Az abortusz-szabályozás és népesedéspolitika hungarista elgondolása
Az abortusz kategorikus betiltása igen széles társadalmi körökben sajnos erős ellenállásba ütközik. A nők részéről nem ritka az a - nem minden alapot nélkülöző - fenntartás, mely szerint visszatetsző, hogy a kérdésben leggyakrabban férfiak nyilatkoznak. Annyi abortusszal kapcsolatos elutasító megnyilvánulás után, tehát feltétlenül szükséges a konstruktív hungarista álláspont megismertetése.
A liberális család- és embermodelltõl egyenes út vezet a gátlástalan önzéshez. Felnövekszik egy nemzedék, mely elé soha nem állítottak példaképnek nagy ideálokat, mely nem képes már rajongani eszmék iránt, elveszti a képességet, hogy az erkölcsi, szellemi nagyságban rejlõ szépség gyönyörködtesse, nem alkalmas meglátni és felismerni a jót, megkülönböztetni azt a rossztól, ezáltal természetszerõleg képtelen is felvenni a harcot a rossz ellen.
'Szórakozz!', 'fogyassz!', 'élvezz!', 'érezd jól magad!'. Erre nevelik ma gyermekeinket, és nem csak gyermekeinket, de európai emberek, felnõttek százmillióit is. A 'valósítsd meg önmagad!', 'érvényesülj!', 'te megérdemled!', 'légy sikeres!' jelszavak korszakában élünk. És mi a siker? Természetesen az, ha minél több fölösleges dolgot össze tudsz vásárolni. Vegyél új mobiltelefont, házimozit, televíziót, autót, hiszen ez boldoggá tesz! Nézd, milyen boldogok ezek az emberek, akiknek már van! (Láthatjuk a reklámokban.) És ha nincs elegendõ pénzed, egy percig se aggódj, mert, elvégre mire való a hitel?!
Ez a torz világkép – a kamatrabszolgaságon túl - a határtalan önzés egy olyan fokára sodorta az emberiség „fejlettebb” részét, melyben teljesen elfogadottá vált, hogy abban az esetben, ha valaki mindezeket az anyagi célokat, szerzési vágyának kielégítését veszélyeztetve látja, saját - még meg nem született - gyermeke által, minden további nélkül dönthessen annak életérõl, pontosabban haláláról, meggyilkolásáról. Nem másért teszik ezt nagyon sokan, hanem anyagi megfontolásokból. Ehhez persze hozzátartozik egy olyan – nem nevezném elhibázottnak, mert félõ, hogy nagyon is tudatos – családpolitika, ami sokszor valóban szinte elviselhetetlen terheket ró a családokra több, vagy akár már csak egyetlen gyermek vállalása esetén.
Ez eredményezhette, hogy 1956 óta Magyarországon 6,5 millió abortuszt hajtottak végre. Egészen elképesztõ számadat ez, ha belegondolunk abba, hogy a csonka-ország teljes lakossága tízmillió körül mozog. Nem más ez, mint egy szabályos népirtás, nemzetirtás.
Az teljesen világos, hogy a több évtizedes bolsevik, majd liberális erkölcsrombolás pusztító hatását nem lehet varázsütésre semmivé tenni, és egyik napról a másikra gyökeres szemléletváltást elõidézni a fogyasztóvá züllesztett társadalom gondolkodásában. Éppen ezért elkerülhetetlenül szükséges a kérdés legszigorúbb törvényi szabályozással való mielõbbi rendezése. Ez a hungarista családpolitika, és népszaporulat-szabályozás egyik sarkalatos pontja. De, mivel ez - elõbb vázolt okokból kifolyólag -, vélhetõen nem kis társadalmi ellenállásba ütköznék, szükséges végre szót ejtenünk azokról az elképzelésekrõl, melyek, mint egyfajta társadalmi kísérõjelenség, ezt a törvényi szabályozást kiegészítenék.
