ami azt illeti nagyjából ennyi ideje van részünk benne. természetesen nem fővallásként és I. Szent István után is fennmaradt még a korábbi napimádó vallás, de csak rejtve. (egy korai templomunkban találtak napkorong vésést az oltár mögött a templom felújításakor.) a kereszténységet (annak korai képlékeny formáját aminek egy része aztán utóbb üldözve lett) ismerték a hunok és magyarok, sőt gyakorolták is. Attila (Rómában nevelkedve) ismerte nemcsak a római harcmodort, hanem a vallásokat is (mikor az új államvallás és a régi idók vallásai még együtt éltek), és aszerint is élt, jó eséllyel meg is volt keresztelkedve, ahogy a hunok nagy része is (bár utóbbira természetesen pontos adatok pláne nem nem maradtak fenn. azzal, hogy több vallást is követtek nem tudtak tartós, centralizált államot létrehozni, nem volt erős a közös cél, ezért is bomlott fel a hunok kárpát medencei fejedelemségei (utóbb már csak fejedelemségnek vették, hiszen a keresztény királyság ismérvei közül nem teljesült a legfőbb). a magyarság meg csupa olyan birodalom egyenlő részeiként "szerepeltek" amelyek vagy a judaizmus egy enyhébb monoteista változatát gyakorolták vallásként (amely mellett megfért a régi hitvilág) vagy kifejezetten a kelet-római (bizánci) birodalom területén (magában a fő birodalomban, vagy éppen "provinciáiban" - pl. a bolgár területeken) a korai judeo-keresztény vallás követői is voltak. a magyarság esetében a vezető rétegben volt inkább jellemző a korakeresztény hit követése.
I. (Szent) István a kereszténységet két okból "vette fel" (valójában tudatos döntés volt a vezetőink részéről): 1. megmaradni stabilan csak így lehetett. nyugati(!) kereszténységgel a térségben. (elég jól bevált) 2. az itt élő népek a hunok, avarok és más kisebb népek maradékai is (azok is természetesen amelyek korábban kifejezett római alávetetségben, de nagyfokú szabadságban - a római birodalom katonai hadereje azért ügyelt arra, hogy külső "betörés", vagy belső kitörés ne legyen. utóbbi nemigen volt, de pl. a hunok, gepidák, gótok, vandálok igencsak térdrekényszerítették Rómát. (Attila pl. olyan helyzetben volt, hogy megkímélhette Rómát!) követték a korai kereszténység akkori, még nem kiforrott rítusait (ami utóbb eretnekségnek számított részben, mindamellett a régi rend is megmaradt - ami üldözendő pogányságnak számított később).
a kereszténységgel egyesítették a népeket (egyébként is a kereszténység korábbi változatát követték, keverve a természetvallásokkal), és I. István imígyen letudta a hatalmi harcokat is. a régi rend szerint nem ő következett volna az "uralkodásban", hanem Koppány. ám valószínűleg Koppány maga is keresztény volt. egyszerűen a régi szabadság melletti kiállása haderőt biztosított neki. utóbb meg I. István és leszármazottai majd örökösei nem domborították ki, hogy hatalmi harcok voltak azok (méghozzá komolyak, hiszen a régi rend fennmaradt, később a megelőző korok iránti tisztelet, a szokások törvényi megtartása az aranybullákban, majd a szent korona tanban is továbbélt. így biztosítva a szabadságot, az idegen és/vagy ellenséges uralom elleni ellentmondási jog létrejöttét és megmaradását - okozott ez elég nagy fejfájást az ország "urainak" és "uralkodóinak". :-)).
