Inkább 600...
Utoljára Kálmán királynál (tehát úgy 900 évvel ezelőtt) rémlik olyan törvény, hogy aki ellop egy ökröt azt öljék meg... EGY ÖKRÖT, ami akkoriban elég értékes volt, kb olyan, mintha egy középosztálybeli családnak egy menő autója lenne és azt lopnák el... ismétlem, az 1100-as években volt ez!
Ha a boszorkányperekre gondoltál, akkor meg csak a tér a más: Magyarországon sohasem volt jellemző a boszorkányégetés (persze nyilván történtek) de míg Hannoverben évente mondjuk 100 boszorkát tettek máglyára, addig Magyarországon ugyanez a szám 10.
A harmadik dolog pedig: mindent a maga saját korában, a saját környezetében kell értékelni.
Az, hogy évszázadokkal ezelőtt Európában kit, hogyan és miért ítéltek el, egyáltalán nem számít, akkor olyan volt az egész világ. Akkoriban még nem hallott senki sem a világon az "ártatlanság vélelméről" meg az "emberséges büntetés" fogalmáról, sehol nem létezett bíróság meg ilyenek...
A nigériaiak (röviden niggerek) meg ugyanúgy égették a tolvajokat akkor is, meg most is.
Na ez a baj. Ma már Európában nem égetik el a sarlatánokat meg az újpogányokat meg a "boszorkányokat" illetve az asztrológusokat meg a többi senkiházit. Nigériában egy lépést nem mozdult előre a helyzet.
Régen max nem nyakláncot, hanem közvetlenül állatot meg gabonát loptak.
Ma van példa az "igazságos" vagy inkább emberséges büntetésre meg jogrendszerre.
Szóval igen, erkölcsi magaslaton állunk, mert lám mi is olyan barbárok voltunk mint ti, de továbbfejlődtünk.
Nyilván a magyar rendszer sem éppen a legjobb és kívánatosabb lenne inkább a két szélsőség (magyar és nigger) közötti valami de hát ugye mindez amit én írtam a saját hivatalosan megállapított erkölcseink és értékeink alapján uszító, emberiségellenes, rasszista és mittomén micsoda.
Csak azt akarom mondani, hogy bármennyire is fejlettek vagyunk (Egy bizonyos tekintetben) szellemileg, azzal már gyakorlatilag a saját további fejlődésünket és jólétünket veszélyeztetjük és az ilyen barbárságot erősítjük hosszútávon.