Egy olyan törvény, mely a mai körülmények között, egy tollvonással megtiltaná az abortuszt, valóban sok esetben felelõtlen és igazságtalan lenne. De a hungarista munkaállam mindezt nem egyszerûen egy törvény meghozatalával kívánja megoldani, legalábbis nem olyan módon, hogy az ezzel járó kötelezettségeket, áldozatokat, lemondást, vagy bármilyen más az életkörülményekre kiható következményt áthárítaná az egyénre. Nem „köd elõttem, köd utánam” módon kívánjuk szabályozni az életnek ezt a legsarkalatosabb szegmensét, fontos, hogy ez tudatosuljon.
Mindazonáltal az abortusz teljes körû és azonnali betiltása elengedhetetlenül szükséges, kivéve persze, ha egészségügyi problémák indokolnák, tehát az anya terhelt, vagy fogyatékos, egészségtelen utódnak adna életet, vagy konkrétan az anya élete forogna veszélyben!
Azzal, hogy a magzat legyilkolása mélyen sérti a keresztény normákat, törvényeket, és gyakorlatilag nem más, mint embertelen mészárlás, most nem kívánok foglalkozni. Egyrészt, ezt már megtették elõttem sokan, másrészt nem baj, ha ugyanabban a kérdésben egyazon álláspontunkat több irányból is alátámasztjuk.
Ahhoz, hogy a hatalom felelõsséggel meghozhasson egy abortusztörvényt, legelõször is gondoskodnia kell arról, hogy a megszületendõ gyermekek többnyire ne áldozatokkal és lemondással járjanak egy család számára, hanem éppen ellenkezõleg, elõnyökkel és gondoskodással, az állam részérõl. (Természetesen, ami a gyermekvállalással járó anyagi vonzatokat illeti, tehát, amit az államnak módjában áll átvállalni a szülõre nehezedõ terhekbõl.)
Az egyéni áldozatvállalásra való hajlandóság is kívánatos lenne a kérdésben, de sokkal életbevágóbb létkérdésrõl van szó, mintsem az egyén 'jó belátására' bízhatnánk ennek végkimenetelét.
Gondoskodni kell azokról is, akik eleve nem családba születnének, akik a 'nem kívánt', 'baleset' kategóriába tartoznak, egyedülálló lányok, nõk alkalmi kapcsolataiból, vagy idõközben megromlott rövidtávú 'vadkapcsolatból' származó gyermeknek adnak életet. Abban az esetben is gondoskodni kell, ha az anya, vagy akár közösen a szülõk, úgy döntenek, hogy nem akarják felnevelni a gyermeket. (Ez valóban módjukban áll, a gyilkossággal ellentétben.)A legideálisabb természetesen az elsõ alternatíva, amikor az államra a család boldogulásának feltételeinek megteremtése hárul. A hungarista államban elõször is bevezetésre kerül a fõállású anyaság, ami lehetõvé teszi, hogy az anya teljes valójában a legszentebb kötelességének szentelhesse életét. Az anya – három, vagy több gyermek után - élete hátralévõ részét egyedül a családi tûzhely melegének fenntartásával, és a gyermekek nevelésével töltheti. Ez egyben nyugdíjra is jogosító jogviszony lenne. Az állam leveszi a család válláról a gyermek oktatásával járó anyagi terhet, vagyis amíg az tanulni akar, akár a felsõoktatási intézmények elvégzéséig, az oktatás és tanszerek teljesen ingyenesen, alanyi jogon járnak. A gyermekekkel járó további plusz költségeket (rezsi, élelmezés, ruházkodás) az anya jövedelem formájában kapja meg. (Ez a gyermekek számától függetlenül jár.) Három, vagy több gyermek után a hungarista állam lakást, vagy családi házat biztosít a család részére, attól függõen, hogy az apa munkaköre milyen környezethez köti a családot.
