Best of Izé

Én 2005. október 2-án leugrottam a Duna Pláza parkolóház tetejéről, de nem azért, mert szar a világ és nem akartam már élni. Igazság szerint úgy gondoltam, hogy max. a testem halhat meg, de az, aki én vagyok az sohasem, szal igazából bennem nem öngyilkosságként volt ez a dolog, inkább átmenetként. Indok: egoista dolog volt, már belátom, de lényegében egyedül éreztem magam a világban a saját gondolataimmal és úgy gondoltam, hogy nekem már máshol lenne a helyem... hát nyilvánvalóan tévedtem :D

Összetört szinte mindenem, még ~3 műtét vár rám (arc, könyök, szem), de ha végeztem velük, jobb leszek, mint újkoromban :D Nagyon olcsón megúsztam, semmi belső sérülés, vagy maradandó károsodás és azt kell, hogy mondjam, igazából nem bántam meg a dolgot. Ami a legrosszabb volt benne, hogy a szeretteimnek az irántam érzett szeretetével egyenes arányban okoztam fájdalmat, ezt sajnálom csak igazán a dologban.

Másrészről viszont voltak olyan achievmentek benne, amikért igazán hálás tudok lenni. Halálközeli élmény: valóban van élet a halál után és ezt nem vitatémának szánom, olyanokkal vagyok csak hajlandó a téma boncolgatásába belemenni, akik már maguk is megnézték. A másik dolog, amiért azt mondom, hogy megérte, hogy amikor 5 nap után a kómából felébredtem, telemorfiumozva, fel sem fogva, hogy mi van, kb. az első hírek között szerepelt, hogy én bizony az életem hátralévő részében max. a pislogásra leszek képes, jobb esetben nyálcsorgatós, tolókocsis leszek. Ebben viszont nyilvánvalóan ők tévedtek :D Meg nem mondja senki rólam, hogy valaha történt is ilyen. Szóval ez a dolog egy komoly lelki út is volt, amit mai fejjel a világért sem hagynék ki és komoly fizikai út is volt (újratanulni járni, beszélni).

Azóta összehasonlíthatatlanul magabiztosabban élem az életem és jóval teljesebben is. Igazából csak az számít, hogy milyen érzéseket éltél meg az életedben, mert amikor ott vagy a halál kapujában, akkor semmi mást nem vihetsz magaddal, csak azokat, ott nincs melletted család, barátok, ház, kocsi, csak a megélt tapasztalataid. Ha valaki ezt igazán megérti, akkor többre igazán nincs is szüksége a boldog élethez :)

De amit ki akarok hozni ebből a dologból, hogy valóban: Just do it! - egyrészről tét nélküli a dolog (akinek itt kell lennie, az úgyis visszajön... így vagy úgy :D), csak az itt maradottaknak lesz szar tőle, de ez egy halottat nem igazán érdekel, de amíg élsz, addig illik ezt is számításba venni. Másrészről, nem olyan könnyű meghalni és előtte a bátorságot is össze kell gyűjteni, ami szintén nem egy egyszerű dolog. De én nem hiszek ezeknek a cikkeknek. Mostanában divat az öngyilkossággal fenyegetőzni, meg beszélni róla, hiszen mivel mással lehet leginkább felhívni magadra a figyelmet, mint a halálod lehetőségével?