Mindannyian, kik Magyarországon és a határokon túl élünk, és a magyar nyelvet besz-éljük,(mivel a nemzetiség mindig is a kultúrában és a nyelvben gyökeredzett, nem a származásban, igaz már-már érezhetően csorbult az éle) büszkén hajtunk főt a föl-menőink tiszteletére. Igen, büszkén érezhetjük magunkénak a tetteiket, és jogosan fölnézhetünk rájuk, akik a haza és a nemzet szabadságáért – igazságáért- harcoltak, nem csak holmi nyelvét koptató rétorként.
A józan ész ezt diktálta, a szív ezt sürgette! Tudták: Szabad csak az lehet aki felismeri a saját helyzetét! Tudták, csak az lehet szabad, aki felelősséget vállal a tetteiért. Csak az, aki ésszel él…
Sajnos mára az ész alkonya köszöntött be, és helyette a sérült önérzet, és a habzó száj kiáltja azt: Szabadságot a Magyarnak! Kitől akarunk megszabadulni? Mire szomjazzuk a szabadságunk?
Erős kijelentések hangzanak el napjainkban. Erősek?… inkább rettentőek.
A kultúra folyamatosan hanyatlik, a kenyér már dagad, és az őszes hajú porondmester ismét a színre lép.
Vajon a fölmenőink büszkék lennének ránk? Megértenék helyzetünk, tetteink?
Magyar V.S. Magyar; vagyis, akarom mondani magyar V.S. Magyar! Mert az ideológiák különböző emberektől, csoportoktól ide – logizálódnak a gondolatok egymásnak feszülnek.
Egy az akarat, de más lenne a cél? Ki-ki erre húz ki-ki meg amarra…mintha helyünket keresnénk a ringben. Ez lenne a szomorú valóság? Nem az észnek kellene feküdnie a padlón…
Érzések által lennénk kormányozva, vagy netán korlátozva?
Talpra Józan Ész! Hív a haza! Itt az idő, Most vagy Soha?
Csak a közös érzés, a közös gondolat, és a közös cselekedetek húzhatnak ki minket a gödörből.
A fejünk tele van a poros múlttal és a történelemre mint halottra, úgy tekintünk. Valójában mi éltetjük, és mi tesszük elevenné. Mi írjuk újjá, és a gyermekeink olvassák újra.
Én nem kívánok mást, csak Békét, és egymás Tiszteletét!
Ha harcolni is kell ezért, akkor a Józan Észt tűzzük ki zászlónkra!
Üdvözlettel: Kovács Sándor Áron kelt.: 2010. Március.16
Mindannyian, kik Magyarországon és a határokon túl élünk, és a magyar nyelvet besz-éljük,(mivel a nemzetiség mindig is a kultúrában és a nyelvben gyökeredzett, nem a származásban, igaz már-már érezhetően csorbult az éle) büszkén hajtunk főt a föl-menőink tiszteletére. Igen, büszkén érezhetjük magunkénak a tetteiket, és jogosan fölnézhetünk rájuk, akik a haza és a nemzet szabadságáért – igazságáért- harcoltak, nem csak holmi nyelvét koptató rétorként.
A józan ész ezt diktálta, a szív ezt sürgette! Tudták: Szabad csak az lehet aki felismeri a saját helyzetét! Tudták, csak az lehet szabad, aki felelősséget vállal a tetteiért. Csak az, aki ésszel él…
Sajnos mára az ész alkonya köszöntött be, és helyette a sérült önérzet, és a habzó száj kiáltja azt: Szabadságot a Magyarnak! Kitől akarunk megszabadulni? Mire szomjazzuk a szabadságunk?
Erős kijelentések hangzanak el napjainkban. Erősek?… inkább rettentőek.
A kultúra folyamatosan hanyatlik, a kenyér már dagad, és az őszes hajú porondmester ismét a színre lép.
Vajon a fölmenőink büszkék lennének ránk? Megértenék helyzetünk, tetteink?
Magyar V.S. Magyar; vagyis, akarom mondani magyar V.S. Magyar! Mert az ideológiák különböző emberektől, csoportoktól ide – logizálódnak a gondolatok egymásnak feszülnek.
Egy az akarat, de más lenne a cél? Ki-ki erre húz ki-ki meg amarra…mintha helyünket keresnénk a ringben. Ez lenne a szomorú valóság? Nem az észnek kellene feküdnie a padlón…
Érzések által lennénk kormányozva, vagy netán korlátozva?
Talpra Józan Ész! Hív a haza! Itt az idő, Most vagy Soha?
Csak a közös érzés, a közös gondolat, és a közös cselekedetek húzhatnak ki minket a gödörből.
A fejünk tele van a poros múlttal és a történelemre mint halottra, úgy tekintünk. Valójában mi éltetjük, és mi tesszük elevenné. Mi írjuk újjá, és a gyermekeink olvassák újra.
Én nem kívánok mást, csak Békét, és egymás Tiszteletét!
Ha harcolni is kell ezért, akkor a Józan Észt tűzzük ki zászlónkra!
Üdvözlettel: Kovács Sándor Áron kelt.: 2010. Március.16