Annyira, hogy másnak is eszébe jutott (23. komment).
Tőled meg csak ilyen gyenge, sértődött kommentekre telik, mióta megírtam mekkora fogyaték vagy? :D
Nézd már meg mások is mit gondolnak a kommentjeidről, nyomorék balfasz: http://www.ize.hu/comments.php?post_id=16554
Felőlem visszamehetünk akár a barlangfalra festett rajzokig is. Az emberi természet azóta se változott. Egyrészt, nem tud beletörődni az elmúlásba, másrészt emléket akar állítani maga után. Ilyet-olyat, amilyet tud. Mivel nem mindenki képes piramist építeni, némelyek kénytelenek beérni szerényebb dolgokkal... A kirándulók láthatnak feliratokat imitt-amott: "Itt jártunk X és Y". Elhúnytaknak írnak ú.n. nekrológot (miért?). "A" költő szavával: "Éltem s ebbe más is belehalt már." És volt egy világbajnok sakkozó is (Bobby Fischer), aki azt mondta: "Életem végéig fogok sakkozni és bizonyos értelemben azután is."
Igen, belekukkanthatunk ezen át abba a világba, ahogy éltek akkoriban, és a felfogásukba, világnézetükbe. Megértem, ha mások durvának vagy morbidnak tartják ezt, de kár, hogy csak eddig jutnak.
Érzem az érzelmeiket akik elvesztették kisgyereküket, szüleiket, nagyszüleiket stb. Amíg nem volt kislányom, addig kemény voltam. Most nagyon érzékeny vagyok a halállal kapcsolatban.
Valami hasonlót akartam én is írni, de nem volt merszem. Teljesen ugyanígy érzek.
Nem az miatt, hogy holtak vannak a képen, hanem, hogy kik lehetnének rajta még, akiket én nem szeretnék ott látni. Ez ami kiborítja az embereket. Ez meg természetes.
Belegondoltam mi lenne ha a három éves lányom vagy a másfél éves fiam meghalna. Hiába a fotós igyekezete hogy az élettelen kis testüket úgy állítsa be mintha csak aludnának, akkor is csak a halott gyerekeimet látnám azon a papírfecnin. A képek egy gondolatmenetet indítottak el és AZ a kiborító.
Végre egy darabka (fekete) humor. Vajon miért "borulnak" ki egyesek ettől a poszttól?
Itt van egy fénykép. Egy darab papír, ha úgy vesszük. Vastagsága 0,1-1,5 mm. És mégis, egy egész világot rögzít.
Ha hozzávesszük, hogy nem is olyan régi találmánynak számított akkoriban a fotográfia, máris más a koporsóbeli forgolódó elhunyt állása, ha hozzátartozói kihantolták egy közös kép erejéig, hisz éltében még nem tudták megörökíteni. :D
Poszt szövegnek írhatták volna azt is, dúrván, hogy: "Volt pofájuk"
Ők (fotográfus, megrendelők), akkor, nem így gondolták. Hétköznap, két temetés közt, biztosan "jópofák" is tudtak lenni. Az "alanyoknak": volt életkoruk, térfogatuk, súlyuk s még millió egyéb jellemzőjük, csupa-csupa, rubrikákba besorolhatatlan adat. Valahol, mégis olyan Pilátus fílingje van a dolognak, lásd: "Ecce Foto!" s én majd mosom kezeim!
"És mégis megmondom" néktek:
jelenleg,
ez
az
örökkévalóság
a fénykép
"Ami megmutatható!" (reklámszöveg ajánlatokat ide)
nekünk is van ilyen képünk. Anyukám dédszüleiről. fura. de ahogy korábban cila leírta, nem minden nap készítettek képeket az emberek.. ezért volt gondolom népszerűbb az elhunytakat nyitott koporsóban ravatalozni, mindenki egy utolsó pillantást tudjon tenni. vagy valami ilyesmi..
A memento jövö idö, es felszolito, a mori meg olyan igeidöben van ami a magyar nyelvben nincs, tehat a kifejezest azt nem olyan könnyü leforditani, föleg magyar nyelvre, föleg azert, mert ilyen szokapcsolatban nem fordul elö sem az egyhazi, sem a vilagi latin irodalomban, hogy a szövegkörnyezet rasegitsen. Emlekezz majd, mindenki meghal - hangzana magyarul.
M.O.-tól keletre, most húnyt el egy Naaagyon naagy költő. Egy sovén nacionalista rímhányó. A 20 éve kivégzett diktátor udvari költője és 3 G-ével írandó s*ggnyalója.
Tele a vízió VELE. Most, szinte csak ŐVELE. Akkora port kavart fel a halála, hogy az már sivatagi viharnak számít. Ezt úgy mondják sajtó nyelven, hogy: "AKTUALITÁS".
Persze, maradnak majd róla képek, videók, újságcikkek... Mindennek ellenére az az érzésem, hogy a verseit el fogják felejteni. (Béke poraira a polcokon is).
KÉRDÉS: Mi a maradandóbb?
a) scripta manent (az írás megmarad)
b) fénykép
c) bakelit lemez, CD, HD
d) egyáltalán, érdekel valakit, mit gondoltunk mielőtt meghaltunk?
Álltólag egy görög mondta (még az ókorban): "Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb".
Én meg azt mondom: Minden lehet csodálatos, de nem mindenre kell rácsodálkozni.
Először is, a viktoriánus korban (is) magas volt az úgynevezett halálozási szám. Nem csodálkoznék, ha valahol magyarországi fényképek is felbukkannának.
Másodszor: a "fényképizés" (IZÉzőjel), korai szakaszában rendkívül drága volt s nem tudhatván a családtagok, hogy legközelebb ki fog meghalni, odaállították az egész családot a Camera obscura elé.
Hüp... hüp..., szemtörlés... de "A pap azt mondta, el kell temessünk s már sose láthatunk téged(titeket). Legalább ÍGY maradj meg nekünk."
Harmadszor: Mi csak maradjunk csendben. Van mobiltelefon, digitális kamera, miegyéb. Állandó elsütésre készen. Még azt se mondjuk, mint réges-régen: "Most repül a kismadár!"
Negyedszer: Jó, hogy elkészültek ezek a fotók. Szerintem történész is legalább úgy tud örülni ezeknek mint egy cserépdarabnak. Igaz, neki ott a carbon-14, datálhat, töprenghet. Én, sajnos, csak látni tudok.
Én úgy tudom, hogy azért fényképezték le a halottakat, hogy a lelkük ezen a világon maradjon.
Egyébként a Más világ, és a Kísértetjárás Cunnecticutban c. filmek jutnak ezekről eszembe.
Ja és tényleg van egy alak alulról a 4-ik képen, és én úgy láttam mintha az a testvére lenne, vagy talán maga a halott szelleme lenne. :)