Bálnatakonygyűjtés távirányítású helikopteres megoldása, denevérek közötti orális szex dokumentálása, asztma hullámvasutazással kezelése - csak pár példa a rendkívül fontos tudományos eredményekből az idei anti-Nobel-díjak átadásán. :DEgy tavalyi díjazottról post itt.
Bevallom őszintén, én az ízeltlábúak miatt lettem biológus (bár asszem, ezt már említettem valamelyik postnál). Rohadtul érdekeltek (meg érdekelnek most is, szerintem a leglenyűgözőbb állatcsoport). (Az óvónéniket azzal kergettem a sírba, hogy vittem nekik a szép hernyókat, bogarakat, pókokat, amiket találtam. xD) Középsuliban meg megszerettem a kémiát, sokáig vegyész akartam lenni, de aztán sikerült megtalálnom a kompromisszumot, így lettem molekuláris biológus. Az egyetemen aztán persze az ember beleáshatta magát a mindenféle anyagcsere-folyamatokba, amiket illetően a növények kenterbe verik az állati szervezeteket, szóval így kötöttem ki végül teljesen máshol, mint ahonnan indultam. Képtelen lennék csinálni, ha nem érdekelne. Nem is ismerek olyan komoly, természettudománnyal foglalkozó kutatót, aki mondjuk csak a megélhetésért dolgozna ezen a területen (túl sok kitartás, lemondás, küzdelem, meg érzék is kell hozzá, hogy jó kutató legyen valaki, ahhoz képest meg nem lehet vele annyit keresni). Biológia szakra ugyan sokan jelentkeznek az egyetemekre, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, de a pályán szerencsére még ma is többnyire csak a fanatikusok maradnak. :D Elhivatottság, érdeklődés nélkül szerintem ma sem lehet a mi szakmánkat hosszú távon és jól csinálni. :)
Az más téma, hogy a kutatói lét abszolút nem olyan mint ahogy azt nagy naivan (gyerekfejjel, a középsuliban vagy akár az egyetemen) elképzeltem. Egy csomó olyan dologgal is kell foglalkozni, amit a hátam közepére kívánok (pl. emberek, adminisztráció, pénzügyek, rendelések, pályázatok), ahelyett, hogy hagynának békén kutatni.
Viszont ma már nem engedhetjük meg magunknak azt, amit a régi természettudósok megengedhettek, hogy béreltek saját pénzen (vagy valamelyik mecénásuk pénzén...) pl. egy hajót, aztán bejárták a fél világot, és azzal foglalkoztak, azt vizsgálták, ami épp érdekelte őket, mert akik akkor adták a pénzt, azokat tényleg az a fennkölt eszme hajtotta, hogy hozzájárulhassanak az emberiség tudástárának bővítéséhez.
Viszont azt se felejtsük el, hogy akkoriban többnyire unatkozó nemesek kiváltsága volt a kutatás. Én nőként pláne nem lehettem volna azokban az időkben kutató (még most sem egyszerű...), szóval nem sírom vissza Linné és Darwin korát. (Az emberek hajlamosak az elődeik iránt érzett tisztelet és a nosztalgia rózsaszín ködén keresztül szemlélni a letűnt korokat, holott szemernyit sem voltak jobbak a mostaninál, csak más tényezők jelentették a problémát.)
Ma viszont azok, akik a pénzt adják, úgy tekintenek a kutatásra szánt összegre mint egy üzleti befektetésre, aminek előbb-utóbb meg kell térülnie (anyagi, társadalmi, egészségügyi, stb. haszon formájában). Sajnos kénytelenek vagyunk ezt tiszteletben tartani, mert ma már nem lehet farzsebből komoly kutatást finanszírozni. Ez valahol viszont hasznos is tud lenni, hiszen inspirálja, ösztönzi a kutatókat, valamint - mint írtad is - nagyobb volumenű kutatások kivitelezésére ad lehetőséget. Ha viszont a társadalom közösen "dobja össze" a kutatások megvalósulását (mi adjuk a szakértelmet, ők a pénzt), akkor joggal szólhat bele más is abba, hogy mit csináljunk, illetve kérhet számon minket, hogy miért is azt csináljuk, amit... Utálom én is, de ez van. :) Gondolj arra, hogy ez szabadságot is jelent, hiszen olyan dolgokat is megvalósíthatsz, amit önerőből nem tudnál. :)