Best of Izé

Abból a szempontból természetesen működik a közgazdász logika, hogy nyilván ahhoz, hogy a gazdasági tevékenységre visszaható tényezőként definiáljuk mondjuk a társadalmi, ökológiai károkozást, ahhoz "le kell fordítani" ezt a gazdaság "nyelvére", hogy bele tudd építeni az "egyenletbe", ami jelen esetben a beárazást jelenti. Csak ezzel az a probléma, hogy így az is csak egy kiegyenlíthető paraméter lesz a többi mellett. Ez viszont túlegyszerűsít olyan dolgokat, amiknek a jelentősége túlmutat a közgazdasági modellek által kezelhető rendszeren, és ez nagyon veszélyes. Mennyibe kerül egy faj kihalása? Mennyibe kerül a rákos megbetegedések 10 %-os emelkedése? Mennyibe kerül az urbanizáció és az élettér beszűkülése miatt érzett frusztráció? Mennyibe kerül egy liter tiszta víz egy szomjazó embernek? Mennyibe kerül az az örömérzet, amit egy ember a legújabb technikai vívmány birtoklásakor érez? Hogy tudod ezeket mérlegre tenni? Erre pedig a közgazdászok sem tudnak válaszolni, mert bizonyos dolgokat egyszerűen lehetetlen beárazni. Meg eleve mihez képest árazol? A jövő generációk megélhetési lehetőségeihez képest? A jelenleg élő emberek életminőségének a fenntartásához képest? A rendszer működőképességéhez képest? Ezek nagyon megfoghatatlan dolgok, így nem igazán lehet előre megjósolni, hogy milyen következményei lesznek (elérik -e a kívánt hatást...egyáltalán mi a "kívánt hatás"), ha beárazva beépíted őket a modellekbe... Szerintem nem ez a megoldás.

"A helyzet azonban az, hogy nincs a gazdaságot a jelenleg uralkodó neoklasszikus irányzatnál jobban, leíró modell."

Ez a probléma kulcsa. Ez egy leíró modell. Leírja egy olyan rendszer dinamikáját, ami eddig gyakorlatilag a források korlátlan voltára alapozva, folyamatos növekedést feltételezve, kizárólag a profittermelés elve alapján fejlődhetett (lefordítva az én nyelvemre ez azt jelenti, hogy csak egyetlen, rövid távú szelekciós tényezőt vesz figyelembe, a legfontosabb, ám hosszabb távon hatókat nem...tehát ami ezt követi, az nem valósít meg evolúciósan stabil stratégiát, mert nem ahhoz a valós rendszer elvárásaihoz alkalmazkodik, amiben valójában működik, tehát ki fog pusztulni...olyan ez mint a kardfogú tigris esete). A mostani rendszer viszont ennek mentén akar továbbra is fejlődni, csak az a bökkenő, hogy ez nem fenntartható. Van egy rohadt nagy különbség a természetes és a gazdasági evolúciós rendszerek között, mégpedig az, hogy előbbiben szoros, visszaható kapcsolat van a sink és a source elemek között, valamint a tagok kölcsönösen hatnak egymás evolúciójára. A mesterséges rendszerben viszont a gazdasági elemek már rég kiszabadultak a társadalmi kontroll alól, és egy olyan fejlődési modellt követnek, ami NEM a valóságos helyzethez adaptálódott, hanem a "piac" fiktív törvényeihez. És az a gond, hogy ezt a folyamatot nem tudjuk már kontrollálni, mert méretükből adódóan akkora ereje van a mesterséges elemek igényeinek, hogy felülírják a társadalmi, egyéni igényeket, holott épp azok kiszolgálására jöttek létre.
Nem tudom, érthető -e, amit mondani szeretnék (sikerült -e jól megfogalmaznom)?

"Másik oldalról viszont elmondhatjuk azt is, hogy csakis egy közgazdász (vagy egy bolond) hihet a végtelenségig tartó növekedésben. Ezért tartunk ott, ahol…"

Pontosan. Ezt mondom én is. De a jelenleg aktív modellek mind ezt veszik alapul, mert EDDIG ez a szemléletmód teljesen jól működött... De tudjuk, hogy nem fog a végtelenségig jól működni...pláne ha a világon élő emberek 85 %-a ráébred, hogy a maradék 15 % nyugati életmódját szeretné folytatni...

A szigorú születésszabályozással egyetértek, bár ezt is nehéz ám kivitelezni (ld. Kína és az egy-gyerekes családmodell kudarcai).