- Nem lényegtelen itt megjegyezni, hogy mindezek teljesítéséhez szükséges anyagi források nagyon is elõteremthetõek egy hungarista nemzetgazdálkodás beállítása esetén. -
Elõfordulhatnak azonban olyan estek is, amikor a megszületendõ gyermeknek nem lenne teljes családja, mert az anya egyedül maradt a magzattal. Ebben az esetben nem várható el minden körülmények között, hogy az anya, akitõl az abortusz lehetõségét megvonták, egyedül nevelje fel gyermekét. Természetesen választhatja ezt, és ebben az esetben az apától megítélt gyermektartáson túl, az állam, a fent vázolt feltételekhez hasonlóan, messzemenõkig gondoskodni fog róla és gyermekérõl. Amennyiben egyedülálló nõként nem kívánja vállalni a gyermek felnevelésével járó kötöttségeket, az állam az ilyen gyermekeket az erre a célra létrehozott intézetekben helyezi el. Ezekben az intézményekben kerülnek elhelyezésre, a bármilyen más okból a szülõk által nem vállalt gyermekek is. A hungarista állam ezeket az intézményeket a lehetõ legjobb feltételekkel látja el, az oktatás, erkölcsi és vallási nevelés magas szintû mûveléséhez minden körülményt biztosít.
A Hungarista Nevelõotthonokat minden esetben napfényes, tágas, parkosított, barátságos környezetben kell létrehozni. Vagy már meglévõ, más funkciójú épületeket kell erre a célra átalakítani, vagy új épületkomplexumokat felépíteni, lehetõleg vidéki környezetben.
A nevelõk egy része természetszerõleg bentlakásos elhelyezést kap, ami –igény szerint, ha a nevelõ már családos, vagy idõközben családalapításra készül - az épületkomplexumokon belüli, de mégis jól elszeparált, teljes értékû családi élet kialakítására alkalmas, tágas házakat, lakásokat jelent. A szülõk hétvégéken és ünnepnapokon látogathatják, vagy vihetik ki gyermekeiket, ha erre igényt tartanak. Amennyiben valamelyik szülõ az idõközben megváltozott körülményei következtében valamilyen okból úgy döntene, hogy gyermekét mégis magához venné, ezt egy környezettanulmány elvégzése után - feltéve, hogy az pozitív eredménnyel végzõdik - megteheti, abban az esetben, ha vállalja, hogy a gyermek további jó fejlõdésének, nevelésének körülményeit a hungarista hatóságok havi rendszerességgel ellenõrzik.
A gyermekek majdani pályaválasztását, továbbtanulását képességeik, adottságaik maximális figyelembevételével kell irányítani, ezen túlmenõen figyelembe kell venni az úgynevezett „hiányszakmák” kielégítésére való törekvést.
Hungarista államban nem lehet cél, az a liberális – teljességgel értelmetlen – divatos elv, mely szerint minden ok és cél nélkül, öncélúan a végtelenségig duzzasszuk fel a felsõoktatási intézményt végzettek számát, míg végül a vízvezeték szerelõnek, ácsnak, stb. 'arannyal fizetnek' azok a diplomások, akik – akár több diplomával is – pultosként keresik a kenyerüket egy vendéglátó ipari egységben, de egy polcot felszerelni képtelenek.
(Nyugati, 'fejlett' társadalmakban ezt már megfigyelhetjük. Ez gerjeszti aztán a megállíthatatlan migrációt, mivel a munka elvégzésére ezek az elkorcsosult társadalmak alkalmatlanná váltak, ezért idegen faji elemek 'importálásával' akarják azt megoldani kényelmükhöz való ragaszkodásukban, miközben ezzel saját sírjukat ássák.)
A szellemi nevelés mellett fontos szerepet kell, hogy kapjon a fiatalok testedzése, melyrõl az intézmények területén belül felállítandó sportcentrumok keretein belül kiváló szakembereknek kell gondoskodniuk. A gyermekek rendszeres táboroztatásáról, üdültetésérõl az állam szintén gondoskodik.
