az egy mellékút volt, és az egyik hozzászóló - hajni - által belinkelt (szerintem buta, és úgy tudom a melegszervezetek által pláne elutasított) homofóbia-ellenesnek (szánt) kisfilm miatt vett ilyen fordulatot a poszt.
a melegfelvonulások előtt itt még a szélsőségesebb véleményen lévők sem dobálták meg a homoszexuálisokat. olyan homoszexualitást tiltó és főleg súlyosan szankcionáló törvények (melyek /túl/kompenzálására engedélyezik odaát akár a san franciscoi - szerintem értelmes homoszexuálisok által is elítélt - "felvonulást") a kelet-közép európai térségben meg sosem voltak mint tőlünk keletre és főleg(!) nyugatra! ha viszont techno-kamionokon végigdübörög egymást boában nyaló-faló társaság, köztük papnak öltözött, kisminkelt "buzi", aki a bibliát szorongatja, és azzal mímelt aktust végez, akkor mégis mire gondoljon a normális honpolgár (és ebbe a homoszexuálisok is beletartoznak, na nem ők azok akik ilyenkor felvonulnak, hanem leépült buziprostik, meg pár párthoz köthető médiameleg, továbbá a homoszexuálisokat valójában lenéző, érdekképviseletre alkalmatlannak tartó jogvédő és hitelvesztett politikusok.)
az egyenlő jogok eleve adottak. az elfogadásra pedig nem törkedni kell, főleg nem követelni, hanem TENNI érte. és tenni úgy lehet, hogy nem a különbözőség elfogadását erőltetik, hanem kiemelik azt amiben azonosak a többséggel! azt, hogy ugyanúgy dolgoznak, élnek, még szeretnek is mint a nagy többség (mégha nem is mindenki); mert alapjaiban ebben nincs különbség! ehhez pedig nem egy provokatív felvonulások kellenek. (történelmileg elsősorban angolszász területen igazolható a felvonulások léte, hiszen önmagában homoszexualitásért ott szabtak ki a nálunk nem is létező törvények alapján súlyos büntetéseket. a mi térségünkben mindig is erőszakos bűncselekmények elkövetése alapozta meg homoszexuálisok börtönbezárását. a gjuliát(?) is azért vitték be annak idején mert "túszul ejtette" a szépművészetiben kiállított egyik festményt, és azt megrongálta, hogy kikövetelje magának a nyugati nemváltoztató műtét árát.. ezen kívül prostitúcióért, rablásért, kiskorúak sérelmére lekövetett bűncselekményekért, stb.)
a felvonulásos hiszti, a balhé a normális többséget is ingerli; tehát azokat akik megértően viszonyultak a homoszexualitáshoz és soha nem bántották őket! aki ellenük volt az eztán is lesz (fokozódó erőszakkal), a normális többségnek viszont maholnap elege lesz abból, hogy egrecíroztatják ostoba jogvédők és a a homoszexuálisok primitívebb, nyilvános önkifejezés=önkielegítés elvet valló rétegébe tartozók. itt nincs szükség felvonulásra (nincs mit kompenzálni). árt mindenkinek! tényleg éljenek úgy mint bárki más.. és hazugság azt állítani, hogy nincs meg rá a lehetőségük.. (persze ha szerintük csupán a szexuális különbözőség az egyetlen meghatározója a homoszexualitásnak és nem kapcsolódik hozzá egy komplex emberi érzés-rendszer, akkor csinálják csak, de akkor nem véletlenül és nagyon jogosan is fogják őket társadalomra veszélyes szexuális deviánsoknak tartani. azt pedig senki nem fogja tolerálni..)