Mint minden adaptív biológiai ösztön, a szexuális vágy kielégítése is minimum megkönnyebbülést (ami már önmagában is "örömteli"), de a gerincesek többségénél összetett "jutalomérzetet" okoz (ezért tud addikció is kialakulni vele szemben - hogy egy másik, népszerű témához kapcsoljam az ügyet... :)). Máskülönben nem fektetnének az egyedek amúgy rengeteg energiát olyan tevékenységekbe (párkeresés, utódnemzés, utódkihordás, esetleg utódnevelés), amiből nekik közvetlenül nem sok hasznuk származik (sőt, olykor életveszélyes is lehet...). Ez értelemszerűen a legtöbb ivarosan szaporodó faj egyedeire igaz (most abba ne menjünk bele, hogy van -e egyáltalán olyan faj, ami nem szaporodik ivarosan...egyébként valószínűleg nincs).
Nyilván a "jutalomérzet" minősége, jellege az idegrendszer összetettségétől függ - egy futrinka nem úgy és nem olyan "csúcsra" jut el mint egy delfin vagy egy ember...de ha nem jelentene közvetlenül az ő számára is valamilyen "hasznot" (legalább a kínzó "sürgetés" elmúlását) a fajfenntartási ösztön kielégítése, akkor nem lennének futrinkák... :)
Ezt nyilván nem úgy kell elképzelni, hogy a futrinka mérlegel, hogy megéri -e neki ez az egész cécó peterakással, miegymással együtt (mint ahogy egyébként mi sem mérlegelünk ilyesmit, ugyebár...), hanem rohadt egyértelmű logikai szabály szerint egyszerűen azoknak az egyedeknek lesznek utódaik, tehát azok örökítik tovább a génjeiket, akik valamilyen oknál fogva "hajlandóak" energiát fektetni a szaporodásba.
Ez persze nem ilyen egyszerű dolog, hogy ez úgy lehetséges, ha az egyed valahogy "jutalmazva van" ezért, mert olykor az egyedi szaporodásról való lemondás is lehet adaptív, pl. az államalkotó rovarok esetén (bár náluk is meg lehet magyarázni a viselkedésük aszexuális egyedekre nézve is hasznos voltát). Vehetjük viszont a növényeket és a szaporodási stratégiák legszélesebb, legperverzebb tárházát felvonultató gombákat is, akik ugyanúgy ivarosan szaporodnak mint az állatok, pedig semmilyen idegrendszeri struktúrához hasonló szervük nincs, amivel "örömöt" (vagy bármilyen más érzelmet) érezzenek ezen tény felett... :)
Legjobban úgy lehetne megfogalmazni, hogy evolúciósan azoknál a fajoknál van szükség egyértelmű, erős egyed-szintű jutalmazásra a szaporodási "kötelesség" teljesítéséért, melyek egyedei kevésbé kötött, nem 100 %-ban "előre programozott" életet élnek, amiben nagyobb teret kapnak a fejlettebb, plasztikus idegrendszerből adódó, egyéni döntési lehetőségek. (Igen, a biológia nem egyszerű... :))
A másik dolog, hogy a nagyon fejlett idegrendszerű állatoknál (főemlősök, fogascetek) a szex nem csak a szaporodást szolgálja, hanem csoportösszetartó, kulturális szerepe, egyéb társadalmi funkciója is van...
Meg persze lehet a habcsókos-kölnivizes verzióban is hinni... :)
Kanos delfin... vagy csak a halszagra megy? ;)
Mint minden adaptív biológiai ösztön, a szexuális vágy kielégítése is minimum megkönnyebbülést (ami már önmagában is "örömteli"), de a gerincesek többségénél összetett "jutalomérzetet" okoz (ezért tud addikció is kialakulni vele szemben - hogy egy másik, népszerű témához kapcsoljam az ügyet... :)). Máskülönben nem fektetnének az egyedek amúgy rengeteg energiát olyan tevékenységekbe (párkeresés, utódnemzés, utódkihordás, esetleg utódnevelés), amiből nekik közvetlenül nem sok hasznuk származik (sőt, olykor életveszélyes is lehet...). Ez értelemszerűen a legtöbb ivarosan szaporodó faj egyedeire igaz (most abba ne menjünk bele, hogy van -e egyáltalán olyan faj, ami nem szaporodik ivarosan...egyébként valószínűleg nincs).
Nyilván a "jutalomérzet" minősége, jellege az idegrendszer összetettségétől függ - egy futrinka nem úgy és nem olyan "csúcsra" jut el mint egy delfin vagy egy ember...de ha nem jelentene közvetlenül az ő számára is valamilyen "hasznot" (legalább a kínzó "sürgetés" elmúlását) a fajfenntartási ösztön kielégítése, akkor nem lennének futrinkák... :)
Ezt nyilván nem úgy kell elképzelni, hogy a futrinka mérlegel, hogy megéri -e neki ez az egész cécó peterakással, miegymással együtt (mint ahogy egyébként mi sem mérlegelünk ilyesmit, ugyebár...), hanem rohadt egyértelmű logikai szabály szerint egyszerűen azoknak az egyedeknek lesznek utódaik, tehát azok örökítik tovább a génjeiket, akik valamilyen oknál fogva "hajlandóak" energiát fektetni a szaporodásba.
Ez persze nem ilyen egyszerű dolog, hogy ez úgy lehetséges, ha az egyed valahogy "jutalmazva van" ezért, mert olykor az egyedi szaporodásról való lemondás is lehet adaptív, pl. az államalkotó rovarok esetén (bár náluk is meg lehet magyarázni a viselkedésük aszexuális egyedekre nézve is hasznos voltát). Vehetjük viszont a növényeket és a szaporodási stratégiák legszélesebb, legperverzebb tárházát felvonultató gombákat is, akik ugyanúgy ivarosan szaporodnak mint az állatok, pedig semmilyen idegrendszeri struktúrához hasonló szervük nincs, amivel "örömöt" (vagy bármilyen más érzelmet) érezzenek ezen tény felett... :)
Legjobban úgy lehetne megfogalmazni, hogy evolúciósan azoknál a fajoknál van szükség egyértelmű, erős egyed-szintű jutalmazásra a szaporodási "kötelesség" teljesítéséért, melyek egyedei kevésbé kötött, nem 100 %-ban "előre programozott" életet élnek, amiben nagyobb teret kapnak a fejlettebb, plasztikus idegrendszerből adódó, egyéni döntési lehetőségek. (Igen, a biológia nem egyszerű... :))
A másik dolog, hogy a nagyon fejlett idegrendszerű állatoknál (főemlősök, fogascetek) a szex nem csak a szaporodást szolgálja, hanem csoportösszetartó, kulturális szerepe, egyéb társadalmi funkciója is van...
Meg persze lehet a habcsókos-kölnivizes verzióban is hinni... :)