A foglalkoztatottak több, mint kétharmada magyar KKV-ban dolgozik. Ebből adódik, hogy járulékok döntő részét is a hazai vállalatok adják.
Miért rendkívül káros az ilyen multinacionális kereskedőláncok jelenléte a hazai gazdaságra? Nézzük meg, hogyan is juthatna el egy itthon is előállítható termék a végső felhasználóig.
Ebben a modellben minden egyes lépcsőfokban a (többnyire) hazai emberek lennének foglalkoztatva. Illetve minden egyes lépcsőfokban realizált profit, (többnyire) itthon kerülne újrahasznosításra.
Ehelyett (többnyire) ilyen, egy termék útja egy hypermarketben.
Jó látható, hogy kiesett lépcsőfokok miatt, először is csökken a hazai foglalkoztatottság, ezáltal csökken az állam bevétele is. Továbbá a profit kiszivárog a hazai gazdasági körforgásból. Ez egyrészt tovább csökkenti az állam bevételeit, tovább növeli a munkanélküliséget, és forint gyengüléshez vezet. És járulékos következményeket, amiket még mind a gazdaságra, mind ezáltal a társadalomra gyakorolnak még le se írtam...
Ez már önmagában is gyakorlatilag a magyar gazdaság rákfenéje. (És nem kisebbségi kérdés, az is probléma, de korán sem akkora, mint ez) De ehhez jön, hogy ezek cégek még különböző adó kedvezményeket is kapnak. Sőt az uniós forrásokat döntő része nekik van visszaosztva.
Amikor vásárolsz a Tescoban és nyersz* ultrarövid távon mondjuk 5%-ot egy kiskereskedéshez viszonyítva, akkor saját zsebedből veszed ki a pénzt. De megértem azon embereket akiknek, minden forint számít, és hónapról-hónapra küszködnek a megélhetéssel. De amikor megkérdezik maguktól, hogy 12 órát dolgozom és mégsem tudok megélni, hogy az miért van, akkor nézze meg a fenti példát. És járjon egy örömtáncot uniós csatlakozás évfordulóján.

(magyar) Termelő-> (magyar) Nagykereskedelem-> (magyar) Kiskereskedelem->Fogyasztó
Ebben a modellben minden egyes lépcsőfokban a (többnyire) hazai emberek lennének foglalkoztatva. Illetve minden egyes lépcsőfokban realizált profit, (többnyire) itthon kerülne újrahasznosításra.
Ehelyett (többnyire) ilyen, egy termék útja egy hypermarketben.
(külföldi) termelő -> ("külföldi") Hypermarket -> Fogyasztó