a barbárság felemlegetése egy rossz nyugati szokás. ürügy a támadásra. a magyarság biztos nem volt pogányabb, vagy civilizálatlanabb a nyugati népeknél. a hunok és társnépeik (az egyenlő rangban, de lojális gepidák, és gótok egyik fele) valamint a magyarok hadereje a korai nyugati kereszténység népeit egységbe kovácsolta (a magyarság ezért vesztett merseburgnál és augsburgnál) és végül a magyarok csak úgy maradhattak meg ha egyértelműen a nyugati kereszténységre térnek át a keletiről. ebben a németek segítették is Istvánt, mert remélték, hogy így hódoltathatják majd később a magyarok országát Istvánon, de főleg örökösein keresztül. (voltak is támadások, meg ellenkirályok Imre és István halála után.) a vallási helyzet, a civilizáltság mértéke nemhogy jobb, de még rosszabb is volt nyugat európában. az ariánus kereszténység ott hódított leginkább (ezeket le kellett nyomniuk a későbbi uralkodóknak) és sokkal több kis néppel kellett megküzdeniük (mint írtam némi egységbe időszakosan éppen a hunok és a magyarok kalandozásai szorították őket), mint itt a kárpát medencében. nálunk egység volt. a népek (még azok is amelyek harcértéket nem képviseltek) megtarthatták szokásaikat, cserébe nem volt apelláta ki vezet. (a magyarság részeként egyes elemei a környező és országban élő népeknek magas rangig juthattak. katona szempotból a belső ellenségeskedés kivédésére olyan népek és főleg vezetőik voltak rendelve, akik a magyarságon belül vagy akár azon kívül valamilyen szinten elkülönültek. kunok, kenézek, germánok, székelyek és mind az összes nép a kárpát medencén belül. "horvátok", vlachok (olaszokat és a későbbi románokat egyaránt értve alattuk), vendek és még sok más. (máshol az ilyen népekre a kiirtás várt más nyelvük, vallásuk, szokásaik miatt, vagy az erőszakos asszimiláció.) a barbár szóval kezdetben a Rómán kívülieket illették. aztána római birodalmon kívülieket. majd a Rómával szembeszállókat. mai értelemben semmi ok nincs arra, hogy a barbár szót használni lehessen például a mi őseinkre. sokkal véresebb és barbárabb összecsapások zajlottak más korai országokban. és eretnekség is gyakrabban ütötte fel a fejét máshol. (vagy ott van az avignoni pápák esete, jónéhény habsburg, "angol" és francia uralkodóé, akik elfelejtették Isten és főleg az ő földi helytartója, az egyház szavát követni.)
röviden :o) ennyi. a keresztes háborúk történetébe bele sem kezdek. annyit azért megemlítek, hogy azok a háborúk mindenütt a lokális elégedtlenség véres és költsége kifejezésébe fulladtak, amik visszavetették a fejlődést és komoly (törvényekben szabályozott) akadályokat képeztek a későbbi ellenséges támadások kivédését illetően. mikor nyugaton leszoktak róla a rossz tapasztalatok miatt, akkor a török miatt nekünk kellett belekezdeni. az eredménye meg a híres székely Dózsa György féle parasztlázadás lett. (és közvetve 1526, 1541, 1687, 1849, 1867, stb.). 1514 után nálunk törvényileg rendelkeztek arról (ami előtte éppen csak gazdasági megfontolásból volt csak - nyári munkák miatt nem engedték el az egyébként akkor még szabad státuszú jobbágyokat, ez lett az első konflikutsforrás), hogy alsóbbrendűeknek a kezébe fegyvert többé nem adnak (helyettük idegen népekre bízták szívesebben és gyér eredménnyel a törökök elleni harcot pl.), és alávetettségüket röghözkötéssel és "adókkal" teszik egyértelművé. mindezt a küszöbönálló újabb török támadások előtt. rengeteg veszteséggel, jogfosztással, szenvedéssel jártak a keresztes háborúk mindenhol. költségük magas volt és az összes nép, különösen mi, megfizettük az árát.
I. (Szent) István a kereszténységet két okból "vette fel" (valójában tudatos döntés volt a vezetőink részéről): 1. megmaradni stabilan csak így lehetett. nyugati(!) kereszténységgel a térségben. (elég jól bevált) 2. az itt élő népek a hunok, avarok és más kisebb népek maradékai is (azok is természetesen amelyek korábban kifejezett római alávetetségben, de nagyfokú szabadságban - a római birodalom katonai hadereje azért ügyelt arra, hogy külső "betörés", vagy belső kitörés ne legyen. utóbbi nemigen volt, de pl. a hunok, gepidák, gótok, vandálok igencsak térdrekényszerítették Rómát. (Attila pl. olyan helyzetben volt, hogy megkímélhette Rómát!) követték a korai kereszténység akkori, még nem kiforrott rítusait (ami utóbb eretnekségnek számított részben, mindamellett a régi rend is megmaradt - ami üldözendő pogányságnak számított később).
