Láthatóan érintett, ergo elfogult vagy.
Meggyőzni nem tudlak, nem is akarlak, csak örülnék, ha látnád a problémát egy másik nézőpontból.
Idéznék neked egy sarkos véleményt, de előtte hadd szögezzem le: soha nem a zsidó alkotóművészekkel, orvosokkal, tudósokkal, és az egyszerű zsidó emberekkel volt (van) a baj.
Hanem a zsidóság azon rétegével, amelynek a világ összes pénze, és hatalma sem elég. Akik céljaik érdekében, teljesen gátlástalanul, szó szerint mindenre képesek.
Lásd Izrael állam jelenlegi vezetését!
És az idézet:
"Ősrégi közmondás, tapasztalati igazság, hogy ahol a zsidóság letelepedett, ott nemcsak lakni és élni akart, hanem uralkodni is. Éppen ez a legfontosabb alapja a zsidókérdés megoldásának. Amióta zsidó van, azóta mindig volt zsidókérdés és amíg zsidó lesz, addig mindig lesz zsidókérdés.
Zsidókérdés volt a legrégibb, a legősibb népeknél is. A történelem bizonyítja, hogy az első zsidótörvényt az egyik egyiptomi fáraó hozta meg. Jákob 12. fia, sőt a 13-ik, Benjámin is, Gesszen földjén telepedett le a fáraó engedelmével, 430 esztendeig laktak Egyiptomban, Gesszen földjén és ezalatt a 430 év alatt teljesen elkülönülve éltek, nagy nemzetté fejlődtek – amint a Szentírás mondja. A fáraó ekkor félni kezdett, hogy ha idegen ország megtámadja a birodalmat, akkor ez a nagy nemzetté tömörült, egy tömegben élő zsidóság nem fog-e átpártolni és így nem fogja-e veszélyeztetni az ország szabadságát. A fáraó – nagyon jól tudjuk – a legszigorúbb intézkedéseket tette, a legszigorúbb törvényeket hozta abból a célból, hogy ezt a népet, ezt a zsidó fajt, amely Gesszen földjén lakott, minél jobban legyengítse, minél jobban tönkretegye. Midőn a fáraó látta, hogy minden erőszakossága dacára, a legkegyetlenebb intézkedések ellenére sem bírja megtörni a fajilag erős és edzett zsidó népet, a legkegyetlenebb intézkedést tette: meghozta az első zsidótörvényt, amikor kimondotta, hogy minden születendő zsidó fiúgyermeket bele kell fojtani a Nílus folyóba. Ez volt a legkegyetlenebb zsidótörvény.
De nemcsak a nemzeteknek volt bajuk velük, hanem magának a jó Istennek, Jehovának is baja volt a zsidó néppel: azért kellett Mózesnek kiadnia a tízparancsolatot, hogy megrendszabályozza a zsidó népet.
De nézzük csak a legrégibb birodalmakat. Ott volt a római birodalom, amely az egész akkori világ ura volt. A római birodalomban Nagy Konstantin császár hozta meg az első zsidótörvényt, amikor megtiltotta mindenkinek, hogy a zsidó vallásra térjen át, a zsidókat pedig egy rendelettel kizárta a hadseregből és mindenféle hivatalviselésből. Már tehát Nagy Konstantin is elrendelte azt, hogy a zsidók nem lehetnek állami hivatalnokok és polgári jogaikat is megnyirbálta.
Ott találjuk a régi Angliáiban Oroszlánszívű Richárdot, aki törvényt hozott Angliáiban arról, hogy a zsidók távozzanak Anglia területéiről és megparancsolta, hogy aki nem távozik, azt fosszák ki és mészárolják le. János 1199-ben és Henrich 1216-ban elkobozták a zsidóságnak minden vagyonát és kitiltották őket Anglia területéről. I. Edward 1290-ben szintén száműzte őket egész Anglia területéről és a legszigorúbb rendelettel adott ki parancsot annak megakadályozására, hogy a zsidók visszaszivároghassanak Angliába. Éppen ez az oka annak, hogy Angliában ma a zsidóságnak a legkisebb a százalékos arányszáma.
Olaszország történelméből olvassuk, hogy igenis a pápák is és pedig VII. Gergely pápa és III. Ince pápa is a legszigorúbb törvényes rendelkezéseket hozta a zsidóság ellen. Zsinati határozatokat hoztak ellenük. "
A kiút ebből a megbélyegezettségből az lenne, ha a zsidóság tisztességes többsége kivetné magából ezeket a gátlástalan pénz és hatalommániásokat.
Első lépésként abba kellene fejezni a gusztustalan soá bizniszt. Mert munkával is lehet pénzt keresni...
Szimpátiával figyelem Köves Slomo szélmalomharcát a magyarországi héberbűnözők ellen. Ha többen támogatjuk ebben, talán egyszer majd nem is lesz szélmalomharc...