Köcsög pinky zé (én meg hülye vagyok, hogy nem mentettem le), így csak röviden a lényeget:
...elképzelhető,de szerintem te sem mondanál le az anyaságról,és a gyermekedről ha kizárólag csak 50 körül,vagy közel ötven évesen sikerülne teherbe esned... – Látod, itt jön az, hogy nem vagyunk egyformák. Én - ha megérik valaha is bennem a gondolat, hogy gyereket szeretnék - de nem sikerülne egy bizonyos életkorig teherbe esnem, utána nem is akarnék (és nem kifejezetten a korkülönbség miatt). Mivel (még) nem tervezem, hogy gyerekem legyen és még fiatal is vagyok, így nem is tudom átérezni azoknak a nőknek/pároknak a helyzetét, akik hosszú éveken keresztül próbálkoznak mindhiába. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy egy kor után nagyobb kockázattal jár egy gyerek kihordása, és ha tetszik, ha nem, mérlegelni kell, hogy mi a fontosabb. Az, hogy BÁRMI áron szülő akar lenni valaki, számomra önzőség. Nem azt akarom mondani, hogy egy gyerek megléte bármivel helyettesíthető, vagy hogy ha a kezdeti próbálkozások nem járnak sikerrel, fel kell adni, de húzni kell egy határt és azon túl meg kell próbálni másképpen teljessé tenni az életünket. Ott kezdődik, hogy meg sem próbálok teherbe esni 45+ évesen. Itt nemcsak arról van szó, hogy alkalmas lenne-e felnevelni egy gyereket, hogy tudná-e szeretni, hogy mindent meg tudna-e adni számára. Nem azt kérdőjelezik meg ezekkel a nőkkel kapcsolatban, hogy jó anyák lennének. De azt a gyereket ki is kell hordani, márpedig épp ebben rejlik a legnagyobb rizikófaktora az egész késői gyerekvállalásnak. Mellesleg én is tudnék pozitív és negatív példát is mondani a saját ismeretségi körömből. Mi értelme lenne? Ez nem egy egzakt dolog (sajnos). Nyilván ha valaki későn vállal gyereket, abból nem következik automatikusan, hogy a baba beteg lesz.
Miért ne szülhetnénk ötvenhárom évesen?
...elképzelhető,de szerintem te sem mondanál le az anyaságról,és a gyermekedről ha kizárólag csak 50 körül,vagy közel ötven évesen sikerülne teherbe esned... – Látod, itt jön az, hogy nem vagyunk egyformák. Én - ha megérik valaha is bennem a gondolat, hogy gyereket szeretnék - de nem sikerülne egy bizonyos életkorig teherbe esnem, utána nem is akarnék (és nem kifejezetten a korkülönbség miatt). Mivel (még) nem tervezem, hogy gyerekem legyen és még fiatal is vagyok, így nem is tudom átérezni azoknak a nőknek/pároknak a helyzetét, akik hosszú éveken keresztül próbálkoznak mindhiába. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy egy kor után nagyobb kockázattal jár egy gyerek kihordása, és ha tetszik, ha nem, mérlegelni kell, hogy mi a fontosabb. Az, hogy BÁRMI áron szülő akar lenni valaki, számomra önzőség. Nem azt akarom mondani, hogy egy gyerek megléte bármivel helyettesíthető, vagy hogy ha a kezdeti próbálkozások nem járnak sikerrel, fel kell adni, de húzni kell egy határt és azon túl meg kell próbálni másképpen teljessé tenni az életünket. Ott kezdődik, hogy meg sem próbálok teherbe esni 45+ évesen. Itt nemcsak arról van szó, hogy alkalmas lenne-e felnevelni egy gyereket, hogy tudná-e szeretni, hogy mindent meg tudna-e adni számára. Nem azt kérdőjelezik meg ezekkel a nőkkel kapcsolatban, hogy jó anyák lennének. De azt a gyereket ki is kell hordani, márpedig épp ebben rejlik a legnagyobb rizikófaktora az egész késői gyerekvállalásnak. Mellesleg én is tudnék pozitív és negatív példát is mondani a saját ismeretségi körömből. Mi értelme lenne? Ez nem egy egzakt dolog (sajnos). Nyilván ha valaki későn vállal gyereket, abból nem következik automatikusan, hogy a baba beteg lesz.