6 fok megváltoztathatja a világot - National Geographic gyorstalpaló az éghajlatváltozás hatásairól a globális átlaghőmérséklet emelkedés függvényében.
A 6 fok azért jelentős, mert az IPCC szerint az évszázad végére ennél is nagyobb mértékben emelkedhet a globális átlaghőmérséklet, és a földtörténet folyamán a 10 ezer évenkénti 5 foknál magasabb ütemű hőmérséklet változások tömeges kihalással jártak.
"Úgyértem a történelem során számos hőmérséklet változás volt amiért 100% hogy nem az ember volt a felelős."
Nyilvánvalóan. Csakhogy mi tettünk róla, hogy azok a folyamatok, amiknek normális körülmények között évmilliókig tartana míg végbemennek, azok most az emberi tevékenyég folyományaképpen hihetetlenül gyorsan, évszázadok alatt következzenek be. És ez baj.
Magyarán nyilván nem az a rossz, hogy változás történik, hiszen 4,5 milliárd éve a Föld folyamatosan változik, ez az ami az élővilág evolúciójának is legfőbb hajtóereje, csakhogy a gyors és drasztikus változások drasztikus következményekkel is járnak. És persze el lehet ütni úgy a dolgot, hogy ugyan minek aggódni, történt már jó néhány tömeges kihalás a földtörténet során, és végső soron az ember (aki ugyanúgy a földi bioszféra része, mint bármely más földi faj) is csak teszi a dolgát, hasonlóan ahhoz, amit anno pl. az első fotoszintetizáló élőlények is tettek, amelyek az új anyagcsere-folyamataik révén telilélegezték a légkört egy rendkívül mérgező, erősen oxidáló hatású gázzal (ami ma már nélkülözhetetlen az élethez - ugye az oxigénről van szó), kiirtván a legtöbb anaerob életformát és szép lassan teljesen megváltoztatva a Föld légkörét és átlaghőmérsékletét.
Csakhogy nem árt tudatosítani, hogy ezúttal mi is alaposan pofára eshetünk, hiszen magunk alatt vágjuk a fát, és így mi is a gyors ütemű változásokkal lépést tartani nem tudó fajok sorsára juthatunk, ha hagyjuk a végletekig fajulni a dolgokat, és egy második Marsot csinálunk ide a Naprendszerbe.
Egyébként biológiai szemszögből nézve érdekes a dolog, hiszen a viselkedésünk erősen adaptív jelleget fog ölteni azáltal, hogy hogyan fogjuk lereagálni ezt helyzetet. Mivel ugye tudatos lények révén _nekünk_ megadatott a lehetőség, hogy gondosan mérlegelve a dolgokat ne csak annyit tudjunk majd felmutatni, hogy lám, sikerült jól letakarítanunk az evolúció színpadát, előkészítvén a következő felvonást, de egyúttal biztosítottuk azt is, hogy mi magunk is szerepeljünk benne…