább), de ez nem jelent hátrányt, mert épp emiatt alakult ki a bonyolult, hosszú ideig tartó utódgondozásunk, hogy a postnatális időszakban biztosítsuk az utódaink végleges kifejlődéséhez a megfelelő körülményeket. De ez az összes emlősre jellemző, egy macskakölyök ugyanúgy elpusztul, ha magára hagyják. Sőt, utódgondozás a hüllőknél, ízeltlábúaknál is megfigyelhető. Tehát ez nem "gyengeség", hanem épphogy előnyt jelent, hiszen nagyobb eséllyel maradnak életben az utódok, meg tudják tanulni a szülőtől az életben maradáshoz szükséges viselkedésformákat, információkat. Nyilván nekünk ebből már csak a bonyolult társadalmi berendezkedésünk miatt is több van, mint mondjuk egy antilopnak. Ennek megfelelően nekik pár hónap, nekünk meg évek (egyeseknek évtizedek...) kellenek a szülőtől való elszakadáshoz. Enélkül viszont mi sem tudnánk ilyen jól alkalmazkodni, erre az egészre nálunk épp az emberi faj vívmánya, a bonyolult, nagy plaszticitással rendelkező központi idegrendszer maximális kapacitásának elérése miatt van szükség. A mi agyunk végleges fejlettségének kialakulásához szükség van a hosszú tanulási időszakot jelentő gyermekkorra, az az alatt kapott változatos, bonyolult környezeti, társadalmi ingerekre, ezért húzódik el nálunk az ivarérés és a felnőtté válás még legközelebbi, élő rokonainkhoz, a csimpánzokhoz képest is (de az övék is hosszabb, mint mondjuk a macskáé). Mivel ez több éves folyamat, nyilván nem végig az anyaméhen belül zajlik, de közben szükség van a szülő támogatására.
"Kijelenteni, hogy egyik élőlény "értékesebb" a másiknál annyira butaság, mint kijelenteni, hogy az 1-es számjegy értékesebb a 9-nél, vagy a sárga szín a zöldnél." Ez nagyon igaz!
Mindegyik faj más evolúciós stratégiát követ a fennmaradásért. Mi is csak egy faj vagyunk a sok közül, semmivel sem többek (de kevesebbek sem) más fajoknál. Mi neocortexre gyúrunk, a tigris erőre és gyors reflexekre, a házilégy meg gyors szaporodásra. A legyek pl. többen vannak nálunk, és ugyanúgy az egész Földön elterjedtek...kevesebb faxnival. Ki a sikeresebb akkor? :) Ezt az idő fogja eldönteni. A túlspecializáltság általában zsákutcába torkollik, mert kiszolgáltatottá tesz a környezeti változásokkal szemben. Hosszú távon egyáltalán nem biztos, hogy az agy fejlesztése éri meg evolúciósan a legjobban...(pláne, ha az lesz a vége, hogy a fene bonyolult agyunkkal magunkat irtjuk ki...). Viszont lebecsülni sem kell a fajunkat, mi ugyanúgy az evolúció részei, termékei vagyunk mint a tigris.
Már leírtam ezt is egyszer: azért, mert valaki ki van ábrándulva az embertársaiból (én aztán megértem...), nem kell átesni a ló túlsó oldalára, és az állatokat piedesztára állítani. Azt kell felfogni, hogy nincs olyan, hogy "ember" meg "állat", mint kategorikusan különböző egység az élővilágban. Mi is egy faj vagyunk, ők is mind egy-egy fajhoz tartoznak. Az "állatok" között (pl. egy fonalférget és egy kutyát összehasonlítva) sokkal nagyobb különbségek vannak, mint az "ember" és mondjuk legközelebbi "állati" rokona, a csimpánz között...nincs minőségi, lényegi szakadék "köztük" és "köztünk", bennünk is sok az "állati" vonás és bennük is az "emberi" (igazából nézőpont kérdése, hogy mit hogyan nevezünk), és ettől egyik sem lesz jobb vagy rosszabb.
