úgy gondolom a mai 'túlszexualizált' (persze amit én sem utasítok el hisz ebben nőttem föl) világban már másként gondolnak a gyermekre a fiatalok. régen amikor rendes embereknek 5-6-7 gyerekük volt (aki efölött járt azért az már egy másik véglet) az is normális volt, most alig ismerek olyan családot akinek akár 3-4 gyereke lenne. így nehéz lesz pozitívba hozni a mérleget.
a 18 előtti terhesség megszakítás ugyanúgy sértené a jogaikat, mint ahogy a szingli adó a sziglik jogait. szerintem megfelelő oktatással elérhető lenne hogy az emberek akkor vállaljanak gyereket amikor megérettek rá, és megvannak a körülményeik is.