Engedjétek meg, hogy elmondjam a véleményemet a (nem magyarországi) postáról - arról majd elmondjátok ti, ha akarjátok, szívesen elolvasnám, hogy ott hogy megy. Nnna.
Tegyük fel, hogy megrendelek valamit az interneten. A postáról már 1-2 héten belül kaphatok egy értesítő cédulát, hogy csomagom, vagy ajánlott levelem, stb.-m van (nem mindég derül ki hogy micsoda). Az viszont oda van írva, hogy nem tartják csak 10 napig s ha addig nem megyek érte, visszaküldik a feladónak. Nézem a pecsétet: húha! ma van az utolsó nap és este 6-kor zárnak. Szaladok, odaérek, beállok a hosszú sorba. Végre rám kerül a sor, mutatom a cetlit, annak alapján kikeresnek egy másik papírt, megnéznek valamit a kompjúteren is (nem tudom mit), kattognak egérrel, billentyűvel, (szerencsém van ha az illető közben nem beszél hivatali kollégával). Végül kezembe adnak valamit amivel egy másik sor végére kell menni; "ott tessék fizetni, rá van írva mennyit". Ismét beállok egy sorba, végre sorra kerülök, ott is kérik a személyimet, egyetlen ujjal pötyögnek (naná!) valamit valami billenytűzeten. Már-már azon vagyok, hogy átugrom a pulton és felajánlom: segítek, csak hogy gyorsabban menjen... Kezdek begurulni, mondanék is valamiket, de nem merem, mert piszok módon kellene az a VALAMI ami náluk van, így fékezem magam. 5 perc múlva kinyomtatnak valamit, természetesen "sikoltozó" 9 tűs nyomtatón, amit egy kis hölgy aláír, lepecsétel, elveszi a pénzt, megszámolja, visszaad, letép egy csíkot a végtelen szalagról, átnyújta azzal, hogy vissza kell mennem oda ahonnan jöttem. Ott végre már nem kell sorba állnom, elég ha megvárom míg az éppen soros kliens eltávozik. Már csak azt kell megvárnom amíg az illető bemegy a raktárba és megtalálja ami a számomra érkezett. Addig a mögöttem lévő sor vár. Már csak alá kell írnom, hogy átvettem, mutatják hol. És vége.
Tegyük fel, hogy megrendelek valamit az interneten. A postáról már 1-2 héten belül kaphatok egy értesítő cédulát, hogy csomagom, vagy ajánlott levelem, stb.-m van (nem mindég derül ki hogy micsoda). Az viszont oda van írva, hogy nem tartják csak 10 napig s ha addig nem megyek érte, visszaküldik a feladónak. Nézem a pecsétet: húha! ma van az utolsó nap és este 6-kor zárnak. Szaladok, odaérek, beállok a hosszú sorba. Végre rám kerül a sor, mutatom a cetlit, annak alapján kikeresnek egy másik papírt, megnéznek valamit a kompjúteren is (nem tudom mit), kattognak egérrel, billentyűvel, (szerencsém van ha az illető közben nem beszél hivatali kollégával). Végül kezembe adnak valamit amivel egy másik sor végére kell menni; "ott tessék fizetni, rá van írva mennyit". Ismét beállok egy sorba, végre sorra kerülök, ott is kérik a személyimet, egyetlen ujjal pötyögnek (naná!) valamit valami billenytűzeten. Már-már azon vagyok, hogy átugrom a pulton és felajánlom: segítek, csak hogy gyorsabban menjen... Kezdek begurulni, mondanék is valamiket, de nem merem, mert piszok módon kellene az a VALAMI ami náluk van, így fékezem magam. 5 perc múlva kinyomtatnak valamit, természetesen "sikoltozó" 9 tűs nyomtatón, amit egy kis hölgy aláír, lepecsétel, elveszi a pénzt, megszámolja, visszaad, letép egy csíkot a végtelen szalagról, átnyújta azzal, hogy vissza kell mennem oda ahonnan jöttem. Ott végre már nem kell sorba állnom, elég ha megvárom míg az éppen soros kliens eltávozik. Már csak azt kell megvárnom amíg az illető bemegy a raktárba és megtalálja ami a számomra érkezett. Addig a mögöttem lévő sor vár. Már csak alá kell írnom, hogy átvettem, mutatják hol. És vége.