Nem az a legszörnyűbb az egészben hogy a gyereket terrorizálják hanem hogy a gyerek hagyja. Még így is szót fogad az "anyjának". Nem kérdőjelez meg semmit, nem szegül ellen, nem dacol. Erről a videóról ordít hogy a gyerek hajlandó lenne bármire ha foglalkoznak vele. Tiszteli még így is valamilyen szinten azt az állatot bár lehet nem ez a jó szó rá.
Én naiv vagyok és hiszem azt hogy ez a szituáció sokkal jobbra fog fordulni. A gyerekben minden megvan MÉG ahhoz hogy helyrehozható legyen amit ez a fajta "nevelés" okozott. Az anyaszerű lény is tisztában van vele hogy valami nem stimmel hisz akkor nem ment volna el orvoshoz (már ha a tévés dokit orvosnak lehet nevezni, nem ismerem a sorozatot)
A pofonokról meg csak egy kis adalék hogy mi történt amikor kipróbáltam mindkét módszert:
Kisfiam 2 éves, nagyon szeret játszani mindennel amivel nem lehetne. Volt egy időszak amikor a tv zsinórjára volt rákattanva. Rászántam a 20 percet és szépen alaposan meséltem neki áramról, hogy az fáj, hogy nem szabad, hogy kórház lesz a vége ahonnan nem lehet csak sokára hazajönni és ha nincs szerencséje akkor mehet a temetőbe. A kicsi végighallgatta és nem foglalkozott vele.Az eredmény: nagyobbik fiam hallotta és amikor az óvónéni levert valamit közölte vele hogy most rossz volt és mehet a temetőbe. A gyerekek agya teljesen máshogy működik, nem szabad logikusságot várni tőlük.
Második alkalommal amikor elkezdett rohanni egy fém tollal a konnektor felé bizony rácsaptam a kezére, és közöltem vele hogy nem szabad. Ez a gyorsabb, hatékonyabb és biztosabb megoldás. Megértette, megtanulta, ráadásul utána mindenkinek elmagyarázta mutogatva hogy a konnektorral nem szabad játszani("nemcabbad") Én úgy gondolom hogy van olyan szituáció ahol egy kézrekoppintás jobb megoldás. Így biztos vagyok benne hogy ha a másik 2 gyerekemmel foglalkozom akkor sem fog a pici konnektorba nyúlkálni, ráadásul lényegesen gyorsabb megoldás is, így hamarabb lehet utána újra közösen játszani.
Én naiv vagyok és hiszem azt hogy ez a szituáció sokkal jobbra fog fordulni. A gyerekben minden megvan MÉG ahhoz hogy helyrehozható legyen amit ez a fajta "nevelés" okozott. Az anyaszerű lény is tisztában van vele hogy valami nem stimmel hisz akkor nem ment volna el orvoshoz (már ha a tévés dokit orvosnak lehet nevezni, nem ismerem a sorozatot)
A pofonokról meg csak egy kis adalék hogy mi történt amikor kipróbáltam mindkét módszert:
Kisfiam 2 éves, nagyon szeret játszani mindennel amivel nem lehetne. Volt egy időszak amikor a tv zsinórjára volt rákattanva. Rászántam a 20 percet és szépen alaposan meséltem neki áramról, hogy az fáj, hogy nem szabad, hogy kórház lesz a vége ahonnan nem lehet csak sokára hazajönni és ha nincs szerencséje akkor mehet a temetőbe. A kicsi végighallgatta és nem foglalkozott vele.Az eredmény: nagyobbik fiam hallotta és amikor az óvónéni levert valamit közölte vele hogy most rossz volt és mehet a temetőbe. A gyerekek agya teljesen máshogy működik, nem szabad logikusságot várni tőlük.
Második alkalommal amikor elkezdett rohanni egy fém tollal a konnektor felé bizony rácsaptam a kezére, és közöltem vele hogy nem szabad. Ez a gyorsabb, hatékonyabb és biztosabb megoldás. Megértette, megtanulta, ráadásul utána mindenkinek elmagyarázta mutogatva hogy a konnektorral nem szabad játszani("nemcabbad") Én úgy gondolom hogy van olyan szituáció ahol egy kézrekoppintás jobb megoldás. Így biztos vagyok benne hogy ha a másik 2 gyerekemmel foglalkozom akkor sem fog a pici konnektorba nyúlkálni, ráadásul lényegesen gyorsabb megoldás is, így hamarabb lehet utána újra közösen játszani.
De mindez csak az én véleményem és tapasztalatom.