A fiúk esetében a nevelést illetõ legfõbb irányelvként, elõnyben kell részesíteni a fegyveres katonai szolgálat felé való 'terelést', melynek vissza kell állítani régi jelentõségét, becsületét, és fényét. Ez nyilvánvalóan semmiféle kényszert nem jelenthet. A fent vázolt elképzelések természetesen csak a Hungarista Birodalom területén élõ honképes és talajgyökeres népekre vonatkoznak.
A végsõ cél, a hungarista embertípus: olyan eljövendõ nemzedék felnevelése, mely keresztény erkölcsi alapokon nyugvó, mély hazaszeretettel átitatott, áldozatos, természetszeretõ, öntudatos, fejlett szociális és igazságérzettel felvértezett.
De beszéljen errõl inkább, maga Szálasi Ferenc:
"Célunk olyan új magyar lelkitípus kitermelése, mely faji, népi talajban gyökerezik, a nemzettudatból a nemzetönérzet, öncélúság és a nemzeti hivatástudat magaslatára emelkedett olyan nemzedék felnevelése, mely testben, lélekben erõs, szép, nemeslelkû, becsületes, önzetlen, önfeláldozó, vallásos, magaerejében bízó, fegyelmezett, engedelmeskedni, tûrni, szenvedni, dolgozni, tanulni, hinni, önállóan kezdeményezni tud, elõretörõ, önérzetes, bátor, kitartó, eszményekért lelkesül, a Hazáért, a fajért élni s ha kell, halni is kész. A szép, jó, igazi erényei lelki összhangban építik nemes jellemét, olcsó megalkuvás helyett szívesen választja a kemény harcot, mert tudja, hogy sem õ, sem faja nem alábbvaló egyetlen nemzetnél sem és joga van az elsõk sorában helyet foglalni a saját tehetségébõl, kiharcolt erejébõl és nem mások érdekébõl és érdemébõl. Nevelõi intézményeink megújhodó közszelleme, az új nemzeti társadalom erkölcsi emelkedettsége, a nevelõi intézmények átalakított és a nemzeti értékek ismeretére támaszkodó tanulmányi anyaga lehetõvé fogja tenni, hogy a magyar ifjúság új lelki típusa mielõbb kialakuljon, méltón betöltse helyét és nagy feladatát a nemzet jelenének és jövõjének megalapozása körül elvégezhesse. A lelkek átalakítását, újjászületését, megnemesedését, magyarabbá, önérzetesebbé való átalakulását várjuk és készítjük elõ az egész vonalon a sorsközösség, a faji összetartozandóság és testvéri összetartás tudatát ápoljuk és fejlesztjük, olyan széleskörû népkultúrát akarunk, hogy a magyarság széles rétegei ne csak a fizikai élet robotját, a mindennapi kenyérgondok keserû verejtékét érezzék, hanem erkölcsileg és szellemileg felszabadulva a napos oldalra kerülhessenek és elegendõ lelki rugalmassággal bírjanak az élet szépségeinek, értékeinek megismeréséhez, az élet nemes örömeinek befogadásához. Mert csak egy életerõs, életvidám, rugalmas lelkületû népközösség fiatal tagjait lehet nagy nemzeti eszmék, célok lelkes szolgálatába beállítani s e célokért önfeláldozó munkásságra és kitartó harcra rávenni."
Mindenesetre fogytán az idõnk. Legújabban napvilágot látott adatok szerint, a Magyarországon élõ nyolcéves gyerekek 50%-a cigány! Hogyan élheti valaki ugyanúgy tovább a hétköznapjait, ha egy ilyen döbbenetes tény a tudomására jut, mint az elõtt?
Hét évtizede harsant fel a hungarista riadó:
"Ébredj magyar az õsi föld veszélyben
Elvész a fajtánk, hogyha nem merünk"
Nem volt még nemzetnek dicstelenebb pusztulása, mint a magyaré lesz, ha ez továbbra is süket fülekre talál.
