Vannak azonban ennél sokkal masszívabban velünk élő legendák is gyógyító hatású, az életet meghosszabbító vizekről. A nagy klasszikus a Pi-víz, amelynek történetében megtalálunk minden olyan kelléket, amely az áltudományos eredmények piacosításához szükséges. Talán ezért is érdemes kicsit elmerülni a részletekben.
A Pi-víz felfedezését japán kutatóknak tulajdonítják, bár mind a mai napig kérdéses, hogy ki volt az első elkövető. Mint általában a hasonló témákban, az szinte természetes, hogy nem ismert olyan forrásmunka, amely a Pi-víz különleges tulajdonságaival kapcsolatos megállapításokat tudományosan alátámasztaná.
Pedig nem kevés, amit bizonyítani kellene, hiszen egy olyan anyagról van szó, amely állítólag megvédi az emberi szervezetet az aktív gyököktől, semlegesíti a mérgező vegyületeket, megakadályozza a vírusok és a baktériumok káros tevékenységét, erősíti az immunrendszert és a biológiai információ továbbításának képességét, regenerálja a sérült sejteket, fiatalít, és ráadásul még a vágott virág is tovább áll el benne, mint a közönséges vízben.
A Pi-víz hatékonyságáról szóló PR-történetek általában gondosan megfogalmazott, tudományos szövegnek tűnő halandzsába ágyazva jelennek meg. Ezek szerint a Pi-víz előállítása a közönséges ivóvíznek egy speciális vasvegyülettel (feltehetően a természetben előforduló közönséges magnetittel), illetve különleges energetizáló kerámiával való kezelésén alapszik. Ezt a módszert egyes innovátorok a képzelőerő határait feszegetve további szűrők, élénkítők, ilyen-olyan mágnesező és egyéb kiismerhetetlen funkciójú kütyük alkalmazásával variálják. A guruk állítása szerint a kezelések eredményeként aztán előáll egy speciális víz, amely energetizált, és hordozza a víz kezelésére használt anyagok kémiai és energetikai lenyomatát. Mindez pedig azért jó - mondják -, mert a Pi-víz energetikailag rendezett hatszögletű szerkezete hasonlít az élő szervezetben előforduló víz szerkezetéhez, ezért a sejtek kevesebb energiaráfordítással tudnak hidratálódni. Mi több, a Pi-víz rezonál a Föld mágneses rezgésével, így természetesen fogyasztója és a Föld között is kialakul a harmónia.
Shakespeare-rel szólva: őrült beszéd, de van benne rendszer. Odáig ugyanis rendben van a dolog, hogy a folyékony halmazállapotú vízre jellemző egyfajta rendezettség. Az is elképzelhető, hogy valamilyen külső erőtér hatására ez a szerkezet módosul, de az már erősen kétséges, hogy az említett buherátorokkal megvalósított vízkezelések képesek a szükséges energiát biztosítani. Az pedig teljességgel kizárható, hogy a víznek memóriája lenne, azaz a rákényszerített új szerkezet az erőtér megszüntetése után is megmaradna. Ennek belátásához mindössze annyi természettudományos felkészültségre van szükségünk, hogy tudjuk, bármely rendszer csak akkor tud magasabb energiaállapotban megmaradni, ha a kedvezőbb energiaállapotba való visszatérése akadályozott. Nos, a vízben ilyen akadályozó tényezők nincsenek. Az egyes molekulákat összekötő, végső soron a klaszterekben a molekulák körüli torzult tetraéderes szerkezet kialakulásáért felelős hidrogénkötések ugyanis folyamatosan és rendkívül gyorsan, 1-2 pikoszekundum alatt átrendeződnek (egy pikoszekundum a másodperc milliomod részének a milliomodrésze). A vízmolekula elektron szerkezeti sajátságaiból következik, hogy két vagy több molekula csakis a hidrogénkötéseken keresztül szerveződhet bármilyen rendezett szerkezetbe. Ez viszont az előzőek értelmében azt jelenti, hogy még ha a vízkezelés során ki is alakulna egy élénkített, azaz energiában gazdag állapot, az a szempillantásnál nagyságrendekkel rövidebb idő alatt megszűnne a beavatkozás után. Végeredményként tehát kapunk egy sima csapvizet, amely, ha szerencsénk van, jelentősebb mértékben nem szennyeződik a vízkezelési eljárások során.
