Nem mellébeszélés. :) Sajnos hiába is győzködjük egymást, mert te a meggyőződéseid, elveid alapján, előre ítélsz meg helyzeteket, nem pedig a tényleges valóságukban... (Az embernek ez az egyszerűsítő hajlama egyébként nagyon fontos volt az evolúció során, mert így könnyebben tudta értelmezni a maga számára a világ bonyolult történéseit, amik így nem jelentettek számára frusztrációt.)
Nyilván minden ép érzésű ember azt tekinti alapvetően jónak, elfogadhatónak, ha egy gyerek az anyja mellett nőhet fel, de ez nem azt jelenti, hogy minden esetben ez a legjobb a számára...
Mondok példát: Adott egy nő, aki mondjuk történetesen prostituált. Abba most ne menjünk bele, hogy ez milyen lelki terhet jelent neki / milyen problémái vannak, ami miatt ebbe kényszerült / miért nem tud kitörni belőle, elég annyi, hogy ettől még ő is ösztönösen szeretne családot, gyerekeket (mint előbb-utóbb minden nő - ez a kurva nagy szerencséje egyébként a társadalomnak, amiért nem haltunk még ki...), és erre akkor lát lehetőséget (illetve helyesebben fogalmazva tudat alatt elhiszi, hogy van rá lehetősége, mert a remény hal meg utoljára...), amikor az egyik kuncsaftja / futtatója, stb. maga mellé veszi. Úgy tűnik, hogy működik a dolog, de egy idő után (mondjuk amikor már terhes lesz...) kiderül, hogy a pasi nem úgy gondolta a dolgot. A csaj végiggondolja, hogy az ő életvitele mellett milyen kilátásai lennének egy gyereknek, elvetetni már nem tudja, mert túllépte az időt hozzá, így kihordja, és elviszi az inkubátorba.
És teljesen támogatom is a döntését, ugyanis láttam már olyan gyereket, akit az anyja úgy nevelt fel, hogy minden nap másik idegen férfit fogadott a lakásában, vagy vitte magával a kuncsaftokhoz. 5 évesen még nem volt szobatiszta, 10 évesen autista tüneteket produkált a gyerek, pedig amúgy az anyja igyekezett a körülményeihez mérten mindent megadni neki. Ha viszont csecsemőként beadja nevelőintézetbe, van rá esély, hogy még kiskorában, amikor nem sokat fog fel a körülötte zajló dolgokból, örökbe fogadják egy (remélhetőleg) normálisabb körülmények között élő családba.
Mese vége.
A hónap anyukája ;)
Nyilván minden ép érzésű ember azt tekinti alapvetően jónak, elfogadhatónak, ha egy gyerek az anyja mellett nőhet fel, de ez nem azt jelenti, hogy minden esetben ez a legjobb a számára...
Mondok példát: Adott egy nő, aki mondjuk történetesen prostituált. Abba most ne menjünk bele, hogy ez milyen lelki terhet jelent neki / milyen problémái vannak, ami miatt ebbe kényszerült / miért nem tud kitörni belőle, elég annyi, hogy ettől még ő is ösztönösen szeretne családot, gyerekeket (mint előbb-utóbb minden nő - ez a kurva nagy szerencséje egyébként a társadalomnak, amiért nem haltunk még ki...), és erre akkor lát lehetőséget (illetve helyesebben fogalmazva tudat alatt elhiszi, hogy van rá lehetősége, mert a remény hal meg utoljára...), amikor az egyik kuncsaftja / futtatója, stb. maga mellé veszi. Úgy tűnik, hogy működik a dolog, de egy idő után (mondjuk amikor már terhes lesz...) kiderül, hogy a pasi nem úgy gondolta a dolgot. A csaj végiggondolja, hogy az ő életvitele mellett milyen kilátásai lennének egy gyereknek, elvetetni már nem tudja, mert túllépte az időt hozzá, így kihordja, és elviszi az inkubátorba.
És teljesen támogatom is a döntését, ugyanis láttam már olyan gyereket, akit az anyja úgy nevelt fel, hogy minden nap másik idegen férfit fogadott a lakásában, vagy vitte magával a kuncsaftokhoz. 5 évesen még nem volt szobatiszta, 10 évesen autista tüneteket produkált a gyerek, pedig amúgy az anyja igyekezett a körülményeihez mérten mindent megadni neki. Ha viszont csecsemőként beadja nevelőintézetbe, van rá esély, hogy még kiskorában, amikor nem sokat fog fel a körülötte zajló dolgokból, örökbe fogadják egy (remélhetőleg) normálisabb körülmények között élő családba.
Mese vége.