"Hát ez aztán kibaszott nagy büntetés egy X rablást elkövetett valakinek..."
Ha a börtönben ilyen-olyan módon megoldódna a rabok munkáltatása, akkor igen is kurva nagy büntetés lenne ez olyasvalakinek, aki a könnyebb utat választva próbál rövid idő alatt igen nagy nyereséghez jutni, különösen ha esetenként évtizedekig kell dolgoznia a szabadságáért. Az életfogytosoknál persze más lenne a helyzet (náluk ugye a munka nem játszik), nekik az ébren töltött idejük háromnegyedét magánzárkában kellene tölteniük (ha pedig szerinted a magánzárka nem büntetés, akkor javaslom teszteld le a dolgot úgy kísérleti jelleggel, az átlagember olyan két nap után megtörik).
"Már ne is haragudj, de általában azért értelmesen szoktál érvelni, vitatkozni, de ez -már megbocsáss- akkora faszság, hogy még kiröhögni se érdemes!"
Miért is? Tökmindegy, hogy valaki jogosan veszít-e szabadságából vagy sem, tudomásul kell venni, hogy az emberek nem igazán tolerálják a rabságot, még ha az mondjuk luxuskörülmények között zajlik, akkor sem. Ha sokan együtt elégedetlenkednek, akkor előbb-utóbb úgy érzik, hogy felboríthatják a status quo-t. Most én magyarázzam ezt, mint magyar a magyarnak, amikor a történelmünk bővelkedik a forradalmakban? A különbség az ambivalenciában rejlik: míg az állam feladata az állampolgárok elégedettségének növelése, addig a börtönöknek folyamatosan a megengedhető minimumon kell tartaniuk azt, anélkül, hogy átlépje a kritikus szintet.
"Álomnak szép, de ezt is hogy kivitelezed? 6-700 elítélttel?"
Nehéz, de nem kivitelezhetetlen. Azzal remélem egyetértünk, hogy a hazai börtönök jelenleg az állami pénzek fekete lyukai, ráadásul a feladatukat is képtelenek ellátni, én viszont tudomásul veszem, hogy a brutalitással történő szigorítás nemcsak hogy oldana a problémán, de tovább mélyítené azt, ergo fölösleges lépés lenne.
Ha a börtönben ilyen-olyan módon megoldódna a rabok munkáltatása, akkor igen is kurva nagy büntetés lenne ez olyasvalakinek, aki a könnyebb utat választva próbál rövid idő alatt igen nagy nyereséghez jutni, különösen ha esetenként évtizedekig kell dolgoznia a szabadságáért. Az életfogytosoknál persze más lenne a helyzet (náluk ugye a munka nem játszik), nekik az ébren töltött idejük háromnegyedét magánzárkában kellene tölteniük (ha pedig szerinted a magánzárka nem büntetés, akkor javaslom teszteld le a dolgot úgy kísérleti jelleggel, az átlagember olyan két nap után megtörik).
"Már ne is haragudj, de általában azért értelmesen szoktál érvelni, vitatkozni, de ez -már megbocsáss- akkora faszság, hogy még kiröhögni se érdemes!"
Miért is? Tökmindegy, hogy valaki jogosan veszít-e szabadságából vagy sem, tudomásul kell venni, hogy az emberek nem igazán tolerálják a rabságot, még ha az mondjuk luxuskörülmények között zajlik, akkor sem. Ha sokan együtt elégedetlenkednek, akkor előbb-utóbb úgy érzik, hogy felboríthatják a status quo-t. Most én magyarázzam ezt, mint magyar a magyarnak, amikor a történelmünk bővelkedik a forradalmakban? A különbség az ambivalenciában rejlik: míg az állam feladata az állampolgárok elégedettségének növelése, addig a börtönöknek folyamatosan a megengedhető minimumon kell tartaniuk azt, anélkül, hogy átlépje a kritikus szintet.
"Álomnak szép, de ezt is hogy kivitelezed? 6-700 elítélttel?"
Nehéz, de nem kivitelezhetetlen. Azzal remélem egyetértünk, hogy a hazai börtönök jelenleg az állami pénzek fekete lyukai, ráadásul a feladatukat is képtelenek ellátni, én viszont tudomásul veszem, hogy a brutalitással történő szigorítás nemcsak hogy oldana a problémán, de tovább mélyítené azt, ergo fölösleges lépés lenne.