Nem értem, hogy miért azon folyik a vita, hogy lehet-e, szabad-e, kívánatos-e otthon szülni avagy sem. A nő nem egy kibaszott óramű, a megtermékenyüléstől számított "9 hónap" csak a legritkább esetben 9 hónap, s bezony előfordulhat, hogy a szülés nem éppen olyan körülmények között indul be, ahonnan anyucit A pontból B-be (kórház) érdemes hurcibálni, csak azért, hogy a szülést levezető orvos kényelmesen hozzáférjen a kéjbödönhöz (még ha ez a kényelem elsősorban a kockázatcsökkentés jegyében fontos). Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jómagam feltétlenül azon az állásponton vagyok, hogy bármiféle szabályozás nélkül mindenki ott tolja ki magából a kölkét, ahol az neki éppen jólesik, éppen ellenkezőleg: a szakmai szempontokat kell szem előtt tartani a kérdés vizsgálata során. Ha így teszünk, akkor bizony igen kellemetlen helyzetbe kerülünk, ugyanis minden egyes probléma visszaköszön, ami bármilyen értelemben befolyásolja a potenciális anyukajelölt körüli körülményeket: infrastruktúra, egészségügy, orvos- és nővérképzés, oktatás és még sorolhatnám. Ezen a ponton pedig eljutunk oda, ahol fel kell ismernünk, hogy a szabályozás két politikai irányvonal által belőtt spektrumon belül történhet: az egyik totálisan paternalista a másik viszont a végletekig libertariánus. Mi lenne, ha egyesítenénk a kettőt? Az az anya, aki aláveti magát paternalista politikának, az vállalja, hogy minél nagyobb mértékben szabályozva van az, hogy a terhesség és a szülés alatt mit tehet és mit nem, ha eltér ettől, akkor felelősségre vonható, cserébe viszont minden létező garancia kijár neki. Aki nem vállalja be ezt, az úgy cselekszik, ahogyan jónak látja, igénybe veheti egy hálapénzes szisztémára berendezkedett orvos, bába, vagy akár egy kibaszott szíriuszi sámán szolgálatait is, ekkor azonban ha bármi balül üt ki, az anyuka magára vethet: a felelősség őt terheli. Az a poén, hogy az úgynevezett rendszerünk nagy vonalakban ma is így működik, csak kurvára nincs kodifikálva, ezt pótolandó lépnek érvénybe az új szabályok jövő áprilistól, ám ebből tervezetből én egyelőre baromira hiányolom az intézményi garanciák, illetve az intézményen kívüli opciók szakmai előírásainak meghatározását, ergo jelen pillanatban úgy tűnik, hogy csupán félmegoldás fog születni, még akkor is ha nem az általam felvetett radikális irányelvet, hanem ennél némileg kompromisszumosabb politikát tekintünk mérvadónak.
Kórházban vagy otthon?