Az abortusz kategorikus betiltása igen széles társadalmi körökben sajnos erős ellenállásba ütközik. A nők részéről nem ritka az a - nem minden alapot nélkülöző - fenntartás, mely szerint visszatetsző, hogy a kérdésben leggyakrabban férfiak nyilatkoznak. Annyi abortusszal kapcsolatos elutasító megnyilvánulás után, tehát feltétlenül szükséges a konstruktív hungarista álláspont megismertetése.
A liberális család- és embermodelltõl egyenes út vezet a gátlástalan önzéshez. Felnövekszik egy nemzedék, mely elé soha nem állítottak példaképnek nagy ideálokat, mely nem képes már rajongani eszmék iránt, elveszti a képességet, hogy az erkölcsi, szellemi nagyságban rejlõ szépség gyönyörködtesse, nem alkalmas meglátni és felismerni a jót, megkülönböztetni azt a rossztól, ezáltal természetszerõleg képtelen is felvenni a harcot a rossz ellen.
'Szórakozz!', 'fogyassz!', 'élvezz!', 'érezd jól magad!'. Erre nevelik ma gyermekeinket, és nem csak gyermekeinket, de európai emberek, felnõttek százmillióit is. A 'valósítsd meg önmagad!', 'érvényesülj!', 'te megérdemled!', 'légy sikeres!' jelszavak korszakában élünk. És mi a siker? Természetesen az, ha minél több fölösleges dolgot össze tudsz vásárolni. Vegyél új mobiltelefont, házimozit, televíziót, autót, hiszen ez boldoggá tesz! Nézd, milyen boldogok ezek az emberek, akiknek már van! (Láthatjuk a reklámokban.) És ha nincs elegendõ pénzed, egy percig se aggódj, mert, elvégre mire való a hitel?!
Ez a torz világkép – a kamatrabszolgaságon túl - a határtalan önzés egy olyan fokára sodorta az emberiség „fejlettebb” részét, melyben teljesen elfogadottá vált, hogy abban az esetben, ha valaki mindezeket az anyagi célokat, szerzési vágyának kielégítését veszélyeztetve látja, saját - még meg nem született - gyermeke által, minden további nélkül dönthessen annak életérõl, pontosabban haláláról, meggyilkolásáról. Nem másért teszik ezt nagyon sokan, hanem anyagi megfontolásokból. Ehhez persze hozzátartozik egy olyan – nem nevezném elhibázottnak, mert félõ, hogy nagyon is tudatos – családpolitika, ami sokszor valóban szinte elviselhetetlen terheket ró a családokra több, vagy akár már csak egyetlen gyermek vállalása esetén.
Ez eredményezhette, hogy 1956 óta Magyarországon 6,5 millió abortuszt hajtottak végre. Egészen elképesztõ számadat ez, ha belegondolunk abba, hogy a csonka-ország teljes lakossága tízmillió körül mozog. Nem más ez, mint egy szabályos népirtás, nemzetirtás.
Az teljesen világos, hogy a több évtizedes bolsevik, majd liberális erkölcsrombolás pusztító hatását nem lehet varázsütésre semmivé tenni, és egyik napról a másikra gyökeres szemléletváltást elõidézni a fogyasztóvá züllesztett társadalom gondolkodásában. Éppen ezért elkerülhetetlenül szükséges a kérdés legszigorúbb törvényi szabályozással való mielõbbi rendezése. Ez a hungarista családpolitika, és népszaporulat-szabályozás egyik sarkalatos pontja. De, mivel ez - elõbb vázolt okokból kifolyólag -, vélhetõen nem kis társadalmi ellenállásba ütköznék, szükséges végre szót ejtenünk azokról az elképzelésekrõl, melyek, mint egyfajta társadalmi kísérõjelenség, ezt a törvényi szabályozást kiegészítenék.
