Bocs, de engem egyáltalán nem érdekel a neved eredete.
Zsidózni meg nem szoktam, még akkor sem, ha erre szakosodott ócska provokátorok próbálják kihozni belőlem.
De ennyit a zavart elmédről, inkább figyelj:
"A támadás után bő fél nappal kiadott első hivatalos északi nyilatkozat szerint déli lövések provokálták ki a Jongpjong sziget elleni támadást. Ezt a déliek tagadják. Ha esetleg történt is valami, amire válaszul érkezett az északi akció, akkor is szokatlanul brutális volt a keddi akció. Hiszen a tüzérséggel támadott szigeten több civil él mint katona, településeket pedig az 50-es évek óta nem támadott meg egyik fél sem.
A hadgyakorlat miatt?
A lehetséges magyarázatok közül a legnépszerűbb a helyzetet elemző cikkekben, hogy észak így akart válaszolni a hétfőn kezdődött déli hadgyakorlatra, amiben 70 ezer déli katona vesz részt.
Az atomfegyverek miatt?
Néhány elemző arra emlékeztet, hogy a támadást megelőző napon a déli védelmi miniszter felvetette, hogy az USA nukleáris fegyvereket telepíthetne Dél-Koreába. Az innen kiinduló feltevés szerint erre válaszoltak ezzel a szokatlan agresszióval az északiak. "
Az idézet a nyilván szélsőjobboldali Indexről való.
Menj, és fasisztázd le őket is...! :)
Ha meg esetleg közben megjött az eszed, próbáld értelmezni az idézeteket!