Részben nagyon is egyetértünk. Csak én szarkavarásnak látom a rendőrség megmozdulását is. Ha nem lettek volna bizonythatóan aljas szemetek, már senki se beszélne erről ennyit.
Stuttgartban nem látom, miért kellett a vízágyú, a nyomakodás. Ha bejelentett tüntetés volt, akkor ugyanúgy rendőri visszaélés, büntetendő a szétverése. Ha nem volt bejelentett, vagy elkezdtek ott is gyújtogatni, stb. akkor a rendőrség a számára megengedett vagy előirányzott (mekkora különbség a két szó között, ravasz dolog a fogalmazás, de ez most mellékes) eszközökkel tök jogosan lépett fel, kár ilyen "siránkozós" felvételeket készíteni. Ez az úr is a képen meg lett verve, de egy pár perccel korábban lehet hogy felgyújtott valamit. Vagy nem. Nekem továbbra is ezzel a vagy nemmel van bajom.
Demokrácia van, joga van mindenkinek tüntetni, megvan az erre vonatkozó jogi háttér is. A rendőrségnek kötelességei, feladata és parancsuralmi rendszere van: ez van, ezt csináld. (Jó ok van erre, hogy miért ilyen a katonaság is, ha zűr van, ott nem lehet demokráciásdizni.) ennek is megvan a jogi háttere.
Aki gyújtogat, számoljon vele, hogy elkapják. Szeretném, hogy aki meg nyilvánvalóan ártalmatlan embert üt le, rugdal, az is számoljon végre azzal, hogy elkapják.
Én sohase voltam tüntetni semmiért, de néha oda jutok gondolatban, hogy másként esélyed sincs véleményt formálni. Odaadod a szavazatod, a bizalmad valakinek, de hiába jársz akár naponta is a nyakára, végül úgyis úgy dönt, azt csinál, amit akar.Van egy Bradbury novella Utópia bolygóról, ahol a politikusok nyakán egy digitális "nyakörv" van. Ez jeleket kap a hivatalból. A hivatalba bárki bemehet, ha elégedetlen x-szel és megnyomhat egy gombot. A gombnyomásokat számolja egy automata, és ha ez elér egy bizonyos számot, jelez a nyakörvnek, ami lerobbantja a politikus fejét.
Utópia. Nekem tetszik. :-)