"a filmekben megjelenített, legyenek mondjuk gonoszoknak nevezve, értelmesen, gondolkozva, hajtják végre szörnyű tetteiket, míg ezek a kölkök, csak indulatból."
Egy mondaton belül te is rögtön két példáját hoztad fel a "gonosz" megnyilvánulásainak, akkor nem értem, hogy miért tartasz ki továbbra is amellett, hogy a Bateman-féle önkontrollt gyakorló pszichopaták lennének a jellemzőek? Most ha csupán a klasszikusokat nézem: Norman Bates, Freddy Krueger, Chucky, a Vorhees familia, Leatherface... egyikük sem kategorizálható ebben a formában.
"Arra nem is emlékszek, hogy a szülők úgymond megismételték volna azt a "szertartást"."
Pedig pontosan ez történt: a domináns hímparaszt nyomására valamennyi jelenlévő férfi részt vesz a nő kivégzésében, "mert mindnyájan benne kell hogy legyünk" alapon. Az egyik faszi tiltakozik, a másik közömbös... Ugyanaz a szcenárió, mint a srácokkal, csak kevésbé részletgazdag a tálalás.
"Ha igen, az akkor is szerintem csak annyi mondandóval rendelkezik hogy a srác karaktere ezért lett olyan, és nem a sanyarú sorsa miatt, hanem mert a szülei is betegek."
Nálam ez kimeríti a prédikáció fogalmát, amivel mint már sugalltam, nem is lenne problémám, ha megfelelő mélységben bontják ki az ok-okozati tényezőket.
"Így a "prédikáció" nem is az, hiszen csak egy karakter eredet."
Tegyük a hangsúlyt az egyre, s akkor már érthetővé válik az egyik legfőbb kifogásom: a többi karakter hátterének valamiféle lábjegyzet-szintű megalapozására sem jutott idő, a film a bandavezért emelte ki, miközben ezerszer érdekesebb lett volna annak bemutatása, hogy egy ilyen agyatlan tajtparaszt hogyan válhatott vezéregyéniséggé, miközben az erőszakosságon kívül semmi kiemelkedő tulajdonságát sem villantotta fel, aminek láttán viszont a bandatagok közül még minimum 3-an már a kezdet kezdetén elborzadtak mindattól, amit bandavezér megpróbált rájuk kényszeríteni. Sajnálom, de én nem veszem be, hogy pont a lázadó kamaszok lennének ilyen mértékig manipulálhatóak, ez már önmagában kontradikció.
"Nem lett volna attól több a film, ha a szereplői részletesebb karakter kidolgozással rendelkeznek."
Kevésbé lett volna ennyire ostoba. Hozzáteszem, az ostobasággal sem lett volna probléma, csak akkor ne operáljon olyan elemekkel, mintha valami minőségi pszichodráma lenne.