Valóban nem tudsz meggyőzni, illetve sokban egyetértünk. Izrael vezetőit most hagyjuk ki, mert ez nagyon sokáig tartana.
"Hanem a zsidóság azon rétegével, amelynek a világ összes pénze, és hatalma sem elég. Akik céljaik érdekében, teljesen gátlástalanul, szó szerint mindenre képesek."
Ez nem csak a zsidókra jellemző ld az OTP-s Csányi aki az egész magyar élelmiszer feldolgozó ipart birtokolni akarja. Anyám mondta: nehéz dolog a szegénységet elviselni, de a gazdagságot sokkal nehezebb.
Az ókori uralkodók legfőbb problémáját a zsidókkal az okozta, hogy a zsidók szombaton nem dolgoztak. Ha jól tudom a heti pihenőnap abban az időben nem létezett. Lehet, hogy tévedek, de asszem ez egy zsidó találmány. Az uralkodók úgy érezték, hogy ezzel adóbevételeik jelentősen csökkennek. Angliában valóban alacsonya zsidók aránya, de a britek tudhatnak valamit, mert így is világhatalommá váltak.
""A kiút ebből a megbélyegezettségből az lenne, ha a zsidóság tisztességes többsége kivetné magából ezeket a gátlástalan pénz és hatalommániásokat.
Nem lehet, mint ahogy a tisztességes magyarok többsége sem vetheti ki magából a tisszteségtelen magyarokat, lévén ők is magyarok. Erkölcsileg el lehet ítélni őket, ha vétenek a törvény ellen, törvényileg is, de magyarságuktól meg nem foszthatók. Például DSK: akármilyen gusztustalan amit elkövetett, nem mondhatom rá, hogy ő mától nem zsidó.
"Első lépésként abba kellene fejezni a gusztustalan soá bizniszt. Mert munkával is lehet pénzt keresni"
Ez egy mantra. Egy azaz egy embert mutass aki a soa bizniszből gazdagodott meg!
"magyarországi héberbűnözők "
Magyarországon vannak bűnözők. Köztük vannak svábok, zsidók, tótok, kinaiak, cigányok Mszp-sek, Fideszesek, Szadeszosok stb. Ezek ellen a törvénynek kell fellépni. Minden Embert, a saját érdemei szerint kell megítélni, és nem származása miatt. Oda is vissza is.