Szép, tetszikes amit írsz. Valahogy nagyon tudom -úgy általánosságban is- kedvelni a kommentjeidet...
A második részhez; nincs mit hozzáfűznöm, úgy ahogy írtad, "átveszem" az egészet.
Az eleje; nagyon szép gondolat. Én valószínűleg a komolyabb önuralmat igénylők közé tartoznék, bár ezt se tudom. A nagyobb baj, hogy már az elvi alapok nem egyeznek a sajátjaimmal... Nálam a szexualitás és a kapcsolat, vagy akár a szerelem ha nem is teljesen, de nagyrészt különválik... Bár az is igaz, hogy én mióta "megkomolyodtam" (mondjuk úgy eltelt tini kor), azóta nem árulok zsákbamacskát, senkinek soha nem ígérem meg, hogy monogám leszek, és nem is várom el. Sokkal ferrebbnek tartom magam, mert tini korban ígértem fűt-fát, meg hazudtam szintén minden gazt és jártam erre meg arra... És akkor még kerestem is a lehetőséget. Ma nem keresem, ha adódik megélem és soha nem ígérem, hogy nem teszem meg. Az megint más kérdés, hogy jelenleg kis híján két év is eltelt úgy, hogy senki nem tudott akkora hatással lenni rám, hogy éljek a lehetőséggel, de ez köszönhető a páromnak.
Magamról visszatérve általánosra. Szintén első részre. Azért tetszik az első rész is, mert végig úgy írsz a monogámiáról, amit én nyújtok a kapcsolatban a partneremnek... A saját áldozatomról szól. Ha valaki megteszi, megteszi, még szép is. (bár talán kicsit felesleges :P) Azonban mások/ legtöbbek kommentjében nem mint saját lemondás, saját önmegtartóztatás, hanem szinte, mint egy íratlan szerződésben rögzített -mert azt muszáj és elvárom (nem magamtól hanem) tőled, hogy ne csalj meg- dolog...
Amíg önmaga nyújtja és várja el önmagától és csakis magától a monogámiát, addig szép. Ha már valaki kölcsönösségre, vagy bármire hivatkozva várja el önmagától és a másiktól is, onnantól a szememben nem erény, hanem csak önzőség...
De tudom, mindig azt mondták rám: fura egy világképem van, meg azt, ha nem is rossz, de semmiképp sem átlagos értékrendem... :D
A második részhez; nincs mit hozzáfűznöm, úgy ahogy írtad, "átveszem" az egészet.
Az eleje; nagyon szép gondolat. Én valószínűleg a komolyabb önuralmat igénylők közé tartoznék, bár ezt se tudom. A nagyobb baj, hogy már az elvi alapok nem egyeznek a sajátjaimmal... Nálam a szexualitás és a kapcsolat, vagy akár a szerelem ha nem is teljesen, de nagyrészt különválik... Bár az is igaz, hogy én mióta "megkomolyodtam" (mondjuk úgy eltelt tini kor), azóta nem árulok zsákbamacskát, senkinek soha nem ígérem meg, hogy monogám leszek, és nem is várom el. Sokkal ferrebbnek tartom magam, mert tini korban ígértem fűt-fát, meg hazudtam szintén minden gazt és jártam erre meg arra... És akkor még kerestem is a lehetőséget. Ma nem keresem, ha adódik megélem és soha nem ígérem, hogy nem teszem meg. Az megint más kérdés, hogy jelenleg kis híján két év is eltelt úgy, hogy senki nem tudott akkora hatással lenni rám, hogy éljek a lehetőséggel, de ez köszönhető a páromnak.
Magamról visszatérve általánosra. Szintén első részre. Azért tetszik az első rész is, mert végig úgy írsz a monogámiáról, amit én nyújtok a kapcsolatban a partneremnek... A saját áldozatomról szól. Ha valaki megteszi, megteszi, még szép is. (bár talán kicsit felesleges :P) Azonban mások/ legtöbbek kommentjében nem mint saját lemondás, saját önmegtartóztatás, hanem szinte, mint egy íratlan szerződésben rögzített -mert azt muszáj és elvárom (nem magamtól hanem) tőled, hogy ne csalj meg- dolog...
Amíg önmaga nyújtja és várja el önmagától és csakis magától a monogámiát, addig szép. Ha már valaki kölcsönösségre, vagy bármire hivatkozva várja el önmagától és a másiktól is, onnantól a szememben nem erény, hanem csak önzőség...
De tudom, mindig azt mondták rám: fura egy világképem van, meg azt, ha nem is rossz, de semmiképp sem átlagos értékrendem... :D