....... reggel mikor emberi őseink felébredtek, akkor először hiányérzetük támadt, majd rádöbbentek arra, hogy nagyon neház a fán maradni mikor kapaszkodó végtagjaik felétől megszabadítják őket. mikor egy felvilágosító puffanással mindannyian földet értek megpróbáltak alkalmazkodni az új körülményeikhez. először füvet legeltek, de miután egy arra járó elefántcsorda fégigtrágyázta a földet ezzel inkább felhagytak és a fák bokrok bogyóit kezdték dézsmálni. néhány generáció alatt sikerült is nekik felegyenesedni és már nagyobb távolságokat is megtettek két lábon járva mikor valami megkergette őket. a kutyák úgy gondolták eljött az idő a következő fázishoz és ezután már meghagyták az újszülöttek karját is. botot adtak a kezükbe és megmutatták neki, hogy lehet használni. ha lassan is de tanultak és elindultak a törzsfejlődés rögös útján. a kutyáknak persze hosszú ideig kísérni kellett botladozó lépteiket, mert minduntalan ki akartak halni. mivel az időutazás csak egy irányban működött, ezért a kutyák apro kis adatkapszulákkal üzentek az évezredek távolába, tájékoztatva társaikat, hogyan haladnak. ez a történet egy ilyen kapszulából került elő. hogy igaz-e nem tudom, de tény, hogy nemrég láttam egy őskori barlangrajzokon, egyiptomi sírrajzokon ábrázolt kutyafejű embereket akiket istenként imádtak. :) itt a mese vége