a kereszténységgel egyesítették a népeket (egyébként is a kereszténység korábbi változatát követték, keverve a természetvallásokkal), és I. István imígyen letudta a hatalmi harcokat is. a régi rend szerint nem ő következett volna az "uralkodásban", hanem Koppány. ám valószínűleg Koppány maga is keresztény volt. egyszerűen a régi szabadság melletti kiállása haderőt biztosított neki. utóbb meg I. István és leszármazottai majd örökösei nem domborították ki, hogy hatalmi harcok voltak azok (méghozzá komolyak, hiszen a régi rend fennmaradt, később a megelőző korok iránti tisztelet, a szokások törvényi megtartása az aranybullákban, majd a szent korona tanban is továbbélt. így biztosítva a szabadságot, az idegen és/vagy ellenséges uralom elleni ellentmondási jog létrejöttét és megmaradását - okozott ez elég nagy fejfájást az ország "urainak" és "uralkodóinak". :-)).
a barbárság felemlegetése egy rossz nyugati szokás. ürügy a támadásra. a magyarság biztos nem volt pogányabb, vagy civilizálatlanabb a nyugati népeknél. a hunok és társnépeik (az egyenlő rangban, de lojális gepidák, és gótok egyik fele) valamint a magyarok hadereje a korai nyugati kereszténység népeit egységbe kovácsolta (a magyarság ezért vesztett merseburgnál és augsburgnál) és végül a magyarok csak úgy maradhattak meg ha egyértelműen a nyugati kereszténységre térnek át a keletiről. ebben a németek segítették is Istvánt, mert remélték, hogy így hódoltathatják majd később a magyarok országát Istvánon, de főleg örökösein keresztül. (voltak is támadások, meg ellenkirályok Imre és István halála után.) a vallási helyzet, a civilizáltság mértéke nemhogy jobb, de még rosszabb is volt nyugat európában. az ariánus kereszténység ott hódított leginkább (ezeket le kellett nyomniuk a későbbi uralkodóknak) és sokkal több kis néppel kellett megküzdeniük (mint írtam némi egységbe időszakosan éppen a hunok és a magyarok kalandozásai szorították őket), mint itt a kárpát medencében. nálunk egység volt. a népek (még azok is amelyek harcértéket nem képviseltek) megtarthatták szokásaikat, cserébe nem volt apelláta ki vezet. (a magyarság részeként egyes elemei a környező és országban élő népeknek magas rangig juthattak. katona szempotból a belső ellenségeskedés kivédésére olyan népek és főleg vezetőik voltak rendelve, akik a magyarságon belül vagy akár azon kívül valamilyen szinten elkülönültek. kunok, kenézek, germánok, székelyek és mind az összes nép a kárpát medencén belül. "horvátok", vlachok (olaszokat és a későbbi románokat egyaránt értve alattuk), vendek és még sok más. (máshol az ilyen népekre a kiirtás várt más nyelvük, vallásuk, szokásaik miatt, vagy az erőszakos asszimiláció.) a barbár szóval kezdetben a Rómán kívülieket illették. aztána római birodalmon kívülieket. majd a Rómával szembeszállókat. mai értelemben semmi ok nincs arra, hogy a barbár szót használni lehessen például a mi őseinkre. sokkal véresebb és barbárabb összecsapások zajlottak más korai országokban. és eretnekség is gyakrabban ütötte fel a fejét máshol. (vagy ott van az avignoni pápák esete, jónéhény habsburg, "angol" és francia uralkodóé, akik elfelejtették Isten és főleg az ő földi helytartója, az egyház szavát követni.)
röviden :o) ennyi. a keresztes háborúk történetébe bele sem kezdek. annyit azért megemlítek, hogy azok a háborúk mindenütt a lokális elégedtlenség véres és költsége kifejezésébe fulladtak, amik visszavetették a fejlődést és komoly (törvényekben szabályozott) akadályokat képeztek a későbbi ellenséges támadások kivédését illetően. mikor nyugaton leszoktak róla a rossz tapasztalatok miatt, akkor a török miatt nekünk kellett belekezdeni. az eredménye meg a híres székely Dózsa György féle parasztlázadás lett. (és közvetve 1526, 1541, 1687, 1849, 1867, stb.). 1514 után nálunk törvényileg rendelkeztek arról (ami előtte éppen csak gazdasági megfontolásból volt csak - nyári munkák miatt nem engedték el az egyébként akkor még szabad státuszú jobbágyokat, ez lett az első konflikutsforrás), hogy alsóbbrendűeknek a kezébe fegyvert többé nem adnak (helyettük idegen népekre bízták szívesebben és gyér eredménnyel a törökök elleni harcot pl.), és alávetettségüket röghözkötéssel és "adókkal" teszik egyértelművé. mindezt a küszöbönálló újabb török támadások előtt. rengeteg veszteséggel, jogfosztással, szenvedéssel jártak a keresztes háborúk mindenhol. költségük magas volt és az összes nép, különösen mi, megfizettük az árát.