Nem láttam a videót, nem is érdekel kifejezetten.
A Homeopátiáról annyit, hogy pár évvel ezelőtt elég durva betegségsorozaton mentem keresztül. Majdnem két évig elhúzódott (kisebb szünetekkel persze), az ország legkülönfélébb orvosai a legkülönfélébb antibiotikumait nyomták belém, amitől nem javult az állapotom sokszor semmit, volt, hogy még rosszab is lett. És amikor már teljesen el voltam keseredve, hogy sosem lesz ez másképp, és csakmert hajlamos vagyok egy betegségtípusra, ez fogja végigkísérni az életem, elmentem egy orvoshoz, aki homeopátiés szereket ajánlott.
Beszedtem úgy, ahogy ő javasolta (akkor éppen újból "fellángolóban" volt a betegségem), és három hónap alatt teljesen meggyógyultam. Persze nyilvánvalóan más mellékkezelések is szükségesek voltak hozzá, sokszor önmagában nem elég csak egy homeopatikus szer, de akkor antibiotikumok szedése nélkül (!), teljesen rendbejöttem, és mára, ha nagy ritkán előjön ez a dolog, már tudom a technikát, hogy mit kell vele csinálnom, és orvoshoz sem kell azóta járnom. Ugyanígy iszom a gyógyteát is ha kell...nem véletlenül gyógyhatású, akkor is éltek emberek, amikor a szintetikus gyógyszerek még nem léteztek. Szerintem százszor humánusabb, mint pl egy lórugás gyógyszeradag.
Édesanyám pedig egy nagyon kellemetlen műtétet került ki ezzel a módszerrel. "Felgyógyult", amit az orvosok elképzelhetetlennek tartottak....
Úgyhogy mielőtt bárki is ítélkezne, vagy próbálja ki, vagy olvasson utána. A legtöbben összekeverik a a kuruzslók módszereivel ezeket a gyógyszereket, és "természetgyógyász humbug"nak tartják. De ezek gyógyszerek, csak épp nem szintetikus alapúak, hanem a természet anyagaiból...nagy előnyük pl. hogy nem lehet őket túladagolni...
De ha a Vágó Úr ezzel akarja bizonyítani, hogy hatástalanok, hogy nem pusztul bele, ha egy marékkal bevesz, az inkább azt igazolja, hogy kevésbé káros. Szerintem....