"igen ez jól hangzik. sajnos azonban nincs olyan helyzetben az ország hogy ilyen lépéseket meg tudjon tenni"
Figy! Ehhez nem kell több pénz, ez benne a jó. A pénz elosztását kell máshogy, igazságosabban megszervezni.
Jelenleg az van, hogy mindenki a befizetései után kapja a nyugdíjat az államtól, csak ugye a probléma ott van, hogy nem abból, amit ő befizetett, hanem a mostani befizetők pénzéből, akik viszont már kevesebben vannak.
Ezért úgy kéne megváltoztatni a rendszert, hogy állami nyugdíjat csak az kapjon (vagy nagyobb részben az kapjon), aki gyereke(ke)t nevelt, mivel neki anno a megmaradó fizetésének nagy része erre ment el. Aki viszont nem vállalt gyereket, nem járult hozzá az utánpótláshoz, annak több pénze maradt (az az ő dolga, hogy ezt mire költötte...).
Aki nem nevel gyereket, az így többet tud fizetni pl. a magánnyugdíj-pénztárba, így neki is lesz nyugdíja, csak máshonnan, a saját megtakarításából. Állami nyugdíjra azért van szükség, mert a magánpénztárak nem lesznek tekintettel arra, hogy jövő generációknak is kell lennie, ők csak az adott egyén befizetését nézik, ami családosoknál nyilván kevesebb.
Magyarul kicsit felnőttként kéne már kezelni az embereket, és rájuk hagyni, hogy eldöntsék, gyereket akarnak -e vállalni, és így rajtuk keresztül biztosítani a nyugdíjukat, vagy "szingliként", zömmel a maguk megtakarításából fedezni a nyugdíjas éveiket. Így ha sokan döntenek utóbbi mellett, akkor sem omlik össze a rendszer, mert kevesebb lesz ugyan a gyerek, de annak a kevesebb gyereknek gyk. csak a saját szüleiket kell eltartani, nem mindenkit. Más részről a gyermekvállalás így nem társadalmi kényszer lesz, hanem valóban azok fognak mellette dönteni, akik tényleg szeretnének családot, ami szerintem senkinek nem hátrány.
Az pedig a gyereknevelés minőségét javíthatná, és a rendszer igazságosságát növelné, ha mindenki konkrétan a saját gyerekei által befizetett járulék arányában kapná a nyugdíját. Így aki "rendes, dolgos" gyereket nevelt, annak jutna több pénz is... Tehát így 4 dologból tevődne össze a nyugdíj: saját megtakarítás (mai magánynyugdíj-pénztár) + saját, munkával eltöltött idő után járó rész + gyermekvállalás + gyermeknevelés "sikeressége" (mai állami nyugdíjrendszer megreformálva). Szerintem úgy igazságos, ha mindenki aszerint kapja a nyugdíját, hogy ezekbe mennyit fektetett az élete során. Aki egyikbe sem fektetett, azt pedig ne a többieknek kelljen eltartania...