"Teljesen normálisan válaszoltam, te kezdted el lebutaságozni, amit írok, ráadásul úgy, hogy kurvára nem is értesz hozzá, ez egyértelműen kiderül az irtózatos tévedéseidből, amiket alap dolgokkal kapcsolatban sikerült leírnod a kommentjeidben..."
nem. Nas, ahogy írtam is már, szépen fokozatosan (úgy, hogy láthatóan csak félreolvasás után írogattál, persze van amit totálisan és kezdettől figyelmen kívül hagytál) áttértél a szofisztikált "mindenki hülye a témához, és csak úgy igaz, ahogyan én látom" stílusra. aztán egy idő után már csak az maradt repertoáron..
"te sem vagy a genetika istennője"
"Nézd! Nem tudom, mi alapján írod, hogy helytelenek a gondolataim, de maradjunk annyiban, hogy az én tudásomat te nem tudod megítélni, hagyjuk ezt inkább a hozzáértőkre... ;)"
talán az alapján írom amit te írtál. ;-)
"mindenkinek lehet jó meglátása a kérdéskörben"
"Lehet. De amiket írtál, azok nem voltak azok. Azt is egyértelműen leírtam mindenhova, hogy miért..."
és neked az a meglátásod, hogy a tieid azok voltak, méghozzá csont nélkül..
"messze komplexebb annál, hogy pusztán a genetika nyelvén el lehessen magyarázni, vagy környezeti hatások negatív visszacsatolásaira hivatkozva meg lehessen fogalmazni"
"Mondd, te el is olvasod, amire reagálsz, vagy csak megszokásból írod mindig ugyanazt?"
na legalább reagáltál erre valamit, pedig nem először mondom.. tehát te nem mondtál olyat, amit nem is olyan rég teljesen idéztem, és amely kommentekben azt állítod, hogy a homoszexuálisok nem normális biológiai működésűek, mert:
""Nas | 2011. 04. 06. szerda, 23:36 | válasz erre
Normális biológiai működésnek? Amikor minden fiziológiai folyamat az adott életszakasznak megfelelően, hibák nélkül, kontrolláltan működik, a szervezet a környezeti hatásokra a megfelelő választ tudja adni, és nincs jelen olyan elváltozás / nem áll fenn olyan tényező, ami a jelen állapotban ugyan nem káros, de betegség kialakulásához vezethet.
(Ez most csak egy hevenyészett megfogalmazás, szerintem kb. ezt jelenti, hogy "normális biológiai állapot".)
Ebbe pedig ivarérett, felnőtt egyedeknél a szaporodás és az ahhoz szorosan kapcsolódó, adekvát párkeresési magatartás is beletartozik (ami idegrendszeri, a szaporítószervekhez közvetetten kapcsolódó dolog, de ugyanúgy hozzátartozik a normális nemi működéshez).""
érted, mit írtál? (az előző kommentben is leírtam, na kb. ennyire olvasod el amire válaszolsz..)
"még genetikán keresztül is volt néhány rettentő meredek megállapításod"
"Másold ide. Cáfold meg. Érvekkel. Ha azt hiszed, kurvára jobban értesz hozzá...aztán majd meglátjuk, ki ért jobban a témához..."
nem kell sokkoskodni.. én nem gondolom, hogy jobban értek a genetikához, te mégis támadhatónak érzed magad. mégis miért? valamint: akarszi róla beszélni? :-p
egyébként meg az idézett mondatom után következett kettő kommented "pésztelése" és azokra adott sokadszori megállapításom. de te azt már a felesleges ideg miatt már nem tudtad értelmezni, csak így:
"nem látod, hogy ezekkel mit állítottál? szerinted a homoszexualitás nem normális biológiai állapot (amire nem biztos, hogy a betegség a legjobb szó ugye? ..), méghozzá azért nem, mert a szaporodás(!) és az adekvát(!) párválasztás szerepét a homoszexuálisok nem tudják betölteni.. szerinted ez tényleg így van?? gondold már át újra.. és már többször is leírtam: honnan veszed, hogy egy homoszexuális ne lenne birtokában a reprodukció képességének?"
