pedig én az óvónőktől egyedül a végtelen nagy türelmüket és nyugalmukat irigylem egyedül. szerintem ha nekem kellene lehúznom egy hetet az oviban a kölykökre vigyázva, tuti begyűjteném az első agyvérzésemet.
az óvónők kommunikációjától viszont sikítófrászt kapok. elsőre még jópofa és szórakoztató, de később már kifejezetten zavaró, hogy a felnőtt emberekkel is úgy próbálnak kommunikálni, mint a gyerekekkel:) mindig azt vártam, mikor szólnak, hogy "akkor most kedves anyukák és apukák, fogjuk meg a zsírkrétát és rajzoljunk valami szép virágot"
egyet viszont mondj meg nekem. te évekig tanultad ezt a szakmát, gondolom a megfelelő eljárásokat is, amivel ügyesen meg lehet oldani a problémás helyzeteket. te magad mondod, hogy még a szakmában dolgozók sem vannak mindig a helyzet magaslatán, nem szeretik csinálni és gondolom mint minden elsajátítható tudást, ezt sem ismeri mindenki közületek maradéktalanul. elvárható így egy elsőgyerekes szülőtől, hogy ugyanezzel a tudással rendelkezzen és minden problémás helyzetet megfelelően kezelni tudjon? illetve ha nem tud kezelni egy helyzetet, akkor jobb ráhagyni a gyerekre, mint végső megoldásként jól elrakni a seggét?
másik kérdés, hogy oké, hogy az óvónőnek az a dolga, hogy "leereszkedjen" a gyerek szintjére és úgy kommunikálva tanítson meg velük jó dolgokat, de ez lenne a szülő feladata is? nem inkább az, hogy a saját életébe bevonja a gyereket, annak minden korlátaival és lehetőségeivel?
az óvónők kommunikációjától viszont sikítófrászt kapok. elsőre még jópofa és szórakoztató, de később már kifejezetten zavaró, hogy a felnőtt emberekkel is úgy próbálnak kommunikálni, mint a gyerekekkel:) mindig azt vártam, mikor szólnak, hogy "akkor most kedves anyukák és apukák, fogjuk meg a zsírkrétát és rajzoljunk valami szép virágot"
egyet viszont mondj meg nekem. te évekig tanultad ezt a szakmát, gondolom a megfelelő eljárásokat is, amivel ügyesen meg lehet oldani a problémás helyzeteket. te magad mondod, hogy még a szakmában dolgozók sem vannak mindig a helyzet magaslatán, nem szeretik csinálni és gondolom mint minden elsajátítható tudást, ezt sem ismeri mindenki közületek maradéktalanul. elvárható így egy elsőgyerekes szülőtől, hogy ugyanezzel a tudással rendelkezzen és minden problémás helyzetet megfelelően kezelni tudjon? illetve ha nem tud kezelni egy helyzetet, akkor jobb ráhagyni a gyerekre, mint végső megoldásként jól elrakni a seggét?
másik kérdés, hogy oké, hogy az óvónőnek az a dolga, hogy "leereszkedjen" a gyerek szintjére és úgy kommunikálva tanítson meg velük jó dolgokat, de ez lenne a szülő feladata is? nem inkább az, hogy a saját életébe bevonja a gyereket, annak minden korlátaival és lehetőségeivel?