Képzeljük el, hogy gyerekek kórusban azt éneklik, hogy kb. 2000 éve valami furcsa srác kitalálta, hogy minket Isten teremtett... Hát nem lenne felháborító?
De. A hit egy nagyon ősi ösztön. Már az emberelődökben, sőt, a madarakban is tetten érhetőek a nyomai. A babonásság (ami az általad hitnek nevezett jelenség egy alacsonyabb rendű, ösztönösebb fokozata) lényege, hogy a világról összegyűjtött információkból ne logikai gondolkodás útján, hanem intuíciók alapján (amiknek viszont szintén adaptív idegrendszeri folyamatok az alapjai...) szűrjünk le következtetéseket, készítsünk predikciókat. Inkább mondok egy példát, mert úgy talán érthetőbb:
Galambokkal lehet pl. csinálni egy nagyon egyszerű kísérletet: ketrecben tartod őket, és jól meghatározott, de random időpillanatban adsz nekik enni. A madarak először véletlenszerűen vesznek fel egy-egy testhelyzetet az etetés előtt, hiszen nem tudják, hogy az mikor következik be. A véletlenszerűségből adódóan viszont lesznek olyan állatok, amiket többször egymás után ugyanabban a testhelyzetben fog érni az etetés. Ezek ebből azt a következtetést fogják levonni, hogy azért kaptak enni, mert pl. fél lábon álltak. Elkezdenek többet állni fél lábon, hogy gyakrabban kapjanak kaját. Emiatt persze megnő az esélye, hogy az amúgy teljesen random időközönként bekövetkező etetés újra fél lábon állva éri őket, ami megerősíti őket abban a HITÜKBEN, hogy a viselkedésük miatt következett be a várt jelenség. A vége az lesz, hogy lesznek madarak, amik az egész napjukat fél lábon állva fogják tölteni, mert MEG VANNAK RÓLA GYŐZŐDVE, hogy ezért kapnak enni... Így működnek a babonák. :)
Az emberi hit persze ennél bonyolultabb, és szerepet játszik a kialakulásában az is, hogy az ember csoportban élő állatfaj (az erkölcsi szabályaink gyakorlatilag a csoportos életmód hatékonyságnövelő, együttműködést segítő szabályai), valamint az, hogy nem csúcsragadozó, és félnie kell nála nagyobb erőktől...erre rakódik rá az ösztönös halálfélelem, illetve az a természetes törekvés, hogy a frusztrációt okozó érzéstől megszabaduljunk...és voilá...így lett a Chocapic. :)
De. A hit egy nagyon ősi ösztön. Már az emberelődökben, sőt, a madarakban is tetten érhetőek a nyomai. A babonásság (ami az általad hitnek nevezett jelenség egy alacsonyabb rendű, ösztönösebb fokozata) lényege, hogy a világról összegyűjtött információkból ne logikai gondolkodás útján, hanem intuíciók alapján (amiknek viszont szintén adaptív idegrendszeri folyamatok az alapjai...) szűrjünk le következtetéseket, készítsünk predikciókat. Inkább mondok egy példát, mert úgy talán érthetőbb:
Galambokkal lehet pl. csinálni egy nagyon egyszerű kísérletet: ketrecben tartod őket, és jól meghatározott, de random időpillanatban adsz nekik enni. A madarak először véletlenszerűen vesznek fel egy-egy testhelyzetet az etetés előtt, hiszen nem tudják, hogy az mikor következik be. A véletlenszerűségből adódóan viszont lesznek olyan állatok, amiket többször egymás után ugyanabban a testhelyzetben fog érni az etetés. Ezek ebből azt a következtetést fogják levonni, hogy azért kaptak enni, mert pl. fél lábon álltak. Elkezdenek többet állni fél lábon, hogy gyakrabban kapjanak kaját. Emiatt persze megnő az esélye, hogy az amúgy teljesen random időközönként bekövetkező etetés újra fél lábon állva éri őket, ami megerősíti őket abban a HITÜKBEN, hogy a viselkedésük miatt következett be a várt jelenség. A vége az lesz, hogy lesznek madarak, amik az egész napjukat fél lábon állva fogják tölteni, mert MEG VANNAK RÓLA GYŐZŐDVE, hogy ezért kapnak enni... Így működnek a babonák. :)
Az emberi hit persze ennél bonyolultabb, és szerepet játszik a kialakulásában az is, hogy az ember csoportban élő állatfaj (az erkölcsi szabályaink gyakorlatilag a csoportos életmód hatékonyságnövelő, együttműködést segítő szabályai), valamint az, hogy nem csúcsragadozó, és félnie kell nála nagyobb erőktől...erre rakódik rá az ösztönös halálfélelem, illetve az a természetes törekvés, hogy a frusztrációt okozó érzéstől megszabaduljunk...és voilá...így lett a Chocapic. :)