Már ne is haragudj, de abban nincs semmi luxus, ha az ember egy adott ideig az életét érintő összes kérdésben nem rendelkezhet magától, semmilyen értelemben sem. Nem te döntesz arról, hogy mikor fürödsz, mikor eszel, mikor mész WC-re, mikor fekszel le aludni, s mikor kelsz, nem láthatod a családod, barátaidat, bárki más hozzátartozódat, kivéve ha engedélyt kapsz rá és még sorolhatnám napestig. Minden okuk megvan rá, hogy lázadjanak, s a kibaszott börtön feladata ezt megakadályozni.
"Áruld már el kérlek, hogy te szerinted mit kellene tenni, hogy a harmadszor bekerülő illető ne kövessen el rablást, garázdaságot, súlyos testi sértést, gyilkossági kísérletet?"
Törvényes keretek között mindent, ami ehhez szükséges. Őszintén szólva én még azt is fontolóra venném, hogy szabadságvesztés esetén a rabok kétrétű letöltendőt kapnának: az egyikből korlátozott keretek között kizárólag jó magaviselettel faraghatnának le, míg a másikat munkaórákban lennének kénytelenek ledolgozni. Teszem azt valaki kap 10+5 évet. Ha 5 évet ledolgozik, s jó magaviseletű, akkor 8 éven belül szabadul, ha nem, 15 évet lesz kénytelen ülni. Túlóra, vagy példás munkavégzés esetén a rabok nem pénzt, hanem kizárólag egyénileg felhasználható kreditet kapnának amit különböző extrákra fordíthatnának odabent (plusz egy óra tévézés, jobb kaja, ilyesmi), egyéb esetben nem járna több nekik a napi étkezés (1500 kalória)+alvóhely+heti egy fürdő kombónál.
"Mi lenne a szerinted megfelelő mód, hogy ne legyenek visszaesők?"
Ha az előbbi bekezdésből nem lett volna világos: rendszeres munkával. Ezzel ráadásul némileg csökkennének az eltartásuk költségei is, ha hasznos munkát végeznének, s nem valamiféle rekreációs barkácsolást, mint a legtöbb amcsi börtönben.
"Mit kellene tenni, hogy ne szítsanak börtönlázadást pusztán azért, mert unatkoznak és éppen nincs jobb dolguk?"
Még étkezéseknél sem tartózkodhat 10nél több elítélt egy teremben, s biztosítani kell, hogy sohasem ugyanaz a 10 ember tartózkodik a 10 fős csoportokban, mint egy nappal korábban. Így képtelenség lenne bármit is előre megtervezni.