Egy olyan törvény, mely a mai körülmények között, egy tollvonással megtiltaná az abortuszt, valóban sok esetben felelõtlen és igazságtalan lenne. De a hungarista munkaállam mindezt nem egyszerûen egy törvény meghozatalával kívánja megoldani, legalábbis nem olyan módon, hogy az ezzel járó kötelezettségeket, áldozatokat, lemondást, vagy bármilyen más az életkörülményekre kiható következményt áthárítaná az egyénre. Nem „köd elõttem, köd utánam” módon kívánjuk szabályozni az életnek ezt a legsarkalatosabb szegmensét, fontos, hogy ez tudatosuljon.
Mindazonáltal az abortusz teljes körû és azonnali betiltása elengedhetetlenül szükséges, kivéve persze, ha egészségügyi problémák indokolnák, tehát az anya terhelt, vagy fogyatékos, egészségtelen utódnak adna életet, vagy konkrétan az anya élete forogna veszélyben!
Azzal, hogy a magzat legyilkolása mélyen sérti a keresztény normákat, törvényeket, és gyakorlatilag nem más, mint embertelen mészárlás, most nem kívánok foglalkozni. Egyrészt, ezt már megtették elõttem sokan, másrészt nem baj, ha ugyanabban a kérdésben egyazon álláspontunkat több irányból is alátámasztjuk.
Ahhoz, hogy a hatalom felelõsséggel meghozhasson egy abortusztörvényt, legelõször is gondoskodnia kell arról, hogy a megszületendõ gyermekek többnyire ne áldozatokkal és lemondással járjanak egy család számára, hanem éppen ellenkezõleg, elõnyökkel és gondoskodással, az állam részérõl. (Természetesen, ami a gyermekvállalással járó anyagi vonzatokat illeti, tehát, amit az államnak módjában áll átvállalni a szülõre nehezedõ terhekbõl.)
Az egyéni áldozatvállalásra való hajlandóság is kívánatos lenne a kérdésben, de sokkal életbevágóbb létkérdésrõl van szó, mintsem az egyén 'jó belátására' bízhatnánk ennek végkimenetelét.
Gondoskodni kell azokról is, akik eleve nem családba születnének, akik a 'nem kívánt', 'baleset' kategóriába tartoznak, egyedülálló lányok, nõk alkalmi kapcsolataiból, vagy idõközben megromlott rövidtávú 'vadkapcsolatból' származó gyermeknek adnak életet. Abban az esetben is gondoskodni kell, ha az anya, vagy akár közösen a szülõk, úgy döntenek, hogy nem akarják felnevelni a gyermeket. (Ez valóban módjukban áll, a gyilkossággal ellentétben.)A legideálisabb természetesen az elsõ alternatíva, amikor az államra a család boldogulásának feltételeinek megteremtése hárul. A hungarista államban elõször is bevezetésre kerül a fõállású anyaság, ami lehetõvé teszi, hogy az anya teljes valójában a legszentebb kötelességének szentelhesse életét. Az anya – három, vagy több gyermek után - élete hátralévõ részét egyedül a családi tûzhely melegének fenntartásával, és a gyermekek nevelésével töltheti. Ez egyben nyugdíjra is jogosító jogviszony lenne. Az állam leveszi a család válláról a gyermek oktatásával járó anyagi terhet, vagyis amíg az tanulni akar, akár a felsõoktatási intézmények elvégzéséig, az oktatás és tanszerek teljesen ingyenesen, alanyi jogon járnak. A gyermekekkel járó további plusz költségeket (rezsi, élelmezés, ruházkodás) az anya jövedelem formájában kapja meg. (Ez a gyermekek számától függetlenül jár.) Három, vagy több gyermek után a hungarista állam lakást, vagy családi házat biztosít a család részére, attól függõen, hogy az apa munkaköre milyen környezethez köti a családot.
