"Viszont én látom, hogy én is kaptam 1-2 pofont annak idején és lám nem lettem lelki roncs sem szociopata sem örjöngő sorozatgyilkos, felnőttem egyetemre járok (mint ahogy a korosztályom általam ismert csoportjának mindegyike)..."
Jó neked. Most erre mit mondjak, én életemben nem kaptam egyetlen pofont sem, s biztosíthatlak, hogy az általam lenézett ultrakonzervatív szemlélet alapján is tisztességes életet élek, leszámítva persze, hogy nem járok templomba és nincsenek természetfeletti entitásokként tisztelt képzeletbeli barátaim. Egyikünk személyes példája sem tekinthető érvnek a kérdés szempontjából.
"és látom, hogy időközben jöttek az általad annyira a legjobban mondott ultraliberális elvek, gyereket nem lehet megütni (semmilyen indokkal semmilyen mértékben), nem lehet rossz jegyet adni meg megbuktatni, mer szegény lelki roncs lesz..."
Előbbi az általános szakmai konszenzus, utóbbi pedig egy valóban vitatható oktatáspolitika. A kettőnek kurvára nincs köze egymáshoz, hiába hazudod ultraliberális elveknek őket.
"és a te tanulmányaid állításaival ellentétben én azt látom..."
Blablabla, a szokásos nyárspolgári lózung-kavalkád. Idefigyelj, 50 évvel ezelőtt a lakosság igen nagy hányada totális analfabéta volt és az összeadáson kívül más matematikai műveletet nem ismert. Az általad becsmérelt liberális elvek lehetővé tették, hogy mindenkinek alanyi jogon járjon az elemi szintű iskolai képzés, ám ez még kurvára nem kötelezvény: aki hülye akar maradni, megteheti, aztán viselheti a következményeit. Az általam képviselt álláspont nem politikai jellegű, nem liberális, hanem a lehető legegyszerűbb pragmatizmus, s ki kell hogy ábrándítsalak: nem vagyok a büntetés ellen, pusztán az erőszakos fegyelmezést kérdőjelezem meg. Ezzel próbálj meg valamit kezdeni, s maradj a probléma eredendő kontextusában, aztán esetleg áttérhetünk a nevelés társadalmi következményeire.
Mormon anyuka és fogadott kisfia... avagy gyereknevelés "mesterfokon". :(
Jó neked. Most erre mit mondjak, én életemben nem kaptam egyetlen pofont sem, s biztosíthatlak, hogy az általam lenézett ultrakonzervatív szemlélet alapján is tisztességes életet élek, leszámítva persze, hogy nem járok templomba és nincsenek természetfeletti entitásokként tisztelt képzeletbeli barátaim. Egyikünk személyes példája sem tekinthető érvnek a kérdés szempontjából.
"és látom, hogy időközben jöttek az általad annyira a legjobban mondott ultraliberális elvek, gyereket nem lehet megütni (semmilyen indokkal semmilyen mértékben), nem lehet rossz jegyet adni meg megbuktatni, mer szegény lelki roncs lesz..."
Előbbi az általános szakmai konszenzus, utóbbi pedig egy valóban vitatható oktatáspolitika. A kettőnek kurvára nincs köze egymáshoz, hiába hazudod ultraliberális elveknek őket.
"és a te tanulmányaid állításaival ellentétben én azt látom..."
Blablabla, a szokásos nyárspolgári lózung-kavalkád. Idefigyelj, 50 évvel ezelőtt a lakosság igen nagy hányada totális analfabéta volt és az összeadáson kívül más matematikai műveletet nem ismert. Az általad becsmérelt liberális elvek lehetővé tették, hogy mindenkinek alanyi jogon járjon az elemi szintű iskolai képzés, ám ez még kurvára nem kötelezvény: aki hülye akar maradni, megteheti, aztán viselheti a következményeit. Az általam képviselt álláspont nem politikai jellegű, nem liberális, hanem a lehető legegyszerűbb pragmatizmus, s ki kell hogy ábrándítsalak: nem vagyok a büntetés ellen, pusztán az erőszakos fegyelmezést kérdőjelezem meg. Ezzel próbálj meg valamit kezdeni, s maradj a probléma eredendő kontextusában, aztán esetleg áttérhetünk a nevelés társadalmi következményeire.