Ha már Gregg felhozta a témát, had tegyek egy két gondolatot hozzá.. (éngem nem érdekel, hogy a nap lement) Mint tudod Spanyolország egykor Európa vezető hatalma volt, az országban nagy számban éltek zsidók is. 1492-ben, ha jól emlékszem, azokat a zsidókat akik nem voltak hajlandók kikeresztelkedni kiűzték az országból. A kiűzöttek egy része az Ottomán birodalomba ment, más részük Hollandiába. Ezután Spanyolország, úgyszolván lejtőre került, és egyre lejjebb került, Hollandia viszont elkezdett felemelkedni. Amszterdam pl, ma is a gyémántkereskedelem központja, amit elsősorban a Holland zsidóknak köszönhető, és jelentősen hozzájárul a Holland GDP-hez. Valszeg Hollandiában is sokan haragszanak a zsidókra, lévén egy átlag holland életszinvonala alacsonyabb, mint egy átlag Holland zsidóé. Most jön a nagy de: De ha Hollandiában nem lennének zsidók, az átlag holland életszínvonala nemhogy magasabb, de alacsonyabb lenne a jelenleginél, és erre mérget vehetsz. De jöjjünk haza! Magyarországon a kiegyezés után egy nagyon gyors gazdasági fejlődés indult meg, furcsamód egybeesve a zsidók nagyszámú betelepülésével. Nem tagadható, hogy ebben a fellendülésben a zsidók közül jónéhánynak oroszlánrésze volt, gondolj Richter Gedeonra, a Wilhelm Pick Vaggon és Gépgyárra, a Goldbergerre stb.
Kultúrában meg gondolj Karinthyra, Radnótira, Molnár Ferencre, igen a Nemecsek megteremtőjére, vagy a nemrég meghalt Faludyra. És arra az esetre amikor Székhelyi József, Faludy, a Magyar Nyelv Szeretete versét szavalta, a taj hülye vérmagyar kérdőre vonta, hogy ezt a gyönyörű magyar verset miért egy zsidó adja elő! A MAGYAR zsidó költő versét nem adhatja elő egy MAGYAR zsidó színész? Félre ne érts kedves Miklós, nem azt mondom hogy a magyar társadalom vagyoni megoszlása igazságos,vagy optimális lenne, de ezért ne en bloc a zsidókat hibáztasd!