A másik: ne erőltessük már rá más fajokra a mi fennmaradásunkhoz kellő viselkedésformákat mint értékeket. A macska nem lesz attól "gonosz", mert "gátlástalanul kihasznál". A macskafélék egyedei magukban is elég erősek, ügyesek, a párzási időszakot leszámítva magányosan élnek, általában nincs szükségük kooperációra, bonyolult csoportok fenntartására az életben maradáshoz, csúcsragadozók, ezért nincs vagy csak kevés természetes ellenségük van. Ugyanez nem mondható el az egyedi szinten fizikailag gyengébb, sebezhetőbb főemlősökről, akik sokszor már csak zsákmányállat mivoltuk miatt is rászorulnak a csoport-nyújtotta védelemre. Az ember is ilyen, egyedül szart se ér, hiába nehéz ezt egyeseknek lenyelnie... Ezért alakult ki nálunk is a csoportos életmód, ami az agy fejlődésével természetesen bonyolódott. Ezért - a csoport hatékony működése céljából - nálunk "értékesnek" számítanak az olyan magatartásformák, amik a fajtársakat, a kooperációt segítik, mint pl. önzetlenség, hála, segítőkészség, megértés, hűség, önfeláldozás, szeretet. Azért, mert más fajok egyedeinek erre nincs szüksége, még nem lesznek ettől értéktelenebbek. Ugyanakkor hiába tűnik "menőbbnek" egy tigris élete, mi sem leszünk értéktelenebbek attól (csak bölcsebbek...), ha belátjuk, hogy nekünk viszont szükségünk van ezekre a dolgokra az éleben maradáshoz. A mi fajunknak más a stratégiája (nem jobb, nem rosszabb, MÁS), erre van szükségünk, hogy az adottságainkat kihasználjuk. Evvan, ezt kell szeretni. :)
Igen, az embergyerekek viszonylag fejletlenül jönnek a világra (azért azt nem mondanám, hogy "koraszülöttek", egy kiskenguru pl. sokkal fejletlenebbül születik, csak az meg az erszényben marad tovább), de ez nem jelent hátrányt, mert épp emiatt alakult ki a bonyolult, hosszú ideig tartó utódgondozásunk, hogy a postnatális időszakban biztosítsuk az utódaink végleges kifejlődéséhez a megfelelő körülményeket. De ez az összes emlősre jellemző, egy macskakölyök ugyanúgy elpusztul, ha magára hagyják. Sőt, utódgondozás a hüllőknél, ízeltlábúaknál is megfigyelhető. Tehát ez nem "gyengeség", hanem épphogy előnyt jelent, hiszen nagyobb eséllyel maradnak életben az utódok, meg tudják tanulni a szülőtől az életben maradáshoz szükséges viselkedésformákat, információkat. Nyilván nekünk ebből már csak a bonyolult társadalmi berendezkedésünk miatt is több van, mint mondjuk egy antilopnak. Ennek megfelelően nekik pár hónap, nekünk meg évek (egyeseknek évtizedek...) kellenek a szülőtől való elszakadáshoz. Enélkül viszont mi sem tudnánk ilyen jól alkalmazkodni, erre az egészre nálunk épp az emberi faj vívmánya, a bonyolult, nagy plaszticitással rendelkező központi idegrendszer maximális kapacitásának elérése miatt van szükség. A mi agyunk végleges fejlettségének kialakulásához szükség van a hosszú tanulási időszakot jelentő gyermekkorra, az az alatt kapott változatos, bonyolult környezeti, társadalmi ingerekre, ezért húzódik el nálunk az ivarérés és a felnőtté válás még legközelebbi, élő rokonainkhoz, a csimpánzokhoz képest is (de az övék is hosszabb, mint mondjuk a macskáé). Mivel ez több éves folyamat, nyilván nem végig az anyaméhen belül zajlik, de közben szükség van a szülő támogatására.
