Zsidózás a Parlamentben - a jobbikos Novák Előd sérelmezte, hogy 3 zsidó közösség is felkerült a történelmi egyházak listájára, miközben kevés zsidó él az országban.
Nekem is ez a fő problémám. A TÖRTÉNELMI egyházak kategóriájába erőltettek be két 20 év körüli egyházat (ha egyáltalán nevezhetjük annak). Ez önmagában ellentmondásos, dehát pont ezért módosították a törvényt, liberális szavazatok megszerzése volt a cél - többek között - véleményem szerint. Akár kreálhattak volna egy köztes kategóriát is, de az túl átlátszó lett volna. Nem tudom mennyi ideig lehet ezt játszani, egyszerre törekedni a szélsőjobboldali és a liberális rétegek meggyőzésére, szavazataik elszívására. Ebből két szék között a pad alá lesz. Végülis ez minden gyűjtőpárt célja, de végzete is ez lehet.