„Oszd meg, es uralkodj”! Latin közmondás – „Divide et impera!”. Már a Cézár is ismerte és sikeresen alkalmazta ezt a taktikát. Ezt a mondást sokan vallják magukénak és használjak. Meg többen vannak, akik pedig nem veszik észre, hogy rajtuk használjak...
Dolgozzunk ki és hajtsunk végre összeesküvéseket személyek és csoportok ellen, terjesszünk rossz híreket valakiről, természetesen megalapozatlanul is, uszítsunk egymásnak egyéneket vagy akar egész nemzeteket - jól bevált trükk a történelem során.
Ezzel lehet talán a legjobban elérni, hogy nagy emberek feje a porba hulljon, jószándékú kezdeményezések kudarcba fulladjanak, testvér a testvér ellen fegyvert fogjon, végül országok eltűnjenek a Föld színéről.
Zseniális eszköz, évezredek óta remekül működik, kezdve a szomszédasszony rosszindulatú pletykázásától, a különböző politikai irányvonalak képviselőinek és szimpatizánsainak gusztustalanul acsarkodó egymásramutogatásán és a sajtó nagy részére jellemző, negatívumokra koncentráló szenzációhajhászásán keresztül a háborúkig.
A mi választásunk, hogy bevesszük-e a legrafináltabb módokon feltálalt maszlagokat es továbbadjuk-e másoknak, vagy pedig józan ésszel, konstruktívan állunk a dolgokhoz, valóban a tényeket figyelembe véve, és azokat az előrehaladás szempontjából értékelve.