Hát még mindig jobb, mint a tajvaniak, vagy koreaiak vagy kik, akik az elvetélt/ abortált emberi embrióból főznek leves, hogy a férfiasságuk megmaradjon, vagy visszajöjjön... Akkor inkább egyen gyerek formájú marcipánt...
"Most mindenki azt kérdezi tőlem, hogy hát nem édes a kis cukorfalat? Egy régi dakota mondás szerint: Egyem meg a kis pofiját, még egyszer mondom: pofiját. Azt jelenthetem Önöknek, tisztelt polgártársaim, hogy zabálnivaló! ;)"
xDD
Munkahelyemről (kábé kávé-szünet) üzenem, hogy nem láttam, mert "This URLs or Page has been blocked", hála a rendszergazdának, hogy gyomron vágott a poszt kép. Mert:
Sztori: kb. 3 éves lehettem, kaptam egy csokoládé mikulást. Szép színes sztaniolpapírba csomagolva. "Nesze, ez a tiéd!", valami ilyesmi, de... igazából, szeretettel, csak bizonyára ostoba módon tálalva elém. Én nézem, nézegetem. Nem tudom mi az a valami. "Mikulás". Most se értem. Erre látok két kezet, nem tudom kié, kibontja 2 mp alatt, eltűnik a varázs, megjelenik valami barna szörny, akinek szeme sincs már... Még nézném, de roppssz! egy kéz letöri a fejét.
...
Ott van a szép hogyishíjják, nem jut az eszembe Mikulás, szinehagyottan, elbarnulva, fej nélkül, belül üresen.
Sírva fakadok.
Azóta nincs az a pénz, amiért egy szobort, vagy akár egy porcelán figurát megérintsek.
Amúgy, hiányolom a lótortát, meg a disznómuffint...