Na jól van, leromboljátok itt a "rózsaszín" világképemet...! :S :)
Azért nem ez az általános. Szerintem a normális se ez. Aki ennyire nem tud magán uralkodni, annál komoly gondok vannak. Ha meg nem is akar, akkor minek megy bele egy házasságba? Ha a pasit se érdekli, akkor pláne minek az egész? Persze, vannak olyanok (nem is kevesen), akik azt mondják, hogy nem akarnak egy ember mellett leragadni, mert mindig megtetszik nekik más is (ami egyben azt is jelenti, hogy nem érzett mélyebb érzéseket az előző iránt...). Ez az ő döntésük, oké...de az ilyen akkor minek házasodik? Hazugság önmaga, az aktuális párja és a külvilág felé is.
Az megint egy másik téma, hogy miért nem mernek az emberek egy másik ember előtt teljesen megnyílni (mert még maguk előtt sem mernek...?), vállalva azt, hogy ennek az lesz a következménye, hogy "sajnos" kötődni fognak hozzá, és a másik is hozzájuk. Tudom, ez sebezhetővé teszi mindkettejüket...de szerintem gyáva az, aki ettől megijedve inkább a sok, de felszínes kapcsolatot választja... Az élet hazárdjáték...aki nem kockáztat, nem vállalja be, hogy esetleg fájdalom is érheti, ha túlságosan megszeret valakit, az nem is nyer, csak tengődik a posványban. :)
A másik az, hogy egy igazi párkapcsolatban szerintem a felek nem csak szeretők, hanem barátok is, akiknek őszintén kell tudni bármiről beszélgetni egymással a hétvégi bevásárlástól kezdve a szexuális vágyakig, és az ember - ha el is kapja a kísértés, hiszen igazából nem monogám állatfaj vagyunk - ne azért ne csalja meg a másikat, mert "nem illik", hanem mert nem akar a párjának fájdalmat okozni. Nem csak ösztönlények vagyunk, természetes késztetései mindenkinek vannak, de józan esze is, amivel felül tudja bírálni azokat. Arra pedig, ha valaki ezt nem teszi meg (vagy a saját önzése miatt nem hajlandó rá...), nincs mentség.
Azért nem ez az általános. Szerintem a normális se ez. Aki ennyire nem tud magán uralkodni, annál komoly gondok vannak. Ha meg nem is akar, akkor minek megy bele egy házasságba? Ha a pasit se érdekli, akkor pláne minek az egész? Persze, vannak olyanok (nem is kevesen), akik azt mondják, hogy nem akarnak egy ember mellett leragadni, mert mindig megtetszik nekik más is (ami egyben azt is jelenti, hogy nem érzett mélyebb érzéseket az előző iránt...). Ez az ő döntésük, oké...de az ilyen akkor minek házasodik? Hazugság önmaga, az aktuális párja és a külvilág felé is.
Az megint egy másik téma, hogy miért nem mernek az emberek egy másik ember előtt teljesen megnyílni (mert még maguk előtt sem mernek...?), vállalva azt, hogy ennek az lesz a következménye, hogy "sajnos" kötődni fognak hozzá, és a másik is hozzájuk. Tudom, ez sebezhetővé teszi mindkettejüket...de szerintem gyáva az, aki ettől megijedve inkább a sok, de felszínes kapcsolatot választja... Az élet hazárdjáték...aki nem kockáztat, nem vállalja be, hogy esetleg fájdalom is érheti, ha túlságosan megszeret valakit, az nem is nyer, csak tengődik a posványban. :)
A másik az, hogy egy igazi párkapcsolatban szerintem a felek nem csak szeretők, hanem barátok is, akiknek őszintén kell tudni bármiről beszélgetni egymással a hétvégi bevásárlástól kezdve a szexuális vágyakig, és az ember - ha el is kapja a kísértés, hiszen igazából nem monogám állatfaj vagyunk - ne azért ne csalja meg a másikat, mert "nem illik", hanem mert nem akar a párjának fájdalmat okozni. Nem csak ösztönlények vagyunk, természetes késztetései mindenkinek vannak, de józan esze is, amivel felül tudja bírálni azokat. Arra pedig, ha valaki ezt nem teszi meg (vagy a saját önzése miatt nem hajlandó rá...), nincs mentség.