- Nem lényegtelen itt megjegyezni, hogy mindezek teljesítéséhez szükséges anyagi források nagyon is elõteremthetõek egy hungarista nemzetgazdálkodás beállítása esetén. -
Elõfordulhatnak azonban olyan estek is, amikor a megszületendõ gyermeknek nem lenne teljes családja, mert az anya egyedül maradt a magzattal. Ebben az esetben nem várható el minden körülmények között, hogy az anya, akitõl az abortusz lehetõségét megvonták, egyedül nevelje fel gyermekét. Természetesen választhatja ezt, és ebben az esetben az apától megítélt gyermektartáson túl, az állam, a fent vázolt feltételekhez hasonlóan, messzemenõkig gondoskodni fog róla és gyermekérõl. Amennyiben egyedülálló nõként nem kívánja vállalni a gyermek felnevelésével járó kötöttségeket, az állam az ilyen gyermekeket az erre a célra létrehozott intézetekben helyezi el. Ezekben az intézményekben kerülnek elhelyezésre, a bármilyen más okból a szülõk által nem vállalt gyermekek is. A hungarista állam ezeket az intézményeket a lehetõ legjobb feltételekkel látja el, az oktatás, erkölcsi és vallási nevelés magas szintû mûveléséhez minden körülményt biztosít.
A Hungarista Nevelõotthonokat minden esetben napfényes, tágas, parkosított, barátságos környezetben kell létrehozni. Vagy már meglévõ, más funkciójú épületeket kell erre a célra átalakítani, vagy új épületkomplexumokat felépíteni, lehetõleg vidéki környezetben.
A nevelõk egy része természetszerõleg bentlakásos elhelyezést kap, ami –igény szerint, ha a nevelõ már családos, vagy idõközben családalapításra készül - az épületkomplexumokon belüli, de mégis jól elszeparált, teljes értékû családi élet kialakítására alkalmas, tágas házakat, lakásokat jelent. A szülõk hétvégéken és ünnepnapokon látogathatják, vagy vihetik ki gyermekeiket, ha erre igényt tartanak. Amennyiben valamelyik szülõ az idõközben megváltozott körülményei következtében valamilyen okból úgy döntene, hogy gyermekét mégis magához venné, ezt egy környezettanulmány elvégzése után - feltéve, hogy az pozitív eredménnyel végzõdik - megteheti, abban az esetben, ha vállalja, hogy a gyermek további jó fejlõdésének, nevelésének körülményeit a hungarista hatóságok havi rendszerességgel ellenõrzik.
A gyermekek majdani pályaválasztását, továbbtanulását képességeik, adottságaik maximális figyelembevételével kell irányítani, ezen túlmenõen figyelembe kell venni az úgynevezett „hiányszakmák” kielégítésére való törekvést.
Hungarista államban nem lehet cél, az a liberális – teljességgel értelmetlen – divatos elv, mely szerint minden ok és cél nélkül, öncélúan a végtelenségig duzzasszuk fel a felsõoktatási intézményt végzettek számát, míg végül a vízvezeték szerelõnek, ácsnak, stb. 'arannyal fizetnek' azok a diplomások, akik – akár több diplomával is – pultosként keresik a kenyerüket egy vendéglátó ipari egységben, de egy polcot felszerelni képtelenek.
(Nyugati, 'fejlett' társadalmakban ezt már megfigyelhetjük. Ez gerjeszti aztán a megállíthatatlan migrációt, mivel a munka elvégzésére ezek az elkorcsosult társadalmak alkalmatlanná váltak, ezért idegen faji elemek 'importálásával' akarják azt megoldani kényelmükhöz való ragaszkodásukban, miközben ezzel saját sírjukat ássák.)
A szellemi nevelés mellett fontos szerepet kell, hogy kapjon a fiatalok testedzése, melyrõl az intézmények területén belül felállítandó sportcentrumok keretein belül kiváló szakembereknek kell gondoskodniuk. A gyermekek rendszeres táboroztatásáról, üdültetésérõl az állam szintén gondoskodik.
