1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról
A többszörözés joga
"19. § (1) A zeneszerzők és a szövegírók a már nyilvánosságra hozott nem színpadi
zeneműveknek és zeneszövegeknek, valamint az ilyen színpadi zeneművekből vett
részleteknek hangfelvételen való újabb többszörözésére és példányonkénti terjesztésére
vonatkozó jogukat csak közös jogkezelő szervezetük útján érvényesíthetik, díjukról csak a
felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le. Az
engedélyre és az ennek fejében fizetendő díjak mértékére vonatkozóan az irodalmi és a zenei
művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet köt szerződést a
hangfelvétel-előállítóval. "
"(4) Hanghordozók esetében a befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradt
összegéből - ha az érintett közös jogkezelő szervezetek évente március 31-ig másként nem
állapodnak meg - negyvenöt százalék a zeneszerzőket és az írókat, harminc százalék az
előadóművészeket, huszonöt százalék a hangfelvétel-előállítókat illeti meg."
Az Artisjus oldalán megtekinthető a teljes jogi blabla. És még rosszul is emlékeztem, 25% a 20% helyett.
Ja és bocs az offért. :)