"Abszolút nem érted, amit mondok. Szervi lehetősége lehet, hogy van rá, de ha soha az életben nem tudja rávenni magát, hogy ellenkező neművel létesítsen párkapcsolatot, akkor ennek semmi jelentősége nincs, olyan mintha nem is termelne ivarsejteket. Ezt is megírtam már, hogy evolúciós szempontból teljesen mindegy, hogy miért nem jön létre életképes utód."
de az ég szerelmére.. homoszexuálisoknak is van utódja!! nem feltételezés, nem "lehet" kategória! van!! nem csak lehetőség!! érted?
"Ki mondta neked, hogy mindenkinek genetikai hajlama van a homoszexualitásra?
Nas.."
"Na mostmár elegem van! Hol mondtam ilyet? Másold ide! Sajnálom, ha mondatértelmezési nehézségeid vannak, de emiatt nem másokat kéne lehülyézni..."
ez kész..
169. komment.. Nas.. ezt mondod benne: "Ki mondta neked, hogy mindenkinek genetikai hajlama van a homoszexualitásra?" én meg erre reagálva beidéztem az én korábbi mondatomat, ami kiváltotta az előbbit belőled: "ha többségében genetikai meghatározottság alapján mindenkinek hajlama lenne arra, hogy homoszexuális kapcsolatot is fenntartson, akkor a logikai levezetésed alapján az lenne normális" (162. kommentben - tőlem.).. és ahogy a 171. kommentben is leírtam, amit olyan kérdőrevonóan kérdeztél ti.: "Ki mondta neked, hogy mindenkinek genetikai hajlama van a homoszexualitásra?" én aztán soha nem mondtam. tudod a ha .. lenne nem egyenlő (érted =/=) azzal, hogy van.. ez egy felesleges kirohanásod volt megint..
"Szintén nem fogom még egyszer leírni, amit már száz kommenttel ezelőtt is kifejtettem (Hajninak válaszolva IS), hogy mi a véleményem a homoszexualitás okáról...és most a valódi homoszexuálisokról beszélek, nem azokról a divatbuzikról, akik háromévente váltogatják a szexuális beállítottságukat..."
mikor beszéltünk másról?? :-O mikor kerültek szóba "divatbuzik"? egyetlen egyszer. tudod kinek a kommentjében? igen a tiédben. lehet rég volt már neked, segítek: 173. komment. írója: Nas..
"én már azt várom, hogy mikor mondod, hogy "kezdőtől nem rossz..""
"Ez még egy kezdőtől is szar: egy rakás összehányt, egymásnak ellenmondó baromság görcsös visszaböfögését ne várd, hogy megdicsérjem... A magyartanáromnak pedig te a kislábujjáig nem érsz fel, a fogalmazási- és vitastílusod pedig messze nem jogosít fel arra, hogy az enyémbe beleköss..."
javaslom fogj egy szívószálat, és "közben" hívj fel privátban, a számom: 1-800-SLEEPER, vagy 555-2586..
"Részemről befejeztem. Ha akarod, meglátod a lényegét annak, amit leírtam, ha nem akarod meglátni, akkor meg teljesen felesleges koptatnom a billentyűzetet..."
nahát az egyik nincs is az idézetek között, pedig fontos szerepe van a filmben..

Zuzu Petalst emlegeted, de annyira már nem ismered Ford Fairlane kalandjait, hogy a "kezdőtől nem rossz" is egy idézet belőle?! :-D ( csak neked: http://hu.wikiquote.org/wiki/Ford_Fairlane_kalandjai )
javaslom fogj egy szívószálat, és "közben" hívj fel privátban, a számom: 1-800-SLEEPER, vagy 555-2586..
"Részemről befejeztem. Ha akarod, meglátod a lényegét annak, amit leírtam, ha nem akarod meglátni, akkor meg teljesen felesleges koptatnom a billentyűzetet..."
nahát az egyik nincs is az idézetek között, pedig fontos szerepe van a filmben..
"bunkó! remélem nyertem.."
;-D