Le a kalappal és +1 a kommentjeid lehetőségekhez képesti nyíltságára.
Nem ismerem annyira a buddhizmust, hogy bármit is hozzá tudjak tenni az elmondottakhoz (leírtakhoz). Az idézet pontosságát illetően is vannak kétségeim - egy animéből van :D. Azért raktam ide a mondatot, mert mostanság foglalkoztatott egy könyv hatására az elvárások megléte másokkal vagy magunkkal szemben, és az abból fakadó szenvedés.
Egyre inkább hajlok arra a meggyőződésre, hogy jóféle szemléletmód a pillanaté, a jelen pillanatban élés.
Míg egy optimista egy félig teli poharat lát, a pesszimista félig üreset, a prekoncepciók nélküli egy poharat a maga valójában, vízzel. Ez még közel sem azt jelenti, hogy céltalan lenne. Amennyiben egy bizonyos cél vezérel mások megismerésében - volt egy vallásos kommentje, biztos elvakult és öntudatlan! - úgy arra az emberre már ráhúztad a magad elképzelését róla, és nem ismerheted meg őt a maga valójában, a szűrőid miatt. (hozzátenném, ez saját tapasztalat. Rengeteg csodálatos embert ismertem meg, s fájdalmas volt csalódni a róluk magamban alkotott elképzeléseimben).
"ha nincs semmi ... kitűzött célod, akkor semmi sem hajszol, korlátol."
Ha egy buddhista célja a Nirvána elérése, akármi is az, az máris gy célt adott neki, nem? :) Törekedni fog rá, hogy elérje?
Szerintem ezzel jó irányba törekednek, mert az idő és a folytonosság érzetét elméd alkotja, ugye, érzékszerveid, rövid és hosszú távú memóriád segítségével (és ez így van rendjén). Kis időszeleteket, intervallumokat kovácsol két esemény egymáshoz viszonyított helyzetéhez, állapotához képest. Ez a bal agyfélteke dolga - itt most elindultam megkeresni Jill Bolte Taylor esetét, de úgy tűnik nem volt még az izén, úgyhogy beküldöm. Közben meg elvesztettem a fonalat, úgyhogy majd folytatom :)
Nem ismerem annyira a buddhizmust, hogy bármit is hozzá tudjak tenni az elmondottakhoz (leírtakhoz). Az idézet pontosságát illetően is vannak kétségeim - egy animéből van :D. Azért raktam ide a mondatot, mert mostanság foglalkoztatott egy könyv hatására az elvárások megléte másokkal vagy magunkkal szemben, és az abból fakadó szenvedés.
Egyre inkább hajlok arra a meggyőződésre, hogy jóféle szemléletmód a pillanaté, a jelen pillanatban élés.
Míg egy optimista egy félig teli poharat lát, a pesszimista félig üreset, a prekoncepciók nélküli egy poharat a maga valójában, vízzel. Ez még közel sem azt jelenti, hogy céltalan lenne. Amennyiben egy bizonyos cél vezérel mások megismerésében - volt egy vallásos kommentje, biztos elvakult és öntudatlan! - úgy arra az emberre már ráhúztad a magad elképzelését róla, és nem ismerheted meg őt a maga valójában, a szűrőid miatt. (hozzátenném, ez saját tapasztalat. Rengeteg csodálatos embert ismertem meg, s fájdalmas volt csalódni a róluk magamban alkotott elképzeléseimben).
"ha nincs semmi ... kitűzött célod, akkor semmi sem hajszol, korlátol."
Ha egy buddhista célja a Nirvána elérése, akármi is az, az máris gy célt adott neki, nem? :) Törekedni fog rá, hogy elérje?
Szerintem ezzel jó irányba törekednek, mert az idő és a folytonosság érzetét elméd alkotja, ugye, érzékszerveid, rövid és hosszú távú memóriád segítségével (és ez így van rendjén). Kis időszeleteket, intervallumokat kovácsol két esemény egymáshoz viszonyított helyzetéhez, állapotához képest. Ez a bal agyfélteke dolga - itt most elindultam megkeresni Jill Bolte Taylor esetét, de úgy tűnik nem volt még az izén, úgyhogy beküldöm. Közben meg elvesztettem a fonalat, úgyhogy majd folytatom :)