A fiúk esetében a nevelést illetõ legfõbb irányelvként, elõnyben kell részesíteni a fegyveres katonai szolgálat felé való 'terelést', melynek vissza kell állítani régi jelentõségét, becsületét, és fényét. Ez nyilvánvalóan semmiféle kényszert nem jelenthet. A fent vázolt elképzelések természetesen csak a Hungarista Birodalom területén élõ honképes és talajgyökeres népekre vonatkoznak.
A végsõ cél, a hungarista embertípus: olyan eljövendõ nemzedék felnevelése, mely keresztény erkölcsi alapokon nyugvó, mély hazaszeretettel átitatott, áldozatos, természetszeretõ, öntudatos, fejlett szociális és igazságérzettel felvértezett.
De beszéljen errõl inkább, maga Szálasi Ferenc:
"Célunk olyan új magyar lelkitípus kitermelése, mely faji, népi talajban gyökerezik, a nemzettudatból a nemzetönérzet, öncélúság és a nemzeti hivatástudat magaslatára emelkedett olyan nemzedék felnevelése, mely testben, lélekben erõs, szép, nemeslelkû, becsületes, önzetlen, önfeláldozó, vallásos, magaerejében bízó, fegyelmezett, engedelmeskedni, tûrni, szenvedni, dolgozni, tanulni, hinni, önállóan kezdeményezni tud, elõretörõ, önérzetes, bátor, kitartó, eszményekért lelkesül, a Hazáért, a fajért élni s ha kell, halni is kész. A szép, jó, igazi erényei lelki összhangban építik nemes jellemét, olcsó megalkuvás helyett szívesen választja a kemény harcot, mert tudja, hogy sem õ, sem faja nem alábbvaló egyetlen nemzetnél sem és joga van az elsõk sorában helyet foglalni a saját tehetségébõl, kiharcolt erejébõl és nem mások érdekébõl és érdemébõl. Nevelõi intézményeink megújhodó közszelleme, az új nemzeti társadalom erkölcsi emelkedettsége, a nevelõi intézmények átalakított és a nemzeti értékek ismeretére támaszkodó tanulmányi anyaga lehetõvé fogja tenni, hogy a magyar ifjúság új lelki típusa mielõbb kialakuljon, méltón betöltse helyét és nagy feladatát a nemzet jelenének és jövõjének megalapozása körül elvégezhesse. A lelkek átalakítását, újjászületését, megnemesedését, magyarabbá, önérzetesebbé való átalakulását várjuk és készítjük elõ az egész vonalon a sorsközösség, a faji összetartozandóság és testvéri összetartás tudatát ápoljuk és fejlesztjük, olyan széleskörû népkultúrát akarunk, hogy a magyarság széles rétegei ne csak a fizikai élet robotját, a mindennapi kenyérgondok keserû verejtékét érezzék, hanem erkölcsileg és szellemileg felszabadulva a napos oldalra kerülhessenek és elegendõ lelki rugalmassággal bírjanak az élet szépségeinek, értékeinek megismeréséhez, az élet nemes örömeinek befogadásához. Mert csak egy életerõs, életvidám, rugalmas lelkületû népközösség fiatal tagjait lehet nagy nemzeti eszmék, célok lelkes szolgálatába beállítani s e célokért önfeláldozó munkásságra és kitartó harcra rávenni."
Mindenesetre fogytán az idõnk. Legújabban napvilágot látott adatok szerint, a Magyarországon élõ nyolcéves gyerekek 50%-a cigány! Hogyan élheti valaki ugyanúgy tovább a hétköznapjait, ha egy ilyen döbbenetes tény a tudomására jut, mint az elõtt?
Hét évtizede harsant fel a hungarista riadó:
"Ébredj magyar az õsi föld veszélyben
Elvész a fajtánk, hogyha nem merünk"
Nem volt még nemzetnek dicstelenebb pusztulása, mint a magyaré lesz, ha ez továbbra is süket fülekre talál.
Végvári Levente Attila