IPM - Nagy ásványvíz-teszt
Vannak azonban ennél sokkal masszívabban velünk élő legendák is gyógyító hatású, az életet meghosszabbító vizekről. A nagy klasszikus a Pi-víz, amelynek történetében megtalálunk minden olyan kelléket, amely az áltudományos eredmények piacosításához szükséges. Talán ezért is érdemes kicsit elmerülni a részletekben.
A Pi-víz felfedezését japán kutatóknak tulajdonítják, bár mind a mai napig kérdéses, hogy ki volt az első elkövető. Mint általában a hasonló témákban, az szinte természetes, hogy nem ismert olyan forrásmunka, amely a Pi-víz különleges tulajdonságaival kapcsolatos megállapításokat tudományosan alátámasztaná.
Pedig nem kevés, amit bizonyítani kellene, hiszen egy olyan anyagról van szó, amely állítólag megvédi az emberi szervezetet az aktív gyököktől, semlegesíti a mérgező vegyületeket, megakadályozza a vírusok és a baktériumok káros tevékenységét, erősíti az immunrendszert és a biológiai információ továbbításának képességét, regenerálja a sérült sejteket, fiatalít, és ráadásul még a vágott virág is tovább áll el benne, mint a közönséges vízben.
A Pi-víz hatékonyságáról szóló PR-történetek általában gondosan megfogalmazott, tudományos szövegnek tűnő halandzsába ágyazva jelennek meg. Ezek szerint a Pi-víz előállítása a közönséges ivóvíznek egy speciális vasvegyülettel (feltehetően a természetben előforduló közönséges magnetittel), illetve különleges energetizáló kerámiával való kezelésén alapszik. Ezt a módszert egyes innovátorok a képzelőerő határait feszegetve további szűrők, élénkítők, ilyen-olyan mágnesező és egyéb kiismerhetetlen funkciójú kütyük alkalmazásával variálják. A guruk állítása szerint a kezelések eredményeként aztán előáll egy speciális víz, amely energetizált, és hordozza a víz kezelésére használt anyagok kémiai és energetikai lenyomatát. Mindez pedig azért jó - mondják -, mert a Pi-víz energetikailag rendezett hatszögletű szerkezete hasonlít az élő szervezetben előforduló víz szerkezetéhez, ezért a sejtek kevesebb energiaráfordítással tudnak hidratálódni. Mi több, a Pi-víz rezonál a Föld mágneses rezgésével, így természetesen fogyasztója és a Föld között is kialakul a harmónia.
Shakespeare-rel szólva: őrült beszéd, de van benne rendszer. Odáig ugyanis rendben van a dolog, hogy a folyékony halmazállapotú vízre jellemző egyfajta rendezettség. Az is elképzelhető, hogy valamilyen külső erőtér hatására ez a szerkezet módosul, de az már erősen kétséges, hogy az említett buherátorokkal megvalósított vízkezelések képesek a szükséges energiát biztosítani. Az pedig teljességgel kizárható, hogy a víznek memóriája lenne, azaz a rákényszerített új szerkezet az erőtér megszüntetése után is megmaradna. Ennek belátásához mindössze annyi természettudományos felkészültségre van szükségünk, hogy tudjuk, bármely rendszer csak akkor tud magasabb energiaállapotban megmaradni, ha a kedvezőbb energiaállapotba való visszatérése akadályozott. Nos, a vízben ilyen akadályozó tényezők nincsenek. Az egyes molekulákat összekötő, végső soron a klaszterekben a molekulák körüli torzult tetraéderes szerkezet kialakulásáért felelős hidrogénkötések ugyanis folyamatosan és rendkívül gyorsan, 1-2 pikoszekundum alatt átrendeződnek (egy pikoszekundum a másodperc milliomod részének a milliomodrésze). A vízmolekula elektron szerkezeti sajátságaiból következik, hogy két vagy több molekula csakis a hidrogénkötéseken keresztül szerveződhet bármilyen rendezett szerkezetbe. Ez viszont az előzőek értelmében azt jelenti, hogy még ha a vízkezelés során ki is alakulna egy élénkített, azaz energiában gazdag állapot, az a szempillantásnál nagyságrendekkel rövidebb idő alatt megszűnne a beavatkozás után. Végeredményként tehát kapunk egy sima csapvizet, amely, ha szerencsénk van, jelentősebb mértékben nem szennyeződik a vízkezelési eljárások során.