"Kijelenteni, hogy egyik élőlény "értékesebb" a másiknál annyira butaság, mint kijelenteni, hogy az 1-es számjegy értékesebb a 9-nél, vagy a sárga szín a zöldnél." Ez nagyon igaz!
Mindegyik faj más evolúciós stratégiát követ a fennmaradásért. Mi is csak egy faj vagyunk a sok közül, semmivel sem többek (de kevesebbek sem) más fajoknál. Mi neocortexre gyúrunk, a tigris erőre és gyors reflexekre, a házilégy meg gyors szaporodásra. A legyek pl. többen vannak nálunk, és ugyanúgy az egész Földön elterjedtek...kevesebb faxnival. Ki a sikeresebb akkor? :) Ezt az idő fogja eldönteni. A túlspecializáltság általában zsákutcába torkollik, mert kiszolgáltatottá tesz a környezeti változásokkal szemben. Hosszú távon egyáltalán nem biztos, hogy az agy fejlesztése éri meg evolúciósan a legjobban...(pláne, ha az lesz a vége, hogy a fene bonyolult agyunkkal magunkat irtjuk ki...). Viszont lebecsülni sem kell a fajunkat, mi ugyanúgy az evolúció részei, termékei vagyunk mint a tigris.
Már leírtam ezt is egyszer: azért, mert valaki ki van ábrándulva az embertársaiból (én aztán megértem...), nem kell átesni a ló túlsó oldalára, és az állatokat piedesztára állítani. Azt kell felfogni, hogy nincs olyan, hogy "ember" meg "állat", mint kategorikusan különböző egység az élővilágban. Mi is egy faj vagyunk, ők is mind egy-egy fajhoz tartoznak. Az "állatok" között (pl. egy fonalférget és egy kutyát összehasonlítva) sokkal nagyobb különbségek vannak, mint az "ember" és mondjuk legközelebbi "állati" rokona, a csimpánz között...nincs minőségi, lényegi szakadék "köztük" és "köztünk", bennünk is sok az "állati" vonás és bennük is az "emberi" (igazából nézőpont kérdése, hogy mit hogyan nevezünk), és ettől egyik sem lesz jobb vagy rosszabb.
A másik: ne erőltessük már rá más fajokra a mi fennmaradásunkhoz kellő viselkedésformákat mint értékeket. A macska nem lesz attól "gonosz", mert "gátlástalanul kihasznál". A macskafélék egyedei magukban is elég erősek, ügyesek, a párzási időszakot leszámítva magányosan élnek, általában nincs szükségük kooperációra, bonyolult csoportok fenntartására az életben maradáshoz, csúcsragadozók, ezért nincs vagy csak kevés természetes ellenségük van. Ugyanez nem mondható el az egyedi szinten fizikailag gyengébb, sebezhetőbb főemlősökről, akik sokszor már csak zsákmányállat mivoltuk miatt is rászorulnak a csoport-nyújtotta védelemre. Az ember is ilyen, egyedül szart se ér, hiába nehéz ezt egyeseknek lenyelnie... Ezért alakult ki nálunk is a csoportos életmód, ami az agy fejlődésével természetesen bonyolódott. Ezért - a csoport hatékony működése céljából - nálunk "értékesnek" számítanak az olyan magatartásformák, amik a fajtársakat, a kooperációt segítik, mint pl. önzetlenség, hála, segítőkészség, megértés, hűség, önfeláldozás, szeretet. Azért, mert más fajok egyedeinek erre nincs szüksége, még nem lesznek ettől értéktelenebbek. Ugyanakkor hiába tűnik "menőbbnek" egy tigris élete, mi sem leszünk értéktelenebbek attól (csak bölcsebbek...), ha belátjuk, hogy nekünk viszont szükségünk van ezekre a dolgokra az éleben maradáshoz. A mi fajunknak más a stratégiája (nem jobb, nem rosszabb, MÁS), erre van szükségünk, hogy az adottságainkat kihasználjuk. Evvan, ezt kell szeretni. :)